Főkép

Phyllis T. Smith: Én, Livia

Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett. Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.

Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia. De a türelemről és a ravaszságról azonnal megfeledkezik, amikor találkozik Caesar fogadott fiával és örökösével, Octavianusszal.  A mindössze tizennyolc éves férfi nagy hatalma ellenére szerénynek mutatkozik, és megigézi Liviát, az újdonsült feleséget.  Octavianus vagyona és befolyása egyre nő, így Livia családjának szörnyű veszéllyel kell szembenéznie. A lány éles eszét és szívét követve súlyos választásra kényszerül, melynek eredményeként nagyobb befolyása lesz Rómára, mint azt valaha is gondolta volna.

Fordító: Ballai Mária

Műfaj: történelmi romantikus

Ára: 3.680 Ft

Terjedelem: 384 oldal

 

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Amerika egyik legfiatalabb és legtehetségesebb fantasy írójának új regénye halott istenekről, eltemetett múltról és egy rejtélyes, lenyűgöző városról.

Az ember jobb, ha óvatos, amikor olyan városban kell egy titokzatos gyilkos nyomába erednie, mint Bulikov. Mert itt a világ teljesen más szabályok szerint működik. Amikor a város isteneit elpusztították, uralmukat megdöntötték, imádatukat betiltották, a valóság szövete darabokra hasadt Bulikovban. A lépcsők azóta a semmibe vezetnek, a sikátorok a múltba nyíló átjárókká váltak, az utcákon a bűnözők nyomtalanul eltűnnek.

Shara Thivanit hivatalosan diplomataként küldte ide az elnyomó birodalom. Valójában viszont országa egyik legjobb kéme, akinek most egy gyilkost kell kézre kerítenie. Ahogy a nyomozás egyre súlyosabb titkokat tár fel, úgy rajzolódnak ki fokozatosan Shara előtt egy sötét összeesküvés körvonalai. A nő hamarosan gyanakodni kezd, hogy a szörnyű város uralkodói talán nem is haltak meg – és Bulikov kegyetlen uralma könnyen visszatérhet.

Fordító: Huszár András

Műfaj: fantasy

Ára: 3.780 Ft

Terjedelem: 448 oldal

 

Richard Morgan: A fekete férfi

2107-et írunk, a Földön béke honol.

A 21. század vészterhes évei azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra.

Bár a világnézeteket tekintve továbbra sincs egység a bolygón, de a háborúskodásnak vége, virágzik a globális kereskedelem és a nanotechnológia, a Marson létesített kolóniával pedig megkezdődött a vörös bolygó lakhatóvá tétele. Az előző évszázad során megvívott harcok azonban nem csak harmóniát eredményeztek: a fegyveres konfliktusokban bevetett génmanipulált katonák, az úgynevezett tizenhármas variánsok feleslegessé váltak, és a többség gyűlölt kívülállókként tekint rájuk.

Amikor egy Marsról érkező űrhajó Kalifornia partjaitól nem messze becsapódik a Csendes-óceánba, és az egyetlen túlélőt jelentő variáns rejtélyes gyilkosságsorozatba kezd a kontinensen, Sevgi Ertekin kapja a végtelenül erőszakos és intelligens alfahím kézre kerítésének feladatát. A nyomozásba hamarosan bekapcsolódik Carl Marsalis is, egy másik tizenhármas variáns, aki az ENSZ fejvadászaként saját fajtársainak letartóztatásából él. Az egyre kuszábbnak tűnő ügyben pedig nem csak a brutálisan meggyilkolt áldozatok száma, hanem a tettest üldözők közötti feszültség is napról napra nő.

Richard Morgan a Takeshi Kovacs-trilógia lezárását követően 2007-ben írta meg A fekete férfit, ami újabb mérföldkő lett az életművében, és megkapta érte a rangos Arthur C. Clarke-díjat. Ismét a rá jellemző, végtelenül izgalmas, letehetetlen stílusban írt sci-fit/thrillert tart a kezében az olvasó, ami a lebilincselő történet mellett az előítéleteink kérdését is feszegeti, valamint arra keresi a választ, hogy hol vannak a saját testünk fejlesztésének határai.

Fordító: Roboz Gábor

Műfaj: sci-fi

Ára: 4.280 Ft

Terjedelem: 608 oldal

 

Alma Katsu: A szakadék

A Halhatatlan című kötetben kezdődött szerelem, veszteség, varázslat és végzet, amely világkörüli üldözéssel folytatódott a Megtorlásban, most a meglepő befejezéséhez érkezik.

