Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú: Robin Hobb – 2012. június

Bűvös hajó újbóli magyar megjelenése kapcsán Robin Hobbot kérdeztük az írásról, már megjelent és csak tervben létező műveiről, valamint a fantasyvel való kapcsolatáról.
 
Sejtelmem szerint minden egy interjú így kezdődik, de kérem, a magyar rajongókat se hagyja kétségben: honnan jött az írói álnév, miért volt rá szükség? Ha jól tudom, első regényeit még leánykori nevén publikálta…

 

A legelső műveim M. Lindholm néven jelentek meg, csak a keresztnevem kezdőbetűjével és a leánykori nevemmel. Amikor a „Bones for Dulath” című novellám megjelent az AMAZONS!-ban (fantasyantológia – a szerk.), elkezdtem a Megan Lindholm nevet használni. Ez volt az első történet, ami megjelent Kiről és Vandienről, ezért később a többi róluk szóló könyv is ugyanezen a néven jelent meg. Ezután írtam néhány fantasyregényt, amik a műfaj sokféle területét lefedték. A Wizard of the Pigeons Seattle-ben játszódó modern urban fantasy, a Reindeer People egy kvázi-történelmi fantasy, benne sámánmágiával, az Alien Earth pedig sci-fi. Amikor írni kezdtem a Látnok-ciklust, ez megint csak a fantasy műfaj másik szeletébe tartozott, abba, amit gyakran epikus fantasy néven emlegetnek. Az a döntés született, hogy ezekhez a könyvekhez más írói álnevet fogok használni, hogy elkülönítsem őket a többi írásomtól. Így hát a Robin Hobb név mellett döntöttem. Az, hogy a könyveim különböző nevek alatt jelennek meg, segít az olvasóknak megtalálni azt a fajta könyvet, amit keresnek.
 
Miként lett az alaszkai fiatal hölgyből író? 

 

Hát, azt hiszem, úgy lettem író, ahogy a világ minden táján íróvá válnak az emberek. Írni kezdtem. Ez a lényeg. Nem attól lesz valaki író, hogy kiadják a könyveit, hanem attól, hogy tényleg történeteket ír. Nagyon fiatalon próbálkoztam először az írással. Középiskolás koromban rengeteg verset írtam, számos naplót megtöltöttem, és sok történetbe belekezdtem. De nem fejeztem be őket. Aztán fiatal felnőttként újságoknak és gyerekmagazinoknak kezdtem írni. Végül pedig elkezdtem befejezni a történeteimet, és elküldtem őket különböző magazinoknak, abban a reményben, hogy sikerül eladnom őket. Az első novellámat tizennyolc évesen adtam el. Az első regényemet pedig harmincévesen.
 
Első történetei még egy gyerekújságban jelentek meg, ám hamarosan már regényeket kezdett írni. Mikor gondolt először arra, hogy már a siker és a népszerűség kapujában áll?

 

Bárcsak „hamarosan” jött volna el az az idő, hogy regényeket adok el! Mint említettem, az első novellám tizennyolc éves koromban jelent meg. Abban a tévhitben kezdtem gyerekeknek írni, hogy ez egyszerűbb, mint felnőtteknek írni. Nem egyszerűbb. Rövidebb szavakkal és szűkebb szókinccsel kell dolgozni. Ennek ellenére valóban évekig írtam gyerekeknek, némi sikerrel, a történeteim gyerekmagazinokban jelentek meg... A húszas éveim végén kezdtem felnőtteknek szánt fantasyt írni, kezdetben az akkori fanzine-okban, majd végül az ismertebb magazinokban is. Harmincévesen adtam el az első Megan Lindholm-regényemet. De már negyven voltam, amikor úgy éreztem, a Látnok-ciklussal végre kezdek sikeressé válni. Igencsak hosszúra nyúltak a tanulóéveim!
 
Mennyire kedveli a kortárs fantasztikus irodalmat? Szokott ilyen témában olvasni, követi az új megjelenéseket? Tudna esetleg kedvenceket megnevezni?

 

Szeretem a kortárs fantasyt; mármint ugye azokról a könyvekről van szó, amik modern környezetben játszódnak? Sajnos nincs már annyi időm arra, hogy kedvtelésből olvassak, mint régen. Az olvasással töltött időm legnagyobb része a kutatásra megy el. Amikor a magam örömére olvasok, fantasyk, detektívregények és sci-fik között osztom meg az időmet. Kedvelem az Asimov’s magazint és a Magazine of Fantasy and Science Fictiont, mert azt gondolom, számos kiváló író alkot a rövid műfajokban. Emellett regényeket is olvasok, gyakran olyanokat, amiket az új írókat megjelentető kiadók ajánlanak. Az utóbbi időben élvezettel olvastam például Helen Lowe, Blake Charlton, Joe Abercrombie, Peter Brett, Mark Lawrence, Myke Cole, Louise Marley, Lois McMasters Bujold, Vonda McIntyre, Fiona McIntosh és Richard Morgan műveit. Rengeteg régi kedvencem is van, mint például Steven Brust, Roger ZelaznyTheodore Sturgeon, Jack Vance... igazából a lista végtelen. Küldenem kéne pár képet a rendetlen könyvespolcaimról!
 
