Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beleolvasó - Putnik-Mayer Yvette: Gazdiképző – Ebadta megoldások felnőtt kutyákhoz

Fülszöveg:

Nem érted a kutyád engedetlenségét, szökési kísérleteit? Süket, amikor visszahívod? Szobatiszta volt, mégis újra bepiszkol? Ugatoperát tart éjjelente, s nem tudod az okát?
A könyv gyakorlati útmutatást ad a rossz szokások megelőzéséhez és a viselkedésbeli problémák megszüntetéséhez.
Ahhoz, hogy a kapcsolat veszekedések nélkül működjön, megszabni, nem megszegni kell a határokat! Gyakorlat teszi a mestert, így gyakorlatias tanácsokat kapsz, miképp válj mesterien jó gazdivá. Hiszem, hogy minden eb képes a “beszédre”, csak jól kell olvasni a szemükből, testtartásukból, viselkedésükből. A könyv segít a kutyanyelv megértésében.

 

Részlet a könyvből:

– Mit csináljak? A kutyám állandóan felugrál!

– Persze, nem viszed sétálni, unatkozik, valahogy le kell vezetni a felgyülemlett energiát.

– Szétszed mindent, a labrador nem, de a német juhász bűn rossz.

– Persze, nem sétáltatod, nem neveled, unatkozik.

– Este fél hétre érek haza, sötétben, hogy vigyem ki? A gyerekeknek ki csinál vacsorát?

– Ne haragudj, kutyafuttában nem tudok csodás módszert mondani, hogy semmit ne kelljen csinálnod, és a kutyád mégse idegeljen ki. A kutyanevelés ennél jóval bonyolultabb, és eleinte különösen időigényes dolog.

– Kösz a semmit, hugi!

 

BEVEZETÉS

Nem vagyok varázsló, aki a pálcájával suhint egyet, és a kutya minden viselkedési problémáját elfelejti. De tudom, mit kell csinálnia a gazdinak, hogy a kutya viselkedése megváltozzon. Nem az egyszerűbb utat kínálom, azt hiszem, ahogy a gyereknevelésben, úgy a kutyanevelésben sincs ilyen. Ha csinálsz valamit, akkor azt csináld jól. Szobatisztaságra szoktatásnál nem mindegy, hogyan szidod le, milyen eszközöket vetsz be lakásod tisztasága érdekében. Sétáltatásnál fontos, hova teszed a kutya nyakörvét, és hogyan tartod a pórázt a kezedben. Milyen mimikával hívod magadhoz a kutyát. Hogyan tudod meghosszabbítani a kezedet, ha a kutya nincs pórázra kötve. Ha annyit írok, hogy le kell szidni a kutyát, ha bepisil a szőnyegre, tudni fogod, hogyan kell rászólni, és mit csinálj a bűntett után? Úgy csinálod majd, ahogy te a legjobbnak gondolod, vagy ahogy másoktól hallottad, aztán csodálkozva nézed, hogy az új lakótársad hetek, hónapok óta budivá varázsolja az otthonodat, pedig te leszidtad. Lehet, hallottad már, hogy a kutya nyakörvét fel kell húzni a fültövéhez, de ennek ellenére is elránt séta közben. Nem tudod behívni a kutyádat? Lehet, hogy a behívást mindig a hazamenetel követi. A kutya nem hülye, csak kutya, és nem akar még úgy táncolni, ahogy te fütyülsz.

Kedves olvasó, egy gyakorlatias, mindenre kiterjedő könyvet fogsz a kezedben. Igyekszem megsúgni neked, hogyan játszd ki furfangos kedvencedet, és mit kell tenned ahhoz, hogy kutyád egyértelműen tudja, mit vársz tőle.

Az én módszerem nem az én módszerem. Loptam. Elloptam a kutyáktól. Szerencsére nem kértek érte horribilis licencdíjat, és eddig még nem is pereltek be. A módszeremet a négylábú barátaimtól lestem el, és megfűszereztem némi emberi leleményességgel.

