FőképFolytatjuk sorozatunkat, amelyben minden héten néhány általunk várt ígéretes újdonságról esik szó.
 
Könyv: Bill O’Reilly és Martin Dugard: Lincoln
Kiadó: HVG Kiadó Zrt.
Várható megjelenés: 2013. április 2.
 
„A történet, amelyet éppen olvasni készülsz, igaz és igazán sokkoló.” Bill O’Reilly ezzel a figyelmeztető mondattal indítja Martin Dugard-dal közösen jegyzett politikai krimijét. A Lincoln ugyanis az Amerikai Egyesült Államok egyik legjelentősebb elnökének meggyilkolásáról szól. Az 1861-től 1865-ig regnáló Abraham Lincoln az USA 16. (és egyben első republikánus) elnöke volt, de borzasztó dolog, hogy nevével tettei mellett gyilkosa, John Wilkes Booth személye forrt össze a leginkább. Talán ezért gondolhatta úgy az 1949-es születésű amerikai televíziós műsorvezető, író, történész, szerkesztő és politikai kommentátor (korábban CBS News és ABC News, ma Fox News) William James „Bill” O’Reilly, Jr., hogy a Lincoln elnök elleni merényletről ír érdekfeszítő olvasmányt. Eddig 13 könyv került ki a kezei közül, öt közülük társszerzővel együttműködésben; a 2011-es Lincoln (Killing Lincoln) az első olyan regénye, amelyet a történelmi könyvekben jártas Martin Dugard-dal közösen írt. Azóta két további kötetet jegyeznek együtt: Killing Kennedy (2012) és Killing Jesus (2013) címeken. A Lincoln, eredeti címéhez hűen (Killing Lincoln: The Shocking Assassination That Changed America Forever) az amerikai elnök meggyilkolására fókuszál.
 
1865 tavaszán az amerikai polgárháború végre lezárult, Abraham Lincoln elnök, aki törvényileg eltörölte a rabszolgaságot, nagylelkű feltételeket szabott a fegyverletételhez. Ám akadt egy férfi, aki társaival együtt gyilkos összeesküvést szőtt ellene. A Washingtonban zajló hazafias ünnepségsorozat közepette John Wilkes Booth a Ford Színházban agyonlőtte Lincoln elnököt. Dühödt hajtóvadászat vette kezdetét, amely heves lövöldözésbe torkollott, az ügyet pedig végül a bíróságokon hozott halálos ítéletek zárták le. Booth egyébként egy gazdag, marylandi születésű férfi volt, ráadásul elismert fővárosi színész. Tettének oka, hogy lelkileg romba döntötte a polgárháború, mert szenvedélyesen együtt érzett a déliekkel. 1864-ben tervelte ki Lincoln elrablását, és cserébe a Konföderációs foglyok szabadon bocsátását követelte volna. 1865. április 11-én Lincoln beszédében szavazati jogot ígért a négereknek, ezután változtatta meg a tervét a felindult Booth, és eltökélte magában az elnök meggyilkolását. A többi pedig sajnos már tényleg történelem. A tényekhez tartozik, hogy Bill O’Reilly és Martin Dugard regényének van egy történelmi kritikai vetülete, amely miatt egészségesebb, ha félig-meddig fikcióként tekintünk rá. Ugyanis Rae Emerson, a Ford Theatre National Historic Site helyettes felügyelője rámutatott a történet hitelességét aláásó számos pontatlanságra és ténybeli hibára, s a kritikákkal Edward Steers, a Lincoln-gyilkosságra szakosodott történész is egyetértett. A regény azonban népszerűnek bizonyult az olvasók körében, s a National Geographic Channel rekord nézettséget hozó tévéadaptációt forgatott belőle Tom Hanks narrálásával. A filmet amúgy Tony Scott emlékének ajánlották, aki már javában dolgozott rajta, amikor sajnálatos módon öngyilkosságot követett el.
 
