Főkép

Fülszöveg:

Bridget Jones naplójának első része ott ért véget, hogy Bridget megkapja álmai férfiját, Mark Darcyt. A napló második kötetének elején azonban megint baj van: Mark Darcy, aki időnként Bridget lakásán tölti a napot és/vagy az éjszakát, nem hajlandó mosogatni! Azonkívül - vélekednek a barátnők - bizonyára meleg is, mert egyre többet lebzsel a zsiráflábú, fenekenincs, egyszóval férfias Rebecca körül... Persze vannak más bajok is: Bridget anyjának legújabb dilije például, hogy Kenyába rohangál szafarit látni és maszájokat fogdosni - egy ifjú kikujut magával is cipel Londonba, hogy véres kardként körbehordozza. Bridget mindezt egy thaiföldi búfelejtővel próbálja túlélni, ám olyan valódi és álkalandokba bonyolódik, hogy akár élete végéig egy thai dutyiban senyvedhetne, ha ismét meg nem jelenne a színen Mark Darcy.

 

Bridget Jones naplói - és a belőlük készült mozifilmek - hihetetlen sikert arattak szerte a világon, amit nem utolsósorban fergeteges humoruknak köszönhetnek. Minden nő szívből kacaghat - ki azért, mert ő nem ebben a cipőben jár, ki azért, mert nem csak ő jár ebben a cipőben.

 

Részlet a könyvből:

BOLDOGAN ÉLÜNK, MÍG BELE NEM HALUNK

Január 27., hétfő

58 kg 50 dkg (teljes elszalonnásodás), fiú 1 (hurrá!), kefélés 3 (hurrá!), kalória 2100, keféléssel elhasznált kalória 600, úgyhogy összkalória 1500 (példás).

07.15. Hurrá! A sivárság éveinek vége! Immár négy hete és öt napja állok működőképes kapcsolatban hímnemű nagykorúval, ezzel bizonyítva, hogy korábbi félelmeimmel ellentétben nem vagyok szerelmi pária. Csodásan érzem magam, egész Jemima Goldsmithnek vagy hasonló tündöklő ifiasszonynak, aki fátylasan avat föl rákosztályt, miközben mindenki azt képzeli el, milyen lehet az ágyban Imran kánnal. Óóóó! Mark Darcy éppen most mozdult meg. Talán föl fog ébredni és a véleményem után érdeklődik.

07.30. Mark Darcy nem ébredt fel. Tudom már, fölkelek, és készítek neki fantasztikus meleg reggelit, gombás rántottát kolbásszal, vagy talán benediktiner omlettet, esetleg florentinát.

07.31. Egyáltalán mi a benediktiner omlett vagy a florentina?

07.32. Bár nincs is itthon se gomba, se kolbász.

07.33. Se tojás.

07.34. Se - ha már itt tartunk - tej.

07.35. Még most sem ébredt fel. Mmmm. Aranyos. Szeretem nézni, mikor alszik. N. szexi széles váll, szőrös mellkas. Nem mintha szexuális objekt lenne vagy ilyesmi. Ő agyban érdekelt. Mmmmm.

07.37. Még most sem ébredt fel. Tudom, hogy nem szabad zajt csapnom, de talán felébreszthetném kifinomult gondolati rezgésekkel.

07.40. Esetleg ne tegyem föl... ÁÁÁÁÁ!

07.50. Mark Darcy vigyázzülésbe vágta magát és üvöltött: - Hagyod abba, Bridget! Kutya mindenségit! Mit bámulsz, miközben alszom! Keress magadnak valami tennivalót!

08.45. Coins kávézóban, kapucíner, csokoládés rongyoskifli és cigaretta mellett. Megkönnyebbülés, hogy nyíltan lehet bagózni, és nem kell mindig jó fát tenni a tűzre. Tulajdonképpen n. komplikált dolog a férfi a háznál, mert nem lehet megkívánt ideig dagonyázni vagy trónolni, ha tudja az ember, hogy a munkába siető másik személy rémesen szeretne kisdolgozni stb.; valamint zavar, hogy Mark összehajtogatja éjszakára az alsónadrágját, emiatt mostanában sajátosan feszélyez, hogy a magamét egyszerűen a padlóra hányom. Valamint ma este is átjön, tehát munka előtt vagy után muszáj beugranom az ábécébe. Na jó, nem muszáj, de az az elborzasztó igazság, hogy be is akarok ugrani, valószínűleg bizarr genetikai visszasatnyulás folytán, amiről nem merek beszámolni Sharonnak.

08.50. Mmmm. Vajon milyen lenne Mark Darcy apának (mármint közös sarjunk apjának. Nem az enyimének. Ez már tényleg betegesen ödipuszi) ?

