Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Mit várunk legjobban a Könyvfesztiválon? - 2017

Egy könyvrajongó évében két igazán ünnepi esemény van: az egyik az Ünnepi Könyvhét, míg a másik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (és akkor most tekintsünk el a karácsonytól, a születésnaptól meg a többi hasonló alkalomtól, amik remek indokot szolgáltatnak arra, hogy „márpedig-ezek-közül-keressetek-ajándékot” könyves listákkal bombázzuk a rokonokat). Bár látszólag mindkettő esetében a könyveken van a hangsúly, azért kicsit más a kettő – ki egyiket, ki másikat szereti jobban –, az viszont biztos, hogy nem tudunk szótlanul elmenni mellettük.

 

Akárcsak az elmúlt években, most is arra kértük az ekultura.hu szerkesztőségének tagjait, hogy válasszanak ki egy olyan könyvet, ami valamiért érdekli és foglalkoztatja őket, vagy egyszerűen csak valami zavarba ejtő kíváncsiságot éreznek az ominózus kötet iránt. Úgy gondolom, hogy válogatásunk rendkívül színes lett, akárcsak a holnap kezdődő Könyvfesztivál kínálata – úgyhogy következzenek a könyvek, mi pedig arra biztatnánk mindenkit, aki teheti, hogy legalább egyik nap látogasson ki (a bátrak szombaton, a többiek inkább pénteken vagy vasárnap!), és üljön be pár előadásra, vagy egyszerűen csak bóklásszon a könyvektől roskadozó standok között. Az idei díszvendég a Nobel-díjas Orhan Pamuk, mellette pedig a visegrádi négyek (Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország) kerülnek a fókuszba.


Baranyi Katalin

Lidia Amejko: A telepi szentek élete
(Noran Libro)

Ha minden igaz, ebben az elbeszélésgyűjteményben sok-sok hang mesél, sok-sok történetet. A lakótelep lepukkant lakói beszélnek saját univerzumukról, az elmagányosító, ám másokkal mégis megismertető, ketrecbe záró, de egy egész világot jelentő lakógépről”: a helyről, ahol élnek. És persze önmagukról, a történelemről, az élet értelméről: mint egy csapat posztmodern, végtelen szövegfolyamban sodródó bölcs. A sok történet pedig végül regénnyé áll össze, amelynek a témaválasztása nekünk, magyaroknak is ismerős lehet, nyelve pedig meglep és lenyűgöz. A kötet a Noran Libro új sorozata, az Európa női szemmel egyik első darabja: Lidia Amejko lengyel írónő néhány éve már bemutatott belőle néhány részletet, amikor nálunk járt, Budapesten. Most alig várom, hogy olvashassam.

 

 

 

 

Ferencz Anita

Jessie Burton: Múzsa
(Libri)

Jessie Burtontől az első magyarul megjelent regénye, A babaház úrnője meggyőzött arról, hogy szeretnék még az írónőtől mást is olvasni. A Múzsával már tavaly nyáron Londonban is találkoztam angolul, végül nem vettem meg, de a magyar kiadást biztos nem fogom kihagyni. A cselekmény középpontjában most egy festmény áll, ráadásul Londonban és Spanyolországban játszódik, így elég nagy reményeket fűzök hozzá.

 

 

 

 

 

 

 

Galgóczi Móni

 

Sári László (SU-LA-CE): Lin-csi apát minden szava

(Európa)

 

Nagyon régen volt már, amikor a rádióban reggelente elhangzott egy-egy Lin-csi történet. Akkoriban nem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget annak, amit hallottam, de megragadott az a különleges hangulat, ami a rövid kis történetekből áradt. Bevallom, sokszor nem értettem, vagy annyira triviálisnak tartottam, hogy csak legyintettem. De valami mégis bejutott, mert amikor néhány évvel, és a közben szerzett tapasztalatokkal gazdagabban kezembe akadt a reggeli beszélgetések gyűjteménye, régi ismerősként üdvözöltem a szellemes bölcsességeket. Örültem, hogy annyi okos könyv után végre nem azt mondja meg valaki, hogy mit tegyek, vagy éppen ne tegyek, hanem arra ösztönöz, hogy magamtól jöjjek rá a megoldásra. És ez jó. Nagyon jó. Megkockáztatom, a legjobb, ami történhet velünk. Erre pedig nagyobb szükségünk van, mint valaha.

