Főkép

Fülszöveg:
Maxwell Moore különleges kiképzést kapott az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének SEAL egységénél. Az egykori „fóka” nem csak a vízben, de a levegőben és a szárazföldön is alkalmas a legváltozatosabb körülmények közti hadviselésre. A katonai korrupció felszámolására érkezik Pakisztánba, ám a küldetése szörnyű fordulatot vesz...

Tom Clancy az irodalmi thriller atyja, könyveinek megjelenése eseményszámba megy. Számos regényéből - Vadászat a Vörös Októberre, Férfias játékok, A rettegés arénája, Végveszélyben - sikeres hollywoodi film készült. Az új korszak kihívásaira válaszolva az Egy mindenki ellen új típusú főhőst léptet színre: Jack Ryan után ezúttall Maxwell Moore-ral ismerkedhetünk meg. A nemzetközi alvilág berkeibe beférkőző ügynök kaméleonként változtathatja külsejét, hogy megóvja maga és társai életét - és nem mellesleg Amerikát az ellenségeitől. Ő és csapata az alvilág és a terrorizmus összefonódásáról rántja le a leplet, mikor felfedik a mexikói drogkartell és a tálibok Amerikába szivárgó fanatikusai között fennálló veszélyes kapcsolatot.

Részlet a regényből:
Előszó
Randevú Foxtrotnál
02:15 óra, Arab-tenger az Indus folyótól 8 kilométerre délre a pakisztáni partoknál
Egy elsötétített hajó az bizony megpakolt hajó, gondolta Moore. Ott állt a Quwwat nevű, OSA–1 osztályú gyorsnaszád kormányosfülkéje előtt. A hajót „belföldön” építették, Karacsi egyik hajógyárában, a régi szovjet típusterv alapján, s fölszerelték mindenféle „extrával”, például négy HY–2-es föld-föld rakétával és két darab 25 milliméteres légvédelmi iker gépágyúval. A három dízelmotornak és három hajócsavarnak köszönhetően a naszád 30 csomós sebességgel hasította a látóhatár szélén derengő holdsarló ezüstös fényével megvilágított hullámokat. Az „elsötétítve” közlekedés azt jelenti, hogy a hajónak a reflektorai nem világítanak, és sem az árbocának a csúcsán, sem pedig az oldalain nem kapcsolják be a jelzőlámpákat. A hajók összeütközésének megelőzésére vonatkozó nemzetközi szabályzat, a COLREG előírásainak értelmében, ha itt bármilyen incidens történik, a körülményektől függetlenül csakis a Quwwat lesz a hibás.
Moore korábban, még alkonyatkor Karacsi egyik rakpartján ballagott végig Szajjid Malla alhadnaggyal. Négy katona, egy SPECOPS-team kísérte őket a pakisztáni Haditengerészeti Különleges Szolgálatok Csoportjától (SSGN); ez a szervezet valami olyasmi volt, mint az amerikai haditengerészet SEAL-egységei (más néven a „fókák”); csak éppen a vezetőik voltak – sajnálatos módon – sokkal tehetségtelenebbek. A Quwwat fedélzetén aztán Moore ragaszkodott egy gyors körülnézéshez, melynek végén csak úgy futólag bemutatták őt a vezénylő tisztnek, Makszúd Kajaninak, aki magából kikelve adta ki a parancsokat a kikötő elhagyására. A tiszt nem lehetett idősebb a 35 éves Moore-nál, de a hasonlóságok itt véget is érnek. Moore széles válla éles kontrasztot alkotott Kajani sovány-görnyedt testével, amely alig töltötte ki az egyenruháját. A hadnagynak kampós orra volt, s ha netán borotválkozott volna is a múlt héten, annak semmi jelét nem lehetett látni. Kissé furcsa kinézete ellenére korlátlan tekintélye volt a hajón. A 28 fős legénység leste minden szavát, s ha megszólalt, azonnal ugrottak. Kajani végül keményen-férfiasan kezet rázott Moore-ral. – Üdvözlöm a fedélzeten, Mr. Fredrickson.
– Köszönöm, hadnagy úr. Nagyra értékelem a segítségét.
– Igazán semmiség.