A kutyák ösztönösen tökéletes szülők. Ha belegondolunk, hogy bár a vemhesség alatt nem járnak sem szülésfelkészítésre, sem terhestornára, nem bérelnek fel se dúlát, se szülésznőt, se nőgyógyászt, mégis pontosan tudják, mit kell csinálniuk például vajúdáskor, ami irigylésre méltó. Ha megfigyeljük, ahogy az anyakutya ösztönösen tanítja a kölykeit, amint a világra hozta őket, pofonegyszerű a feladatunk. Nem kell mást tenni, mint hogy a kedvencünket úgy neveljük, ahogy azt az anyja tenné, csak emberi köntösben. Ehhez nem kell ugatni, morogni vagy beleharapni a kölyökbe, nem kell négy lábra ereszkedni, csak kicsit jobban meg kell ismerni a kutyák viselkedését.

A szabályok! El kell határoznunk, mielőtt a kutya megérkezik otthonunkba, hogy mit engedünk meg neki, és mit nem. Ezekhez következetesen tartsuk magunkat, olyan pedig nem létezik, hogy az egyik nap tiltunk valamit, a másik nap meg túl szépen néz, és akkor megengedjük. A kutya hibázhat, a gazdi nem. Hogy mi kerüljön a megengedhető csoportba, és mi legyen az, amit nem csinálhat a kutya, neked kell eldönteni. El kell döntened, szeretnéd-e, ha a kutyád az ágyadban aludna, vagy sem, ha a pórázon ő menne elöl, és te hátul, vagy sem, hogy megengeded-e neki, hogy szelektív hallását tökéletesre fejlessze a te károdra, vagy sem.

Egy kutya olyan, mint egy gyerek, folyton figyeli, mikor meddig mehet el, hol vannak a határok, és hogy ezeket meddig tudja kihúzni. A négylábúak annyira intelligensek, hogy gyorsan kiismerik az embert a maga hibáival együtt. Sokan vallják magukat hangulatembernek, ha olyan kedvük van, felengedik a kutyát az ágyra, ha meg amolyan, akkor nem. Az ember hibákat követ el, amelyeket a kutya mindig észrevesz, és ha ezzel feldobnak neki egy labdát, ő biztos elkapja. Ezért kell következetesnek lenni! Ha egyszer megengedi a gazdi, hogy szőrös barátja az ágyon heverésszen, a következő alkalommal ne értetlenkedjen, miért felejtette el kutyája a „lefelé” szó jelentését. Következetesség! Kutyanevelésnek és gyereknevelésnek egyaránt ez a kulcsa. Ha az ember már az új lakótárs érkezése előtt eldönti, hogy a kutyának nem a gazdája ágyában van a helye, szőrös barátja két-három próbálkozás, odabújás után elfogadja a döntést, azaz a hárompárnás, gerincmasszírozó, kétméteres franciaágy helyett beéri a sarokban lévő pokróccal. Pár alkalommal bepróbálkozik majd, de végül elfogadja a gazdi szabályát. Ha azonban maga a gazdi változtat a játékszabályon, ne csodálkozzon, ha a kutya újra és újra megkérdőjelezi a parancsokat. Egy kutya folyamatosan teszteli a gazdáját, aki sokszor nem tud szőrösszívű lenni, ha szőrmók kedvencéről van szó. Meghatódunk egy mélabús tekintettől, amivel mintha csak azt mondanák: „Engedj be a párnák birodalmába, csak hogy melletted lehessek, édes gazdim! Valójában az életben annyiszor kell keménynek lennünk, nehéz, sőt sokszor szívszorító döntéseket meghoznunk, hogy otthon már nem erre vágyunk, hazaérve a kutyánkkal már nem akarunk szigorúak lenni. Könnyebb és szerethetőbb megoldás ugyanis a megengedés, mint a tiltás! A kérdés csak az, hogy melyik éri meg hosszú távon?Ha hullafáradtan hazaérve még azon kell bosszankodnunk, hogy az ágy, amelyben lepihennénk, szőrös és kutyaszagú, vagy hogy annyit mondjunk kutyatársunknak: Nem, ide nem jöhetsz fel, ez az én helyem! Ettől még nem szeretjük kevésbé a kutyát, és hidd el, „Bobóka” nem kezd azon gondolkodni, hogy most a gazdi utálja-e, vagy sem. Mindössze annyi történik, hogy megtanulja: ahhoz, hogy egy „élettársi” viszony jól és veszekedések nélkül működjön, megszabni, és nem megszegni kell a határokat!