 

 

 

Galgóczi Tamás

 

Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában

(Magvető )

 

Ez a könyv azért érdekel, mert olyan keverék kötetnek ígérkezik, ami egyszerre múltidézés és szépirodalom. Múltidézés, hiszen az 1957-es évről szól, miként látta az akkori keleti blokk országait a tengerentúlról érkező újságíró. Kíváncsi vagyok mennyire érződik ki a szövegből a társadalmi feszültség, és arra, hogy vajon átlát a hivatalos propagandán vagy sem? No és vajon kiket választott interjúalanyként, miről beszélgettek, külsősként mi érdekelte? Valóban van íve az írásoknak, utazás közben tényleg változott a véleménye?

 

 

 

 

 


Gere Ágnes

Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk – Gyermekként a második világháborúban
(Európa)

Tavalyhoz hasonlóan az idei megjelenések közül is Alekszijevics új kötetét várom a legjobban. Az „Utópia hangja” című öt részes ciklusából eddig hármat sikerült elolvasnom és – bár már az első után is éreztem –, de mostanra bátran kijelenthetem: a Nobel-díjas írónőben nem tudok, nem lehet csalódni. A posztszovjet (Elhordott múltjaink) és a csernobili emberek (Csernobili ima), valamint a fronton harcoló nők (Nők a tűzvonalban) megszólaltatása után ezúttal a második világháborút átélt gyermekeké a főszerep. Hogyan is lehetne ezt hidegvérrel fogadni?! Már a borítókép is olyan, hogy összeszorul tőle az ember gyomra. Ha ehhez még hozzáolvassuk a fülszöveget is („Aki sír, ahhoz odamennek, és lelövik.”), a hatás egészen megrázó. Nekem anyaként mindenképpen. Kétféle érzés tombol most bennem és nem is tudom eldönteni, hogy melyik az erősebb: a várakozás vagy a sokktól való félelem  amit majd az olvasás fog kiváltani belőlem.

 

 

Hipszki László (Profundus Librum)

Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
(GABO)

Hagyományosan a kiadók a Könyvfesztivál környékére szokták időzíteni több jelentős kötetük megjelenését is. Idén sincsen ez másként, hiszen rengeteg olyan könyv jelenik meg, amit már vártam és szívesen el is olvasok majd. Sok izgalmas horror, thriller és sci-fi, például A szekta, a Ház a tó mélyén, a Véres arany vagy a Borne. Úgy érzem azonban, hogy valószínűleg véletlenül, de 2017-ben az arányok eltolódtak, mert fantasy vonalon – ami azért nekem a lényeg lenne – sajnos már nem ennyire rózsás a helyzet. A kevéske érdekes fantasy kiadvány közül magasan kiemelkedik a GABO kiadványa, Seth Dickinson Kormorán Baru, az áruló című letaglózóan kemény politikai-fantasy regénye, ami állítólag a Dűnéhez hasonlít. Nem nagy meglepetés, hogy idén ezt várom leginkább.

 


 

 

Lipka Bori

Afonso Cruz: Virágok
(Typotex)

Afonso Cruz nem az első magyarul megjelent könyvével vett meg magának véglegesen (bár kétségtelenül abba is beleszerettem), hanem a Könyvfeszten való szereplésével, ahogy ott ült egy teremnyi ember előtt, és mintha nemcsak a moderátorral beszélgetett volna közvetlenül, hanem mindannyiunkkal. Volt benne valami titokzatos, hogy egy író, aki ilyen szövevényes, első olvasásra szinte nem is felfoghatóan finom szerkezetű regényt tud írni, a valóságban hogy tud mégis ilyen közvetlen és emberközeli lenni, mintha minden olvasóval távoli, de kedves ismerős lenne? De nemcsak emiatt várom izgatottan a következő könyvét, hanem a témája miatt is: mindig is érdekelt, hogy mások mire akarnak emlékezni, mi az, amit meg akarnak tartani a múltból. Remélem, hogy a Kokoschka babájához hasonló, izgalmas és jól felépített regényt tarthatunk majd ezúttal is a kezünkben!