08.55. Na szóval, nem szabad rögeszmélni vagy fantáziálni.

09.00. Megengednék-e vajon Alconburyék, hogy a pázsitjukon verjük fel a sátrat a fogadáshoz, amikor - ááááá!

Country Casuals rakott szoknyában, fénylő arany gombos almazöld blézerben az anyám vonult be kackiásan a kávéházba, mintha egy nyálkát verítékező űrlény telepedne le nagy flegmán az Alsóház első padsorába.

- Halló, drágám! - trillázta. - Éppen a Debenhamsbe tartok, és tudom, hogy itt szoktál reggelizni. Gondoltam, bekukkantok, és utánanézek, mikor akarod megcsináltatni a színeidet. Óóó, de meginnék egy csésze kávét! Mit gondolsz, megmelegítik itt a tejet?

- Anyu, már megmondtam, hogy nem akarom megcsináltatni a színeimet - motyogtam lángvörösen, mert bámultak bennünket. Aztán odacsörtetett egy morcos pincérnő.

- Jaj, ne légy már ilyen begyepesedett, drágám! Meg kell nyilatkoznod! Nem lehet örökké a kispadon ücsörögni ilyen barnákban és piszok-színekben! Ó, halló, kedves!

Anyu átváltott az ő komótosan kellemdús „próbáljunk különösebb kifürkészhető ok nélkül a legjobb barátságba keveredni a várakozó személyzettel, és a legérdekesebb egyéniséggé lenni a kávézóban” hangjára.

- No. Már. Most. Tudja mit? Úgy gondolom, én egy kávét fogok kérni. Annyi csésze teát ittam meg ma délelőtt Colinnal, a férjemmel odafent Grafton Underwoodban, hogy már beteg vagyok a teától. Hanem tudna nekem melegíteni egy kis tejet? Nem ihatom hideg tejjel a kávét. Emésztési zavaraim lesznek tóle. Aztán pedig Bridget leányomnak...

Hrrr! Miért csinálják ezt a szülők? Miért? Az érett korú polgár ambicionálja görcsösen a figyelemreméltóságot és a fontosságot, vagy arról van szó, hogy urbánus nemzedékünk túlságosan elfoglalt és gyanakvó a közvetlen barátkozáshoz? Emlékszem, amikor feljöttem Londonba, én is addig mosolyogtam mindenkire, amíg egy ember a metró mozgólépcsőjén rá nem maszturbált a kabátom hátuljára.

- Eszpresszó? Filter? Latte? Kapucíner? Félzsíros vagy koffeinmentes? - vakkantotta a pincérnő, begyűjtve a csetreszt a mellette levő asztalról, és közben vádlóan nézett rám, mintha az én hibám lenne anyu.

- Félzsíros koffeinmenteset és egy tejet - susogtam bocsánatkérőn.

- Micsoda bárdolatlan teremtés, hát nem beszél ez angolul? - kérdezte anyu sértődötten az elvonuló pincérnői háttól. - De furi egy hely ez, hát nem? Itt nem tudják eldönteni, mit kell viselni délelőtt?

Követtem pillantását a szomszéd asztalnál ülő divatos lányokig. Az egyik, bakancsban, alsószoknyában, rastafari sapkában, irhakabátban a laptopján kopácsolt, a másik, aki a bhutáni csordások kötött usankáját viselte Prada tűsarkúhoz, jégzoknihoz, széldeszkás sorthoz, földig érő lámaszőr kabáthoz, a fejhallgatós mobiljába ordított: - ...vagyis azt mondta, hogy ha még egyszer rajta-kap, hogy bagzok, elveszi a lakást. Mire én: „Baszd meg, papi...” - miközben hatéves gyermeke boldogtalanul nyámmogott egy tányér krumpliszirmon.

- Magához beszél így az a lány? - érdeklődött anyu. - Furi egy világban élsz, nem? Nem lenne jobb normális emberek társaságában élni?

- Ezek normális emberek! - mondtam dühösen, szemléltetés gyanánt az utca felé biccentve, ahol sajnálatos módon épp egy barna köntösű apáca tolt két babát.

- Látod, ezért vagy úgy összezavarodva.

- Nem vagyok összezavarodva.

- De vagy! - mondta. - Na mindegy. Hogy állsz Markkal?

- Édesdeden - mondtam álmatagon, mire szúrós pillantást vetett rám.

- De nem fogsz vele tudod-micsodázni, ugye? Mert akkor nem vesz ám feleségül!