Urdu nyelven, Pakisztán hivatalos nyelvén beszéltek; Moore ugyanis rájött, még korábban, hogy ezt könnyebb megtanulni, mint a darit, a pastut vagy az arabot. Greg Fredricksonként és amerikaiként mutatkozott be ezeknek a pakisztáni tengerészeknek, bár sötét bőrével, sűrű szakállával és hosszú, most éppen lófarokba kötött fekete hajával, ha éppen olyan kedve támadt volna, afgánnak, pakisztáninak vagy arabnak is mondhatta volna magát.
– Ne aggódjon, uram – folytatta Kajani. – Én mindig úgy tervezek, hogy pontosan, vagy éppen korábban érjünk oda a rendeltetési helyre. Ennek a hajónak a neve azt jelenti, hogy „bátorság”, és ez a hajó valóban rá is szolgál a nevére.
– Nagyszerű.
Point Foxtrot, a találkozási hely öt kilométerre van a pakisztáni partoktól, épp az Indus deltatorkolata előtt. Ott találkoznak majd az Agray nevű indiai őrhajóval, hogy átvegyenek egy foglyot. Az indiai kormány beleegyezett, hogy átadjon egy nemrég elfogott tálib parancsnokot, Ahtar Adamot, aki – állításuk szerint– „különösen értékes célszemélye” volt az afgán-pakisztáni határon működő tálib erőket figyelő operatív hírszerzésnek. Az indiaiak szerint Adam még nem értesíthette saját egységeit az elfogásáról; egyszerűen csak eltűnt huszonnégy órára. De így is az idő volt itt a legfontosabb tényező. Mindkét kormány meg akart bizonyosodni arról, hogy a tálibok még nem szerezhettek tudomást Adam amerikai kézre kerüléséről. Ezért aztán semmiféle amerikai katonai eszközt vagy egységet nem vontak be a csereügyletbe – kivéve a CIA egy paramilitáris hadműveleti tisztjét, bizonyos Maxwell Steven Moore-t.
Moore-ban persze volt némi gyanakvás, hogy az SSGN-nek egy olyan biztonsági csapatát küldik ki, amelyet egy fiatal és tapasztalatlan alhadnagy vezet. Az eligazításon azonban megnyugtatták őt, hogy ez a Malla, a Sindh tartomány Thatta falujából származó fiatalember a végletekig lojális, megbízható, és a társai körében is nagy a tekintélye. Moore felfogása szerint a lojalitás, a megbízhatóság és a tekintély olyan tulajdonság, amit ki kell érdemelni. S úgy gondolta, majd kiderül, hogy az ifjú alhadnagy képes lesz-e ellátni a nehéz feladatot. Malla munkája egyébként rém egyszerű volt: felügyelnie kellett a fogolyátadást, s gondoskodnia kellett Moore és a fogoly védelméről.
Ha Ahtar Adam minden baj nélkül átkerül a hajójukra, akkor Moore már a fedélzeten, a Karacsiba való visszatérés alatt megkezdi a fogoly kihallgatását. És már ekkor megpróbálja eldönteni, hogy ez a tálib parancsnok valóban különösen értékes, a CIA kiemelt figyelmére méltó célszemély-e, vagy olyan valaki, akit át lehet engedni a pakisztániaknak, hogy ők játszadozzanak vele.
A hajó előtt kissé balra, a távoli sötétségben három gyors, fehér felvillanással jelzett az Indus torkolatánál lévő Turshian Mouth-i világítótorony. A fényjelzések húsz másodpercenként követték egymást. Keletebbre, a hajó orrához közelebb a Kajhar Creek világítótorony fehér fénye villogott, tizenkét másodpercenként. A gyakran vitatott hovatartozású Kajhar Creek reflektoros forgó jelzőfénye (másik nevén a Sir Creek világítótorony) a pakisztáni–indiai határon helyezkedett el. Moore az indulás előtti eligazítás során külön is följegyezte magának a navigációs térképekről a világítótornyok nevét, pontos helyét és egyéni fényjelzés-sorozatait. Hiába, a régi jó SEAL-szokásokat nehezen veti le az ember.
A hold 02.20-kor megy le, és az előrejelzések szerint 50 százalékos felhőtakaróra lehet számítani. Moore ebből arra következtetett, hogy koromsötétben fog lezajlani 03.00-kor a találkozó. Az indiaiak is elsötétített hajóval jönnek. Moore abban bízott, hogy a legrosszabb esetben is képes lesz tájékozódni a Turshian Mouth-i és a Kajhar Creek-i világítótorony fényjelzései alapján.

A Kiadó engedélyével!