És a „klasszikusabb” írók közül kiket kedvel legjobban? Volt esetleg olyan, aki nagy hatással volt a munkásságára?

 

Ó, úgy látom, folyton megelőzöm a válasszal a kérdést. Nos, amint az előbb említettem, Zelazny, Sturgeon és Vance a kedvenceim. Aztán Anne McCaffreyFritz Leiber, természetesen. Még mindig szeretem Heinleint, számos kedvencem akad a munkái között. De hát úgyis tudja, hogy J. R. R. Tolkien nevét fogom még említeni. Ő az örök kedvencem, és óriási hatással volt az írásaimra.

 
Habár legtöbb műve inkább fantasy, írt már sci-fit is. Melyik zsánert kedveli jobban, melyikben tud jobban kibontakozni? 

 

A fantasyban vagyok a legjobb. Izgat a sci-fi és szeretem olvasni, de úgy érzem, nem vagyok jó sci-fiíró. A „mi lenne, ha” ötleteim folyton kiszabadulnak a kezem közül, és nem maradok meg a „lehetséges, még ha nem is valószínű” világában, ami – véleményem szerint – egy jó sci-finél alapkövetelmény.
 
Miként kerülnek írott formába a történetei, milyen körülmények között szeret alkotni?

 

Sosem volt részem abban a luxusban, hogy megkövetelhessek bizonyos körülményeket ahhoz, hogy írni tudjak. Bárhol tudok írni. Ha nyolc órára beragadnék egy liftbe egy laptoppal, jó eséllyel egy novellával jönnék elő! A leggyakrabban a rendetlen dolgozószobámban írok, körülöttem egy követelőző macskával és az unokák áradatával, akik pénzt szeretnének egy fagyira, vagy arra kérnek, hogy segítsek leszedni a focilabdát a fáról. Kora reggel vagy késő éjszaka írok, ahogy az élet engedi.
De az írás nagy része nem is a billentyűzet előtt történik, hanem miközben épp egy sor káposztát gyomlálok, vagy a mosott ruhát válogatom, vagy a lépcsőt söpröm. Az írás fejben történik; aztán, amikor van rá idő, az ujjaim lejegyzik, ami már meg van írva a fejemben.
Ha bezárnának a dolgozószobámba hat órára, nem hiszem, hogy több szöveget gyártanék, mint a mostani jövős-menős stílusomban. Muszáj felállnom a gép elől és gondolkodnom.
 
Műveinek többsége ugyanazon világban (Realm of the Elderlings) játszódik, még ha különböző tájakon is. Elmondaná, hogyan alakult ki ennek az univerzumnak a képe?

 

Elmondanám, ha tudnám! Azt hiszem, ez a világ úgy fejlődött és alakult, ahogy a szereplőim bejárták, és úgy érzem, még mindig számos meglepetést tartogat nekem is és az olvasónak is. Az egyik dolog, amivel szívesen játszom ebben a világban, az az, hogy a világ különböző részein különböző fejlettségű civilizációk vannak. A világ néhány tája el van vágva a rendszeres kereskedelemtől a nehezen hajózható tengerek és a viharok, vagy épp az állandó háborúk vagy a kalózkodás miatt. Tehát éppúgy, ahogy a mi világunkban, a „kifinomultság” szintjei nagyon változóak, attól függően, hogy hol mennyi interakció zajlik. Ahogy a földön is vannak az íjjal vadászók a dél-amerikai esőerdőben és az iPad használók Angliában, ugyanúgy, gyanítom, a Realm of the Elderlingsben is nagy eltérések vannak az egyes vidékek technológiai fejlettsége között. Ezt én is az olvasókkal párhuzamosan fedezem fel.
 
A magyar olvasók eddig a Látnok-ciklust, illetve az Élőhajók-sorozat kezdetét vehették kézbe. Ezekben a regényekben meglehetősen mágiaszegény világkép jelenik meg, még ha általánosan nem is ez a tendencia a fantasy univerzumok között. Mi ennek az oka?