Hrrr! Hrrr! Alighogy elkezdtem együtt járni a férfival, akit tizennyolc hónapja próbál rám tukmálni („Malcolm és Elaine fia, drágám, elvált, borzasztóan magányos és gazdag!”), máris úgy kell éreznem magam, mintha a népfelkelők akadályversenyén kepesztenék falakon és hálókon át, hogy hazavigyek anyunak egy nagy ezüstkupát masedlivel.

- Tudod, mit szoktak mondani utána! - folytatta ő. - „Ó, könnyű darab volt!” Mert mikor Merle Robertshaw elkezdett járni Percivallal, az anyja előre megmondta: „Úgy vigyázz, hogy csakis csurizásra használja azt a valamit! ”

- Anyám! - tiltakoztam, mert ez azért egy kicsit durva volt tőle, aki még hat hónapja is egy autóstáskás portugál idegenvezetővel hetyegett.

- Ó, mondtam már? - siklott át olajozottan egy másik témára. - Megyünk Unával Kenyába.

- Mi? - ordítottam.

- Kenyába megyünk! Ezt képzeld el, drágám! A legsötétebb Afrikába!

Agyam pörgetni kezdte a lehetséges magyarázatokat, mint centrifuga a gyümölcsöt kikapcsolás előtt: anyám felcsapott hittérítőnek? Anyám kivette a Távol Afrikától-t a videokölcsönzőből? Anyámnak hirtelen eszébe jutott Elza, és úgy döntött, hogy oroszlánokat tart?

- Igen, drágám! Szafárizni akarunk, megnézzük a maszáj primitíveket, aztán megszállunk egy strandhotelben!

A gyümölcsturmix kattanva megállapodott egy irtóztató képsorozatnál, amelyben koros germán delnők szexeitek a tengerparton bennszülött ifjakkal. Hidegen meredtem anyura.

- De aztán nem kezdesz el helytelenkedni megint, ugye? - kérdeztem. - Apu épphogy túltette magát a Julio-ügyön.

- Komolyan, drágám! Én nem tudom, mire volt az az egész felhajtás! Julio csak egy barátom volt, levelezőtárs! Mindannyiunknak szükségünk van barátokra, drágám. Úgy értem, hogy még a legjobb házasságban sem érhetjük be egyetlen emberrel. Barátok, minden kor, faj, meggyőződés és törzs képviseletében! Az embernek bővítenie kell a látószögét minden adódó...

- Mikor mész?

- Ó, nem is tudom, drágám. Ez még csak egy ötlet. Na, nekem rohannom kell. Pááá!

Francba! Negyed tíz. El fogok késni a reggeli megbeszélésről.

11.00. Frappírozzuk Britanniát-iroda. Szerencsére csak két percet késtem a megbeszélésről, azonkívül sikerült labdává gyúrni a kabátomat, olyan tetszetős benyomás végett, hogy már órák óta tartózkodom az épületben, kizárólag halaszthatatlan ügyosztályközi dolog miatt voltam távol. Higgadt fegyelemmel vágtam át az ocsmány osztatlan terű irodán a vacak naptévé árulkodó roncsai - itt egy lyukas fenekű, felfújható bárány, ott egy felnagyított Claudia Schiffer, Madeleine Albright fejével, amott egy „Ki a LESZBIKUSOKKAL!” feliratú, jókora papundeklitábla - között a potrohát szörnyű hetvenes évek fazonú szafáriöltönybe sajtoló, pakompartos Richard Finch felé, aki fekete Jarvis Cocker pápaszemben bőgött a húsz-egynéhány fős kutatócsoportnak.

- Már megint elkéstünk, Tubugatyás Bridget? - ordította, kiszúrva közeledésemet. - Nem azért fizetlek, hogy gombóccá gyűrd a kabátodat, és ártatlan pofákat vágj! Azért fizetlek, hogy időben idegyere és ötletekkel állj elő!

Szavamra! A tiszteletnek ez a hiánya, nap mint nap, ez túl van az emberi tűrőképesség határán!

- Tehát, Bridget! - mennydörögte. - Új munkáspárti nőkben gondolkodom! Imázsban és szerepekben gondolkodom! Barbara Follettet akarom ide a stúdióba! Fazoníroztasd át vele Margaret Beckettet! Reflektorfény. Kis fekete ruha. Harisnya. Azt akarom, hogy Margaret olyan legyen, mint a két lábra állt szex.

Néha úgy tűnik, nincs határa a képtelenségeknek, amelyeket Richard Finch követelhet tőlem. Egy napon majd Harriet Harmant és Tessa Jowellt fogom rábeszélni, hogy álljanak ki egy ábécébe, miközben én a vásárlókat faggatom, tudják-e, melyik melyik, vagy egy falkamestert próbálok meggyőzni, hogy pucéron meneküljön árkon-bokron át egy falka dühös róka elől. Valami értékesebb, kielégítőbb állást kell találnom. Ne legyek ápolónő?