 

ELŐSZÓ

Naponta megfordulnak utánam nők és férfiak egyaránt. Nem azért, mert annyira ellenállhatatlanul csinos nő vagyok. A sikerem titka a nem mindennapi látvány, amit a családom többi tagjának köszönhetek. Szinte soha nem sétálok ugyanis egyedül, mindig velem van a kétéves kisfiam és a három kutyám. Én haladok középen, bal oldalon a két lány eb, jobb oldalon a kisfiam sétál vagy éppen gurul a lábhajtású motorjával, jobb szélen pedig a fiú kutya kullog. Mögöttünk a két cicánk, akik az utca végéig elkísérik a méretes, körülbelül két-három méteres falkasort. Póráz se a kutyákon, se a gyermekemen nincs. Legtöbben ezért nem is hisznek a szemüknek, utánunk fordulnak, vonzzuk a tekinteteket. Valaki inkább kikerül, mert megijed, és akad, aki nagyon csúnyán tud nézni, hogy miért nincsenek az állatok megkötve. A napi rendszeres séta kitűnő lehetőséget ad arra, hogy családtagjaimmal átismételjük az íratlan szabályokat. Amint kilépünk az ajtón, mindenki tudja, hol a helye. Nem én választottam nekik, így rendeződtek körém. Bár sok könyv ír arról, hogy a kutya követő üzemmódban, csak a gazdi mögött jöhet, de ha libasorban gyalogolnánk, és a négy gyerek mögöttem lenne, nem tudnám őket koordinálni. Mindenki oda sorolta magát, ahol neki a legpraktikusabb. A két lány mindig ugratja egymást. Azt figyelik, mikor szalad ki valamelyikük a sorból, azaz ki szegi meg hamarabb a kutya és a gazdi közötti íratlan szabályt. A házirend a mi családunkban az, hogy bárki kitörhet fogócskázni a sétálósorból, de csak akkor, ha erre a gazdi engedélyt ad. Azaz amíg nem hangzik el, hogy „futás”, addig nincs fogócska. Hatalmas önfegyelmet igényel a kutyáimtól, hogy ezt betartsák. Ha például meglátnak az utcán, a fűben elrejtőzni egy macskát, alig várják, hogy felkergethessék a fára. Egyedül azonban egyikük sem meri. A két lány ilyenkor mintha könyörögne a másiknak, hogy veszítse el a türelmét, és szegje meg végre a szabályt, mert akkor elkezdődhet a gyorsasági verseny. Viszont aki előbb kiugrik, annak a macskafogóval vége a sétának. A falkában csak az lehet, akinek van önfegyelme.

Természetesen kellett ahhoz pár illegális futóverseny, hogy mára már csak reményteli pislogás maradjon belőle. A rangidős fiú kutya sem hiába választotta a szélső, csendesebb oldalt, innen a legkényelmesebb kiszimatolni, megjelölni a területet, a gyorsasági versenyt pedig úgyis elbukná. Ahogy a kutyusok körbevesznek minket, olyan, mintha biztonsági őrökkel sétálnánk. Ha a kisfiam leragad egy diónál vagy egy földre hullott ázott falevélnél, biztos, hogy a fiú kutya is lassít a tempón. Mindenki figyel a másikra. Sok falu mellékutcáiban hiányzik a járda. Újszentivánon is így van, ám mi nem érezzük a hiányát, hiszen így legalább kényelmesen elférünk mind az öten az autóúton. Ha egy járművet hallok közeledni, csak szólok a családnak, hogy „autó”, és mindenki felsorakozik mellém az út szélére. Amikor pedig elindulok, újra összeáll a térforma. Kutya ritkán jön velünk szembe. Falun nem szokás állatot sétáltatni. Az a pár gazdi, aki mégis megteszi, már jól ismeri a kutyáimat, tudják, hogy soha nem bántanának se embert, se állatot, és hogy hallgatnak a gazdájukra, azaz rám. Ha egy elkóborolt eb jön szemben velünk, hirtelen eszébe jut, hogy a másik irányban van dolga.