 
Film: Május után
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Várható bemutató: 2013. április 4.
 
A politikai, társadalmi vagy mondjuk kulturális változásokat a legszembetűnőbb és legkifejezőbb módon a fiatal korosztályon keresztül lehet megragadni. Legyen szó akár ideológiákkal kapcsolatos forradalmi szenvedélyről, akár az avítt erkölcsösség új szeleiről, akár a művészeti trendek értékválságairól. A lényeg ott rejtőzik, hogy az érett korba lépő generáció szemszöge nemcsak sokkal nyitottabb, mint bármely más korosztályé, de ez a tekintet végtelenül formálható is. Nos, a francia Olivier Assayas félig-meddig önéletrajzi ihletésű mozijában, a Május utánban az 1970-es évek európai változásai játsszák a főszerepet az akkori alig húszéves korosztály felnőtté válásának nehézségein és meg nem értettségük lelkiállapotán átszűrve. A The Hollywood Reporter azt írta a filmről, hogy „gyönyörű, egyedi és árnyalt, gyakorlatilag tele forradalmi hevülettel, amelyet azért reflektív távolságtartással kell kezelni. Ez egy gyönyörűen elkészített munka, mind megjelenésében és hozzáállásában az időszak akut megidézése.” A film története szerint az érettségi előtt álló, tizennyolc éves Gilles teljesen átlagos diákéletét éli osztálytársaival. 1971-ben azonban a politikai események felperzselik lázongó lelküket, és a fiatalokat megfertőzik az anarchista gondolatok. Tanulmányaik helyett a megjelenő lapok híreire koncentrálnak, s forrongó ideákat hirdetve graffitizik ki iskolájuk falait.
 
A fiatalok lázadása az első pillanattól kezdve törvénybe ütköző, ám amikor erőszakossá válnak tetteik, már nem egyszerűen rejtőzködniük, hanem menekülniük is kell. A 2012-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a Május után elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Arany Osella-díjat, míg az író-rendező Arany Oroszlán jelölést kapott. Olivier Assayas filmje a Variety szerint „bölcs és bánatos emlékdarabja annak a forradalmi szenvedélynek, amely ezeket a fiatalokat elborította. Az 1970-es évek európai ellenkultúrájának hangulati megidézése hajszálpontos részleteken át, egy szemernyi naiv romantikával.” A Május után azonban határozottan nem forradalmi mozi, hanem inkább a téma óvatos demisztifikálása. A légköre fanyar szerethetőséget, ám nem engedékenységet kínál, az ábrázolt élmények érzelmileg igazak, anélkül, hogy a nézőt megmérgeznék a (forradalomba) rohanás izgalmai. A zenei aláfestés is okos koncepció mentén zajlik: Assayas maga válogatta a dalokat saját ifjúkorából, s ahelyett, hogy egy-egy rövid részlet csendülne csak fel ezekből a slágerekből (Syd Barrett, Amazing Blondel, Tangerine Dream, Soft Machine, Incredible String Band), többé-kevésbé teljes egészében végighallgathatjuk őket, megalapozván egy szabadon lebegő, mélabús hangulatot. „A bohém és hippi életstílus egy könnyen formálható koncepció szeretetével vonul végig a teljes vásznon, mentesen a szokásos bénító bánattól” – írja a thefilmstage.com. Kíváncsian várjuk!
 
 
Könyv: Eowyn Ivey: A hóleány
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2013. április 5.
 