11.03. Asztal mellett. Na jó, okosabb, ha felhívom a munkáspárt sajtóirodáját. Mmmm. Villanásokban jön vissza a kefélés. Remélem, Mark Darcy nem igazából volt mérges ma reggel. Vajon túl korai még, hogy felhívjam?

11.05. Igen. Ahogy a Hogyan szerezzük meg a szerelmet, amelyet akarunk? mondja - vagy a Hogyan tartsuk meg a megtalált szerelmet?-ben volt? -, férfi és nő egyesülése kényes dolog. A férfinak kell az üldözőnek lennie. Kivárom, amíg ő hív. Talán át kellene olvasnom az anyagot, arra az esetre, ha tényleg megkapnám Margaret Beckettet... Húúúú!

11.15. Megint Richard Finch ordított. Áttettek a munkáspárti nőkből a rókavadászatba, Leicestershire-ből kell csinálnom élő inzertet. Nem szabad pánikolni. Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő vagyok. Éntudatom nem hétköznapi teljesítményeimből, hanem belülről fakad. Magabiztos, fogékony... Ó, istenem! Zuhog. Nem akarok kimenni ebbe a frigóval keresztezett úszómedence-világba!

11.17. Tulajdonképpen n. érdekes feladat interjút készíteni. Nagy felelősség - természetesen viszonylagos értelemben, nem mint mikor azt kell eldönteni, lőjük-e cirkáló rakétákkal Irakot, vagy mint mikor vivőeret kell elkötni nagyműtét közben -, viszont a kamera előtt égethetek le egy rókagyilkost, és szerezhetek magamnak egy jó pontot, mint Jeremy Paxman az iráni - vagy iraki - követtel.

11.20. Akár még az esti híradó is kérhet tőlem egy törvényszéki tudósítást.

11.21. Vagy rövid riportsorozatot. Hurrá! Na jó, elő az újságkivágásokkal... Ó, telefon.

11.30. El akartam engedni a fülem mellett, de aztán úgy gondoltam, talán Sir Hugo Boynton, a nemes és nemzetes rókagyilkos akar eligazítani, hogy melyik silónál vagy disznóólnál forduljak balra stb., szóval felvettem, és Magda volt.

- Szia, Bridget! Csak azért telefonálok, mert azt akarom mondani, hogy a bilikébe! A bilikébe! A bilikébe csináld!

A háttérből robaj hallatszott, majd megeresztett víz csobogása és jajveszékelés, mint mikor muszlimokat mészárolnak a szerbek, és „Mami meg fog dádázni! Mami meg fog dádázni!”, zsinórban.

- Magda! - ordítottam. - Gyere vissza!

- Bocs, tündérem - mondta egy idő után, amikor visszatért. - Csak azért hívtalak, mert azt akartam mondani, hogy dugd bele a bögyörődet a bilikébe! Ha kilógatod, akkor a padlóra megy!

- Munkában vagyok - esengtem. - Két percen belül indulnom kell Leicestershire-be...

- Nagyszerű, oltári, dörgöld csak az orrom alá, hogy ti mind roppant csillogók és fontosak vagytok, én viszont megfeneklettem itthon két individuummal, akik még az angol nyelvet sem sajátították el. Na szóval, csak azt akartam közölni, hogy beszerveztem az építési vállalkozómat. Holnap kimegy hozzád, és megcsinálja a polcaidat. Elnézést, hogy megzavartalak unalmas konyhaszagommal. Gary Wilshawnak hívják. Pá.

Ismét csörgött, mielőtt visszahívhattam volna Magdát. Jude zokogott birkahangon.

- Semmi baj, Jude, semmi baj! - mondtam, állkapcám alá igazítva a kagylót, miközben az újságkivágásokat próbáltam belegyömöszölni a retikülömbe.

- Ronda Richard beeeeeeeeeeeee!

Ó, egek. Karácsony után Shaz és én közös erővel meggyőztük Jude-ot, hogy ha csak még egyetlenegy őrült eszmecserét folytat Ronda Richarddal az obligofóbia futóhomokjáról, akkor be fog kerülni az elmegyógyintézetbe, akkor pedig nincs többé miniszünidő, kapcsolati tanácsadás vagy közös jövő még éveken át, amíg ki nem kerül a közösség gyámsága alól.