Bízom a kutyáimban, és ők is bíznak a döntéseimben. Egy kutyát megnevelni nem ördöngösség, de tény, hogy 25 év kutyázás kellett hozzá. Kilencévesen egy német juhász lett a legjobb barátom. Anyukám csak távolról szerette az ebeket, főleg a nagyobb farkaskutyákat, gyerekkorában ugyanis egy a lábánál fogva bevonszolta a kutyaházba. Nagyon megijedt, és a kutya fogainak nyoma a mai napig látszik a vádliján. Anyunak hiába könyörögtünk a bátyámmal, hogy kutyát szeretnénk, nem egyezett bele. Kilencéves voltam, a testvérem tizenöt, amikor először hazudtunk anyának. Kétezer forintért megvásároltuk életünk első kutyáját, tesóm kedvenc fajtáját, egy kan ordas német juhászkutyát. A lakásunk alatt volt egy huszonöt-harminc négyzetméteres, fűtött, ablakokkal ellátott tárolónk. Itt őriztük a kerékpárokat, amelyeket évente elloptak, a régi tankönyveket, játékokat, és egy ideig a kis fekete, gombóc alakú, pár hetes, vastag bundájú kölyköt. Testvéremmel sok mindenben nem értettünk egyet, de a kutyanevelés úgy ment, mint a karikacsapás. Felosztottuk a sétáltatásokat. Mivel bátyám nem korán kelő típus, iskola előtt az én dolgom volt a sétáltatás, délután az övé, majd ismét az enyém, tanulás után együtt játszottunk vele, este, a sötétben a bátyám volt a kutyafelelős. Anyukámnak először azt tűnt fel, hogy túl nagy az egyetértés közöttünk, és jóval többet eszünk, gyorsan kiürül a hűtő. Naponta ötször foglalkoztunk a kedvencünkkel, és mindketten más trükköket tanítottunk Dixie-nek. Én a pacsit, bátyám a „csibész”-t. Olyan jól összedolgoztunk, és olyan boldog kutyatulajdonosnak éreztük magunkat, hogy kitaláltuk, beszerzünk egy lány kutyát Dixie-nek, hogy ne unatkozzon, amíg mi a suliban ülünk. Már nem is emlékszem, Dorisz, a rajzos németjuhász-kölyök honnan került hozzánk, csak arra, hogy nagyon örültem neki. Új sétáltatási rendszert készítettünk, két kutyához két gazdi kellett, így soha nem voltunk otthon, mindig mindketten kutyáztunk. Persze gyorsan lebuktunk. Anyukám dühös is volt ránk, meg nem is. Fájt neki, hogy nem lehettünk őszinték vele, de látta, hogy milyen szépen gondját viseljük a kutyáknak, azaz elég érettek vagyunk, hogy gazdik lehessünk. A két kutyából viszont csak egyet engedett megtartani, így Doriszt elajándékoztuk anyu munkatársának, aki épp kutyát keresett a magánházába.

A következő tizenegy évben egy igaz barátom volt, akivel együtt fagyiztam, együtt tanultam, együtt írtam a leckét, együtt kirándultam, vagyis együtt cseperedtünk fel. Nem tudom, hogy azért nem találtam barátokat az iskolában, mert nekem már volt egy, bár négylábú, vagy azért, mert akkoriban még nem voltam túl bőbeszédű. Dixie halála után hat évig nem akartam újabb kutyát. A gyász sokáig elhúzódott, aztán egy nap palacsintát kívántam vacsorára. Se tojást, se lisztet nem láttam a hűtőben, így el kellett mennem a boltba. A kis üzlet mellett egy fekete szőrgombócra lettem figyelmes. Ült a sarkon, mintha várt volna valakit. Tettem vele pár kört a környéken, de senki nem ismerte fel. Egy férfi azt mesélte, látta, amikor a kiskutyát kitették egy autóból. Nem tehettem más, befogadtam, sőt egy hét alatt gazdit is találtam neki. Csakhogy közben beleszerettem, és el is neveztem Palacsintának. Ettől kezdve mindenhova együtt mentünk, dolgozni, kávézni, nyaralni. A fekete tibetiterrier-féleség hűséges társam lett. Megnevettetett, ha télen hógolyóvá változott, amikor a fekete szőrébe beleragadt a hó, ahogy fűnek nézte a békalencsés tavat, és ráfutva elmerült a vízben, ahogy együtt megtanultunk racka juhokat terelni. Mivel napjaink nagy részét együtt töltöttük, szinte mindenre megtanítottam, ami ahhoz kellett, hogy gondtalanul éljünk együtt. Ha most kellene nevet adnom neki, akkor Árnyéknak keresztelném. Olyan, mint az árnyékom, mindig ott van láb alatt, mindig figyel rám, el se tudnék bújni előle.