 

 

Szabó Dominik

Cormac McCarthy: Isten gyermeke
(Magvető)

Nehéz lenne más indokot felhoznom az Isten gyermekéért azon kívül, hogy McCarthy írta  ugyanis bármi, amit McCarthy ír, annak bérelt helye van a könyvespolcomon. De tényleg, még a fülszöveget sem olvastam el, a filmet pedig pláne nem láttam, de az író neve számomra garancia arra, hogy ezúttal sem fogok csalódni. Ezúttal is egy olyan könyvet vehetek kézbe, ami olyan mélyen megérint, ami olyan ösztönösen a hatása alá von, mint amire csak nagyon kevés regény képes. Miután tavaly végigolvastam a Határvidék-trilógiáját, Cormac McCarthy egyértelműen előlépett a kedvenc szerzőim szűk körébe, pedig már korábban kézbe vett kötetei is nagyon lenyűgöztek. Remélem, a sorba az Isten gyermeke is illeszkedni fog.

 



 

 

Takács Gábor

László Zoltán: Távolvíz
(Agave)

Bár nem jelentkezik évente új könyvvel, László Zoltán mégis egyike a legötletesebb hazai fantasztikus szerzőknek. Az új könyve ráadásul sci-fi, amiben a jövőbeli Földet elözönlik az idegenek  akik hódítás helyett szolgálni akarják az emberiséget. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen világot sikerült végül teremtenie a szerzőnek (egy olyan nevű helyek miatt, mint Tengerbudapest, az ember sokat vár), és hogy milyen feloldást fog adni erre a furcsa alaphelyzetre. Meg hát engem majdnem minden sci-fi érdekel...

 

 


 

Uzseka Norbert

Erlend Loe: Doppler hazatér – avagy a világ vége, ahogyan ismertük
(Scolar)

Most megint csalok, mert én már ezt olvastam. Bizony. De nagyon várom, hogy kézbe vehessem, és megkérhessem Erlend Loe-t, hogy dedikálja nekem. Ugyanis, ha minden jól megy, interjúzok is majd vele, merthogy itt lesz ő is, a kopasz norvég furfangos, tehát ezt a találkozást várom a leginkább. Nem mintha a teljes Doppler-trilógia ismeretében tudnám, mit is kérdezzek tőle. Mert ezek olyan könyvek, hogy nem lehet velük vitatkozni, hogy az emberek nem is ilyen hülyék, a világ nem is ilyen őrült hely, mert de, de azon mit kérdezzek? Addig még kitalálom. És addig még, aki teheti, nézzen utána az első két résznek, esetleg olvassa is el. Nem mondom, hogy Loe a norvég Vonnegut, de megeshet, hogy előbb-utóbb az irodalmi elit is arra a véleményre jut, hogy minden őrültségével együtt, amiket a Doppler sorozatba vagy a többi könyveibe írt, korunk egyik Igen Fontos Írója ő.

 

 

 


 

Vörös Eszter

Jeff VanderMeer: Borne
(Agave)

Az a furcsa szokásom van, bár egyáltalán nem tudatos, sokkal inkább ösztönös, hogy hajlamos vagyok izgatottabban várni olyasmit, amiről kevesebbet tudok, mégis valamiért mozgatja a fantáziámat. Hiába tudom, hogy Winters Földalatti Légitársasága valószínűleg remek lesz, hisz az eddigi műveivel engem már meggyőzött, vagy éppen Kaprowicz Szálkák című könyve is nagy eséllyel fog nálam működni, valamiért mégis VanderMeer Borne-ja a befutó, ha egészen őszintének kell magammal szemben lennem. Ugyan a Déli Végek-trilógiát sem tudtam még végigolvasni (leginkább időhiány az oka, illetve a sorozatok befejezésével alapvetően komoly nehézségeim szoktak adódni, de erről inkább máskor), mégis roppant kíváncsi vagyok, elég elborult lesz-e nekem ez a Borne. Bizony, szeretem a teljesen őrült, elszállt dolgokat, igaz, ebben a műfajban nagyjából annyira lehet belőni, hogy mi tetszik vagy mi nem, mint bármilyen modern művészeti alkotásnál. Ennek fényében igen kíváncsi vagyok, vajon tud-e elég furcsa, elég elmebeteg lenni számomra ez a történet; vajon sikerül-e találni egy újabb modern festményt, ami kivételesen, valamilyen teljesen megmagyarázhatatlan módon mégis tetszeni tud?


ekultura.hu - 2017. április 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!