Jude az önimádat fenséges felrakétázásában ejtette Ronda Richardot, levágatta a haját, bőrdzsekiben-csípőfarmerben kezdett bejárkálni citybeli szolid munkahelyére, priapusi őrjöngésbe kergetve az összes csíkos ingű Hugót, Johnnyt és Jerrerst, akik addig legföljebb lanyhán tűnődtek rajta, hogy ugyan mi lehet Jude kosztümje alatt, és mostanában minden este másik hívogatja. A Ronda Richard-témától mégis mindmáig elbúsul valahogy.

- Most néztem át az itt hagyott cuccát, mielőtt kidobtam volna, és megtaláltam ezt az önsegítő könyvet... aminek az a címe... a címe...

- Oké, oké. Nekem elmondhatod.

- Az a címe: Hogyan randevúzzunk fiatal nőkkel; kalauz férfiaknak harmincöt felett.

Jézusom!

- Egyszerűen rettenetes, rettenetes... - mondta Jude. - Ezt én nem bírom, hogy ismét alá kelljen szállnom a randevúzás poklába... Abba az áthatolhatatlan dzsungelbe... Egyedül leszek, amíg csak élek...

Mivel egyensúlyba kellett hoznom a barátság jelentőségét azzal a ténnyel, hogy negatív idő alatt nem lehet eljutni Leicestershire-be, mindössze elsősegély jellegű tanácsot adtam önérzet témájában: Ronda Richard nyilván szántszándékkal hagyta ott a könyvet; nem, te nem vagy stb.

- Ó, koszi, Bridge - mondta Jude egy idő után, némileg higgadtabban. - Felmehetek hozzád ma este?

- Üm, izé, Mark jön.

Csend lett.

- Klassz - mondta hidegen. - Klassz. Hát akkor érezd jól magad.

Ó, istenem, most, hogy lett fiúm, majdnem olyan lelkifurdalásom van Jude-dal és Sharonnal szemben, mint egy áruló, renegát gerillának. Inkább megszerveztem, hogy holnap este találkozzunk Jude-dal és Shazzel, ma este csak telefonon beszéljük át még egyszer a dolgokat, és úgy tűnt, ez így jó is lesz. Na, most gyorsan felhívni Magdát, hogy ne érezze magát unalmasnak, és belássa, milyen messze áll a munkám a csillogástól.

- Kösz, Bridge - szólt Magda, miután értekeztünk egy darabig. - Tényleg nagyon nyomottnak és magányosnak érzem magam, amióta megvan a baba. Jeremy holnap este is dolgozik. Nem akarsz átjönni?

- Izé, Jude-dal kell találkoznom a 192-ben.

Súlyos csend.

- És gondolom, én túlságosan unalmas, Pöffeszkedő Családos vagyok ahhoz, hogy ott lehessek?

-Nem, nem, gyere csak! Gyere, nagyon klassz lesz! - kompenzáltam túl. Tudtam, hogy Jude pipa lesz, mert ezzel elterelődik a közfigyelem Ronda Richardról, de úgy döntöttem, hogy ezt majd később elrendezem. De most már tényleg késésben vagyok, és úgy kell kimennem Leicestershire-be, hogy el se olvastam a rókavadász-kivágásokat. Talán a kocsiban olvashatnám el, ha piros a lámpa. Ne csörögjek oda gyorsan Mark Darcynak, hogy hova megyek?

Hmmm. Nem. Rossz húzás. De ha sokáig elmaradok? Jobb lesz telefonálni.

11.35. Hm. Társalgás a következőképpen zajlott: Mark: Tessék? Itt Darcy.

Én: Bridget vagyok.

Mark: (szünet) Aha. Izé. Minden oké?

Én: Igen. Klassz volt az éjszaka, ugye? Mármint, tudod, amikor...

Mark: Igen, tudom. Remek. (Szünet) Jelen pillanatban az indonéz nagykövettel, az Amnesty International vezetőjével, továbbá a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium helyettes államtitkárával tárgyalok.

Én: Ó, bocsi. Csak épp most indulok Leicestershire-be. Úgy gondoltam, szólok, ha netán történne velem valami.

Mark: Ha netán...? Micsoda?

Én: Úgy értem, ha... későn jönnék (fejeztem be hülyén).

Mark: Helyes. Nos, miért nem telefonálsz meg egy becsült érkezési időt, miután végeztél? Igen kitűnő lenne. Akkor szervusz.

Hmmm. Azt hiszem, ezt nem kellett volna csinálnom. Az Elvált férfit is ésszel kell szeretni is nyomatékosan leszögezi, hogy ha van valami, amit a férfiak nagyon nem szeretnek, akkor az az, ha munka közben ok nélkül hívogatják őket.

 

A Kiadó engedélyével.