Egyszer össze kellene számolnom, hány szót ismer, hátha megdönti a világrekordot, amit egy border collie állított fel. 2011 óta Chaser a világ legintelligensebb kutyája, aki háromévnyi tanulás után összesen 1022 játékszer nevét tanulta meg. A fekete-fehér szépség különbséget tesz a tárgyak neve és a vezényszavak között, valamint a tárgyak különböző csoportjainak fogalmát is képes értelmezni. Azaz azt is tudja, hogy a „játékszer” szó mind az 1022 tárgyra vonatkozik. A „labda” fogalma ezzel szemben összesen 116 puha gömbre illik rá, a frizbi pedig 26 különböző dobókorongra. Ha valaki azt mondja nekem, hogy az ő kutyája buta, vagy valamire nem képes, mindig az jut eszembe, hogy a gazda a buta, és nem képes a kutyáját megnevelni. Egy átlagos eb szókincse, ha nem is négy, de minimum három számjegyű, intelligenciája a négyéves gyerekéhez hasonló. A gazdi fantáziája határtalan lehet, kedvencét számtalan trükkre megtaníthatja, ha tudja, hogyan is kezdjen hozzá.

A legokosabb kutyám nem Palacsinta, még akkor sem, ha talán ő ismeri a legtöbb vezényszót. A legfurfangosabb, a legönállóbb és a legpimaszabb kutyám Lagzi. A puli-tacsi keverék akkor toppant be az életünkbe, amikor kedvesemmel a lagzimeghívóinkat osztottuk szét. Megkopogtatta az orrával az akkor még csak vőlegényem lábát, aki erre ezt mondta: „Gyere, szállj ki gyorsan a kocsiból… ugye hazavisszük?” Első közös esténken úgy gondoltuk, egy tündéri, kedves, nyugodt állatot fogadunk otthonunkba. Hatalmas barna szemével és kifogyhatatlan pacsijaival levett minket a lábunkról. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Az okos bestia bedobta magát, mindaddig, amíg el nem döntöttük, hogy nálunk maradhat. Következő reggelre mintha az ikertestvérét küldte volna hozzánk. Morgott, ha közeledtünk. A kezünkhöz kapott, ha meg akartuk emelni. Utált autózni. Ki nem állhatta a kutyakozmetikust, aki meg akarta szabadítani a szőrében lévő csomóktól és attól a bűztől, amiből kiszimatoltuk, hogy a hét év körüli kan kutyát még soha nem fürdették meg. Lagzi feladta a leckét nekem. Azt hiszem, nincs olyan viselkedési probléma, amit ne kellett volna nála kezelni, mégpedig sürgősen. Két nappal a nagy egymásra találás után nyaralni mentünk, és természetesen őt is vittük magunkkal. Nem mondom, hogy két nap alatt csodákat műveltem, de nem falt fel elevenen, és soha nem harapott meg. Kibírta az utazást az autóban, kipróbálta a sétahajókázást, engedte, hogy megsimogassák a szembejövő gyerekek, sőt a nyakörvet, pórázt is eltűrte. Hetekkel később megtaláltam a korábbi gazdáit. Lagzi többet volt kikötve, mint szabadon. Csirkefogó viselkedéséért kötéllel jutalmazták. Mivel nem kapott sok simogatást, nem tűrte, hogy közeledjenek hozzá, morgott, kapott, gyerekekre, felnőttekre egyaránt. Ezek miatt sokszor elverték, újabb és újabb gazdákhoz került, újra és újra kötelekkel fegyelmezték. A befogadott, örökbe fogadott kutyáknál alakul ki a legtöbb viselkedési probléma. Olyan hendikeppel indulnak, ami sajnálatot vált ki az új gazdákból. A kutya hiába morogja meg az embereket, az új gazdi nem akar ezen változtatni, nehogy bántsa új társát, úgy gondolja, kapott már eleget az életben, ő nem bántja. Hozzáteszem, fegyelmezéssel, neveléssel nem lehet bántani a kutyát. Mielőtt megismertem volna Lagzi előéletét, azt vettem észre, hogy a férfiak közeledésére morog. Ezt úgy orvosoltam, ha férfival találkoztunk útközben, hogy én léptem először közelebb az ismeretlenhez, hogy ezzel mutassam, nem jelent veszélyt. Pórázon nagyon hevesen megugatta a kerítés mögötti ebeket, és a séták során, ha egy másik kutya közeledett felénk, vadállatnak álcázta magát. Könnyű volt észrevenni, hogy csak jó színész, ugyanis Lagzi annyira félt más kutyáktól, hogy így akarta elriasztani őket. Korábbi gazdái kikötve tartották az udvaron, ahol ez volt az egyetlen fegyvere, hisz elfutni nem tudott. Minél több kiegyensúlyozott kutyával kellett megismertetnem, hogy rájöjjön, nem akarja mindenki bántani. Ha felemeltem, védtelennek érezte magát, így sokáig nem is engedte. Egyszer egy autó mögött álltunk, amikor a semmiből a lábunknál, illetve Lagzi nyakánál termett egy rottweiler. Gondolkodni sem volt időm, felkaptam a kutyám, és ráordítottam a másikra, és mint valami őrült küldtem el melegebb éghajlatra. Szerencsére a kiskutyám kellett volna neki, nem én. Egy olyan pillanat, amikor a gazdi megvédi a kutyáját, az egész kapcsolatukra kihat. Az eb rájön, hogy megbízhat a gazdájában. Felesleges félnie, nincs egyedül. Lagzit sose vertem meg, láttam rajta, hogy összerezzen attól is, ha felemelem a hangom. Az erőszak erőszakot szül. Ha megütök egy olyan kutyát, akit sokat vertek, csak eltaszítom magamtól. A tetteimmel kellett meggyőznöm, hogy más vagyok, mint az eddigi gazdái. Ha szidom, akkor is az ő érdekeit nézem, ha hozzáérek, neki akarok jót, ha pórázra kötöm sétáltatáskor, remekül érzi majd magát. Lagzi egy csoda.