 

Az az elméletem, hogy amikor a mágia megszokottá válik, az már nem is mágia többé. Csak azok a képességek kápráztatnak el minket, amik ritkák. Összesereglünk megnézni az olimpikonokat, akik olyan dolgokat művelnek, amik jóval meghaladják a magamfajta átlagos halandó képességeit. Bálványozzuk az operaénekeseket és a balett-táncosokat és a fizikusokat, mert olyan különleges, „mágikus” képességekkel rendelkeznek, amelyeket a legtöbben még a legnagyobb elszántság árán sem tudnánk elérni. Tehát ahhoz, hogy a mágia mágikus maradjon, szerintem ritkának kell lennie.
Gondoljunk csak az olyan hétköznapi dolgokra, mint a gyufa. Milyen varázslatosnak tűnne bárkinek, aki még sosem látott ilyet, hogy meggyújtok egy gyufát és ott egy láng a kezemben! De ha a mágia minden alkalommal működik, megjósolható módon, akkor az már technológia. Ha az, hogy az ember nyúllábbal a zsebében járkál, tényleg minden napra szerencsét hozna, akkor mindannyiunk zsebében ott lenne a nyúlláb, és mindannyian mindennap lottóznánk! Egyszerűen elfogadnánk ezt is mint tudományt, mint biztos eredményt, amit bármikor megkaphatunk a megfelelő körülmények között.
 
Néhány hónapja jelent meg a City of Dragons, s várhatóan 2013 márciusában érkezik a Rain Wilds Chronicles befejező kötete is. Vannak már esetleg tervei a következő évekre?

 

Igen, vannak, már dolgozom valamin. De azt tapasztaltam, hogy ha túl sokat beszélek egy ötletről, akkor egészen kilúgozom, aztán meg unatkozom, amikor odáig jutok, hogy tényleg dolgozzak rajta. Úgyhogy egyelőre csak annyit mondok, hogy igen, még mindig írok, és előbb-utóbb megjelenik majd egy új könyv!
 
A Bűvös hajó magyar kiadásában olvasható egy rövid előszó a hazai rajongókhoz, ebben említi a közös munkáját Horváth Norbert fordítóval. Mesélne egy kicsit az együttműködésről?

 

A fordítóim nagyon fontosak nekem. Csak angolul beszélek és olvasok – olyan hátrány ez, ami számos amerikait sújt a mi elszigetelt kontinensünkön. (nevet) Ennek következtében nagyon erős a bizalom köztem és a kiadóim között – bízom benne, hogy a kiadók kiváló fordítókat keresnek, és meg is tartják őket. A fordításban megjelent könyvek olvasóitól kapott levelek alapján tudom, hogy a fordító jó munkát végzett-e vagy sem. Az évek során számos fordítómmal email-barátságba kerültem. Néhány ilyen barátság már több évtizedre nyúlik vissza! Nagyjában-egészében úgy találom, hogy a fordítóim a nyelv roppant elkötelezett szolgálói, akik olyan kérdéseket tesznek fel nekem, amik segítenek nekik megtalálni a megfelelő szavakat a szövegek különleges részleteihez. A versek és a szójátékok különleges kihívást jelentenek a fordítók számára. Nagyon sokkal tartozom minden fordítómnak; nagyon élveztem az eddigi együttműködést Horváth Norberttel. 
 
Egyébként hogyan viszonyul a rajongókhoz, gyakran szokott levelezni érdeklődőkkel?

 

Élvezem a kapcsolattartást az olvasóimmal, és elég jelentős mennyiségű e-mailt kapok. Megpróbálom a lehető legtöbbet megválaszolni. Emellett aktív vagyok a Facebookon, a Myspace-en, a LiveJournalon, és természetesen a saját weboldalamon, a robinhobb.com-on is, vagyis számos módon igyekszem kapcsolatot tartani az olvasókkal. Nem tudok válaszolni az összes üzenetre vagy hozzászólásra, amit kapok; bár tudnék, de ha mindenre válaszolnék, abba kellene hagynom az írást, csak hogy kapcsolatban maradjak az olvasóimmal. Azt hiszem, az olvasók inkább örülnek egy új könyvnek, mint egy üzenetnek tőlem.
 
Zárásként üzenne esetleg valami a magyar olvasóknak?

 

Köszönöm, hogy olvassátok a könyveimet. És szeretném hangsúlyozni, hogy mindazon élvezet nagy része, amit a történeteimből nyertek, Horváth Norbert munkájának köszönhető, aki kiváló magyarra ülteti át a könyveimet.
 
Köszönjük az interjút, további sok sikert kívánunk.

 

Köszönöm ezt a lehetőséget, hogy megszólíthattam az olvasókat!


Szabó Dominik - 2012. július 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!