Szerencsére olyan lények vagyunk, akik nem csupán a materiális világban képesek teremteni, hanem – ha nem megy másként – elménkben, fantáziánk segítségével is. Ám ha nem vigyázunk, és túlzottan hiszünk-belemerülünk a virtuális világunkba, könnyen ott is ragadhatunk. Akkor pedig már nem könnyű, ha egyáltalán még lehetséges, eldönteni, mi valódi és mi nem az. Már persze, ha elfogadjuk, hogy csakis az anyagi attribútumok lehetnek valódiak… Eowyn (LeMay) Ivey elbűvölő, hipnotikus hatású regényének házaspár hősei is valahogy így tesznek: annyira vágynak egy gyermekre, hogy végül a képzeletük erejével hozzák világra őt. A tősgyökeres alaszkai hölgy – aki keresztnevét A Gyűrűk Urából kapta – első regénye, A hóleány gyönyörű tájain nőtt fel, és ma is ott él férjével, valamint két lányával. Korábban számos magazinban jelentek meg novellái (London’s Observer Magazine, Sunday Times Magazine, Sunday Express Magazine, Woman & Home Magazine, Alaska Magazine), miközben először könyvkereskedőként, majd elismert újságíró-riporterként dolgozott. BA fokozatú diplomát szerzett újságírásból és kreatív írásból a Nyugat-Washingtoni Egyetemen, majd az Alaszkai Egyetemen folytatta tovább írói tanulmányait. A 2012-ben megjelent A hóleány áttételesen, de betekintést nyújt Eowyn Ivey saját alaszkai életébe is: férje halbiológusként dolgozik, így munkájuk miatt lányaikat vidéki, nagyrészt önellátó életmódot folytatva nevelik. A hóleány történetében a telepes Jack és Mabel kemény munkával és szigorú beosztással nyugalmas életet teremtett magának az 1920-as évek Alaszkájának vad vidékén. És még mindig nagyon vágynak egy gyermekre, pedig erre már semmi esélyük. Ez sem csökkentheti azonban az egymás iránt érzett erős szeretetüket, és amikor leesik az első hó abban az évben, pillanatnyi ötlettől vezérelve, játékból építenek egy hógyermeket.
 
A hókislány másnap reggelre eltűnik - de apró lábnyomok maradnak utána a hóban. A rá következő hetekben mindketten látni vélnek egy szőke kislányt az erdőben, de még egymásnak sem merik elmondani, attól félve, hogy csak rég eltemetett reményeik csalják meg őket. Aztán a kislány, aki Fainának nevezi magát, megjelenik a küszöbükön. Kicsi és törékeny, mintha egy tündérmeséből lépett volna elő: egy vörösróka társaságában vadászik, hóvihar támad a nyomában, és titokzatos módon sikerül életben maradnia a kegyetlen alaszkai vidéken. Miközben Jack és Mabel próbálja megérteni Fainát, úgy megszeretik, mintha a saját gyermekük lenne. De ezen a gyönyörű, vad helyen a dolgok csak ritkán azok, amelyeknek látszanak, és amit végül megtudnak Faináról, az valamennyiük életét örökre megváltoztatja. „A hóleány káprázatos, akár a behavazott alaszkai táj, és képzelete hatalmával elragadja az olvasót egy távoli, mégis ismerősnek tűnő helyre; egy olyan mesevilágba, amely egyszerre kivételesen egyedi és egyetemes” – olvasható a fülszövegben. Eowyn Ivey-t a regény megírására valójában egy hóból készült lánykáról szóló orosz tündérmese ihlette: még könyvkereskedői időszakában bukkant rá a gyerekkönyvek részlegén a történet Freya Littledale-féle feldolgozására, amelyet az alaszkai Barbara Lavallee illusztrált. A sztori magányossága és varázslatossága nem hagyta nyugodni Ivey-t, ráadásul ahol játszódik, rettentő módon emlékeztette őt gyerekkora színhelyére. Hónapokat töltött az eredeti mese kutatásaival, míg végül nekiállt megírni a saját hókislány történetét, amely Amerika szerte pozitív kritikákat kapott olyan jelzőkkel, mint „figyelemre méltó”, „elképesztően átgondolt”, „varázslatos az elejétől a végéig”. Nekünk is minden vágyunk a bűvöletébe esni!