Az öreg kutya számol. Amikor hazaérkezem, általában nyitva hagyom a kaput a kutyáknak, hadd szimatoljanak a ház előtt, amíg bepakolok. A fiú kutya akarja a legrövidebb idő alatt a legtöbb szagot begyűjteni. A csajok árnyékként ki-be kísérgetnek a csomagjaimmal. Lagzi merészkedik legmesszebbre, és ha szólok neki, hogy „gyere be”, felnéz a szimatolásból. De nem rám, hanem az autóra figyel, ugyanis, ha látja, hogy valamelyik ajtaja nyitva van, abból tudja, még van ideje a szagokra. Másodpercre pontosan kiszámolja, mikor kell visszafutnia. Én egyszer szólok a kutyáimnak. Ha bepakoltam, és az autót is lezártam, megyek a kapuhoz, és becsukom. Lagzi mindig akkor vágtat be, amikor a kapu már csak résnyire van nyitva. A mamáék nem messze laknak tőlünk, ha elutazunk, a kutyák náluk nyaralnak. Lagzi akkor is mindig beköszön hozzájuk, ha a kutyájuk tüzel. Olyan leleményességgel találta meg a régi kerítésünkön a hibákat, akarom mondani a lehetőségeket, hogy nemegyszer kiszökött randevúzni. A forgalmat is gyorsan kiismerte, KRESZ-ből ötösre vizsgázna. Az autókat el kell engedni, és ha nem jön semmi, át lehet futni a járdára. Mivel a csengőt nem érte fel, tudta, reggel hat előtt kell érkezni, mert akkor mama és tata még alszik, és a kitartó ugatásra valaki mindig beengedi egy légyottra. Lagzi nem a trükköktől okos, hanem attól, hogy gondolkozik. Tud terveket készíteni, számol, okoskodik, a saját malmára hajtja a vizet. Egy évvel azután, hogy családtag lett, meghívtak egy általános iskolába előadást tartani az állatok világnapja alkalmából a kutyanevelésről. Lagzi elkísért. Amint megérkeztünk, vagy háromosztálynyi gyerek vett minket körül, és nem én kellettem nekik. A korábban öntörvényű kutya tökéletesen viselkedett. A tömeget látva a hátára fordult, és hagyta, hogy mindenki megvakargassa a hasát. Körülbelül ez az egy év kellett ahhoz, hogy tökéletesen megbízhassunk egymásban. Ehhez nap mint nap bizonyítanunk kellett egymásnak. Az általános iskolában ő bizonyította be nekem, hogy nincs olyan viselkedési probléma, amit ne lehetne kezelni a módszereimmel.