A világegyetemben működő valamennyi erő közül a szerelemé a legtitokzatosabb, a leginkább felkavaró és a legtöbb megaláztatással járó energia. Lanore McIlvrae több száz éve menekül Adairtől, mert megrémült a férfi titokzatos képességeitől, és fél indulatos természetétől. Visszaélt a férfi bizalmával, és kőfal mögé zárta őt, hogy megmentse élete nagy szerelmét, Jonathant. Amikor kétszáz év bebörtönzés után Adair kiszabadult, Lanore biztos volt benne, hogy a férfi rátalál, és valódi pokollá változtatja a mindennapjait. Ehhez képest a dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogy elképzelte.

Négy évvel később Lanore megtalálja Adairt a titokzatos szigeten lévő otthonában, ahol a maga választotta elszigeteltségben él. Szívességet kér a férfitól: azt akarja, hogy Adair küldje el őt az alvilágba, hogy kikönyöröghesse az alvilág királynőjétől Jonathan szabadon engedését. De vajon betartja-e Lanore az Adairnek tett ígéretét, és visszatér hozzá? Vagy az a szándéka, hogy bármi áron Jonathannel élhessen?

Fordító: Lakatos Anna

Műfaj: romantikus thriller

Ára: 3.280 Ft

Terjedelem: 272 oldal

 

Jeff Lindsay: Dexter halott

Hét New York Times bestseller kötet és egy nyolc évados, kiemelkedően sikeres televíziós sorozat után Jeff Lindsay vérfagyasztóan izgalmas formában vesz búcsút sajátosan torz lelkű ám szeretetreméltó sorozatgyilkosától, Dexter Morgantől.

Dexter Morgan éveken át két végén égette a gyertyát. Egyszerre volt törvényszéki vérfoltelemző és sorozatgyilkos. Most viszont, életében először, minden összeomlott körülötte. Letartóztatták gyilkosság vádjával, és mindent elveszített – beleértve a feleségét, a gyermekeit és a húga szeretetét is. Teljesen magára maradva kell megbirkóznia azzal, hogy emberöléssel vádolják, a sors ironikus fordulataként egy olyan bűntényért, amelyet nem ő követett el. A szabadulásának lehetősége a bátyja, Brian kezében van, aki sötét tervet dédelget öccse ártatlanságának bizonyítása mellett. A tét az élet vagy a halál, és a Dexterre váró epikus leszámolás egyszer s mindenkorra hősünk tragikus végzetét rejtheti magában.

Jeff Lindsay jellegzetes, ördögi és metszően szatirikus stílusa még soha nem volt ilyen szellemes. A Dexter halott egy sokak által szeretett sorozat végére tesz pontot, ugyanakkor kedvenc sorozatgyilkosunk egyik legélvezetesebb és legizgalmasabb kalandja is egyben.

Fordító: Farkas Veronika

Műfaj: krimi

Ára: 3.580 Ft

Terjedelem: 320 oldal

 

C.J. Sansom: Egy bűnös siralmai (Matthew Shardlake 6.)

VIII. Henrik napjai meg vannak számlálva, és udvartartásában egy gyújtó hatású kézirat kelt elfojthatatlan ellentéteket.

1546 nyarán VIII. Henriket már kínzó fájdalmak gyötrik - a királynak legfeljebb hónapjai lehetnek hátra. Udvarában a katolikus hitelveket valló és a vallási reformokkal rokonszenvező tanácsosok között mindenre elszánt harc bontakozik ki a hatalomért. Miközben London utcáin hajtóvadászat folyik az eretnekek után, és a vallási radikálisok máglyahalált halnak hitükért, a katolikus udvaroncok csoportja megpróbálja megbuktatni Henrik hatodik feleségét - és Matthew Shardlake régi pártfogóját - Parr Katalint.

Bár Shardlake-et még mindig kísérti az egy évvel korábbi halálos veszedelem emléke, azonnal a tettek mezejére lép, amikor a kétségbeesett királyné a Whitehall palotába hívja, és a segítségét kéri egy veszélyes kézirat felkutatásában. A királyné írása, az Egy bűnös siralmai olyannyira radikális eszméket fogalmaz meg, hogy ha a király kezébe kerül, az Katalin és a vele rokonszenvezők bukásához vezethet. Mivel a királyné minden lépését árgus szemmel figyelik ellenségei, Katalin titokban írta meg könyvét, és azt lakosztálya egyik ládájában elzárva őrizte, ám a kéziratnak megmagyarázhatatlan módon nyoma veszett. Csak egyetlen lapja került elő: egy meggyilkolt londoni nyomdász szorongatja markában.