Lagzi okos és lusta is. Mivel puli keverék, arra gondoltam, közös élmény lehetne, ha megtanulnánk racka juhokat terelni. Lagzit a terelőtáborban csak a kutyák érdekelték, nem a birkák. A karámba bekerülve állt, és nézegetett kifelé, mint bárány az új kapura. Csakhogy az igazi birkák őt figyelték. Igen gyorsan kiderült, hogy a pulivér csak göndör fürtjeiben mutatkozik meg, a terelési ösztöneiben nem. Hazafelé azon tűnődtem, milyen jó lenne, ha végre egy kölyökkutyát találnék, akit kicsi korától formálhatnék, taníthatnék. Ha már két keverék kutyám van, jó lenne egy harmadik, aki szintén nem fajtatiszta. Szerettem a terelőtábor hangulatát és azokat a gazdikat, akik képesek a racka juhok közé futni, csak hogy elmélyítsék kedvencünkkel a kapcsolatukat. Puli keverékre vágytam, egy szuka kölyök puli keverékre. Egy héttel később megkaptam az élettől. A sors a férjem zsebébe sodorta a harmadik kutyánkat, akinek neve Pont Most lett. A két felnőtt eb amennyit segített a kutyanevelésben, annyit ártott is. Ha például megszidtam Pontit, amiért unalmában szétrágta a fonott virágtartómat, a másik kettő hívatlanul is a segítségemre sietett, és kutyanyelven is leszidták. A kölyök, ha hibázott, háromszoros büntetést kapott: egyet tőlem, egyet Palacsintától és egyet Lagzitól. Ennek eredménye egy nagyon félős kutya lett. Az idegeneket, ahogy Lagzitól látta, ő is morgással, heves fellépéssel próbálta megtéveszteni, de legtöbbször a hátára fordult, és mielőtt bárki az életére tört volna, inkább megadta magát félelmében. Hogy kicsit elválasszam négylábú családtagjaitól, és hogy kiegyensúlyozott, idegen kutyákkal is megismerkedjen, beiratkoztunk egy kutyaiskolába. Az utcákon, tereken nem lehet előre látni, mennyire domináns, támadó a szembejövő kutya. Minél több kellemetlen élményt szerez egy állat, annál nehezebb változtatni a félelmein. A kutyaiskolákban a szakemberek arra is figyelnek, hogy az állatok ne verekedjenek össze, inkább megtanítják, hogyan kell egymással viselkedniük, így jó ötletnek tűnt beiratkozni. Pontival rengeteg kiváló minősítésű oklevelet gyűjtöttünk be, és számtalan trükkel lettünk gazdagabbak, de ami a legfontosabb: a kiskutyám félelmei is tovaszálltak. Sőt arra is rádöbbentett a suli, hogy ami nekem a kutyanevelésben természetes, az másoknak nem az. Amit én már megtanultam az elmúlt években, azt mások még csak most tanulgatják, amit én tudok, az másnak hatalmas segítség lehet. Az elmúlt negyed évszázadban mindenkinek segítettem, aki tőlem kért kutyanevelési tanácsot. Találkoztam félős kutyával; agresszív ebbel, aki támadóan lépett fel más kutyákkal és emberekkel szemben; olyannal, aki túlzásba vitte az ugrálást, az ugatást, a csipkelődést. Rendre, valamint új szakmára tanítottam lakberendező, asztalos, kárpitos és kertátépítő kutyát. Vizelettől bűzös otthonokat tisztítottam meg. Most neked segítenék, mert segítséget kérni nem a gyengeség jele, hanem annak, hogy nem vagy egyedül ebadta gondjaiddal.

 

A Kiadó engedélyével!


ekultura.hu - 2018. június 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Putnik-Mayer Yvette)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!