A nyomozás során Shardlake bejárja a londoni sikátorokban megbúvó nyomdákat, és korábbi fogadalmát felrúgva, a királyi udvar sötét ármánykodásainak útvesztőibe is betéved hű segédjével, Jack Barakkal. A hatalom és az ambíció labirintusában a protestáns barátok éppolyan veszélyesnek bizonyulhatnak, mint a katolikus ellenségek - C.J. Sansom hatodik Shardlake-regényében az eddigi legnagyobb és legrészletgazdagabb képet tárja az olvasó elé az angol királyságról, a tőle megszokott, letehetetlen stílusban.

Fordító: H. Kovács Mária

Műfaj: történelmi krimi

Ára: 4.480 Ft

Terjedelem: 608 oldal

 

Nick Cutter: A falka

Tim Riggs cserkészparancsnok minden évben egyszer útra kel egy cserkészcsapattal – úgynevezett falkával – a kanadai vadonba. A Falstaff-szigeten töltendő három napos táborozás, hegymászás és túlélési ismeretek elsajátítása nem csak számára, de a fiatal cserkészeknek is az igazi nyaralást jelenti. Mégis, sehogy sem tud szabadulni az érzéstől, hogy ez az év valamiért más lesz, mint a többi. Valami várni fog rájuk a sötétben. Valami végtelenül gonosz…

Éjszaka érkezik hozzájuk. Ijesztően vékony, zavarba ejtően sápadt és telhetetlenül éhes. Egy kimondhatatlan gyötrelmektől szenvedő férfi, szervezetében valami titokzatos szörnyűséggel, ami gyorsabban terjed a félelemnél. A szárazföldtől elvágva a csapatnak olyan borzalmakkal kell szembenéznie, amelyhez foghatót a tábortűz körül elmesélt legrémisztőbb történetekben sem tudtak volna kitalálni. A túléléshez meg kell küzdeniük a félelmeikkel, a tomboló elemekkel… és végül egymással is.

Nick Cutter részben A legyek urát, részben a 28 nappal későbbet idéző, magával ragadó és feszes tempójú regénye egyenesen a rettegés legmélyére taszít, a sötétség szívébe, ahol a félelem uralkodik a józan ész felett.

Fordító: Tillinger Zsófia

Műfaj: thriller/horror

 

Lev Grossman: A varázsló birodalma

Quentin Coldwatert száműzték Filloryból, a mesés világból, amiben hitt és amit egész életében keresett. Vesztenivaló híján most visszatér varázslatos utazásainak kiindulópontjába, a Varázskapu Egyetemre, ám nem telik el sok idő, és a múlt kísérteni kezdi. Egy ragyogó elméjű fiatal egyetemistával együtt hamarosan útra kel, előbb az Antarktiszra, ahol régi barátokkal találkozik, majd egy szürke mágiával és elkeseredett, kétes alakokkal teli világba. Eközben Fillory mágikus határai gyengülni kezdenek, és északról egy barbár sereg támadást indít ellene. Eliotnak és Janetnek – Filloy királyának és királynőjének – hajóra kell szállniuk, hogy elvégezzenek egy veszélyes, utolsó küldetést.

Kisvártatva olyan események sora veszi kezdetét, ami nem csak Filloryt és minden varázslatosat, hanem az egész Földet is pusztulásba taszíthatja. Quentinnek pedig mindent kockára kell tennie, ezúttal azonban a tét már nem csak a saját boldogsága.

A varázsló birodalma egy fordulatos thriller és egy epikus fantasy találkozása, hősies történet a szerelemről és megváltásról, egy fiú férfivá éréséről, egy tanonc mesterré válásáról és egy megtört birodalom felemelkedéséről. Lev Grossman A varázslók-trilógiájának letehetetlenül lendületes, végtelenül eredeti befejezése a 2014-es megjelenését követően szinte minden tudományos-fantasztikus toplista élén végzett, szerzője pedig a modern fantasy koronázatlan királyává vált.

Fordító: dr. Sámi László

Műfaj: fantasy

Ára: 3780 Ft

Terjedelem: 416 oldal

 

Forrás: Agave Könyvek