Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú Oravecz Gergellyel, a 2010-es Alfabéta-díj egyik nyertesével – 2011. május

ekultura.hu: Kezdésként mondanál pár szót magadról?
Oravecz Gergely: Oravecz Gergely vagyok, esztétika szakos egyetemista. Szabadidőmben képregényekkel foglalkozom, készítem is őket, illetve recenziókat is írok a hazai megjelenésekről – utóbbiakat éppen az ekultura.hu-nak.
 
ekultura.hu: Mióta rajzolsz képregényeket?
Oravecz Gergely: Mint a legtöbben, én is gyerekkoromban szerettem bele a képregényekbe, jobban mondva azokba a szuperhősös füzetekbe, amiket itthon lehetett kapni akkoriban. Amúgy is rengeteget rajzoltam mindenféle dolgokat, de onnantól képregényeket is. Ezek persze igencsak gyermekdedek voltak, de a médium iránti szeretetem nagyjából innen datálódik. Ekkoriban – és még jó ideig – fogalmam sem volt, hogy léteznek másfajta képregények, a szuperhős zsánert minden további nélkül azonosítottam magával a képregénnyel. Tizenévesen aztán hagytam a fenébe az egészet, de nem azért, mert túl idősnek éreztem magam a képregényolvasáshoz, hanem mert itthon nem találtam olyat, ami érdekelt volna. Szerintem sokan lehettünk így ezzel. Aztán 2005 környékén beindult a magyar képregényes élet, és könyvesbolti forgalmazásba kerültek olyan komoly művek, amelyekről addig el sem tudtam képzelni, hogy léteznek. Na körülbelül ekkor fertőződtem meg teljesen, és nagyjából innentől kezdve nem érdekelnek egyáltalán a szuperhősök. Rajzolni is ekkor kezdtem el újból, de néhány próbálkozástól eltekintve nem sokra jutottam. Valójában a Blossza óta gondolok magamra úgy, mint aki képregényeket készít.
 
ekultura.hu: Autodidakta módon kezdtél a rajzoláshoz, vagy esetleg tanultad valahol?
Oravecz Gergely: Általános iskolában és gimnáziumban is rajz tagozatra jártam, de őszintén szólva eléggé félvállról vettem a dolgot, el is ment a kedvem az egésztől egy időben. Mindig is szerettem rajzolni, de nem jobban, mint írni, vagy bármi mást csinálni. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a rajzzal, amikor újra képregények közelébe kerültem, és valamiért úgy éreztem, nekem is ebben a formában kell alkotnom. Ez egyébként akkor tévedésnek tűnt, mert rá kellett jönnöm, hogy nem tudok úgy rajzolni, ahogyan szeretnék, maximum a tehetség van meg bennem, ami viszont nem elég. De rendelkeztem már némi előképzettséggel, meg el is voltam szánva, úgyhogy következett néhány keserves év, amikor autodidakta módon megpróbáltam pótolni a hiányosságaimat. Ez máig sem sikerült teljesen, de a dologhoz az is hozzátartozik, hogy én elsősorban nem képzőművészeti professzionalitást várok a képregénytől, és mivel én leginkább azért képregényeket szeretnék rajzolni, ez nagyjából rendben van így. Fejlődni persze kell, meg szerencsére elkerülhetetlenül be is következik, ha az ember szorgalmas, de sokkal mélyebb összefüggések működnek a képregényben, mint hogy mennyire lenyűgöző a képi világa. Egyszerűbben: nem attól leszek jó képregényrajzoló, ha úgy festek, mint Rubens.
 
ekultura.hu: Mi inspirál legjobban az alkotásban?
Oravecz Gergely: Ez most nagyon bénán fog hangzani, de elsősorban a képregény inspirál. Szeretek írni, szeretek rajzolni, de igazából egyiket sem érzem teljesen magaménak. Viszont amikor képregényt készítek, hirtelen minden a helyére kerül bennem. Pedig nincs is a képregénykészítésnél nehezebb dolog, méghozzá azért, mert a közhiedelemmel ellentétben ez se nem írás, se nem rajzolás - még ha ezekből is próbáltam levezetni az előbb én is. Egy olyan belső ritmus kapja el az embert, amit mesterségesen nem lehet előállítani, amit se az irodalom, se a képzőművészet nem tanít meg egy alkotónak. Valami más van itt, csak nem tudom, hogy mi.
 
ekultura.hu: Milyen történetek vagy alkotók vannak rád nagy hatással?
Oravecz Gergely: Nem kezdem el sorolni, mert az messzire vezetne, meg a lista egyébként is folyton változik. Röviden szólva azokat az alkotókat szeretem, akiknél az elmélet legalább olyan fontos, mint a gyakorlat, és ez ki is olvasható a munkájukból. Persze a képregényeimen rengeteg konkrét hatás érvényesül, főleg a Blosszánál, ami ugyebár egy napi frissülésű stripsorozat volt. Azon túlmenően, hogy az egésznek az ötletét James Kochalka szintén önéletrajzi és napi adagos American Elf stripjei adták, tudatosan kísérleteztem is a formával, sokszor olyan elemeket beemelve, amik egy kicsit a strip műfaját is próbára tették. Ezek időnként konkrét hatások konkrét alkotóktól, akik legtöbbször nem is rajzolnak stripet. Utólag visszanézve ezek nem mindig működtek úgy, ahogy szerettem volna, de nem is baj, maradjanak csak meg kísérletnek.
 
ekultura.hu: Emlékeim szerint két évvel ezelőtt jelent meg a PszichoDzsánki vol. 1 című képregény, aminek társalkotója voltál. Mikorra várható a folytatás?
Oravecz Gergely: Nem igazán várható folytatás. Azt a képregényt Mráz István barátommal együtt csináltuk, és nagyon jó kezdő lépésnek tartom, de az a helyzet, hogy engem inkább hátráltatott a terveimben. Eleve olyan stílust erőltettem magamra, ami nem volt az enyém, ezért rajzilag eléggé felemás, meg aztán ez egy hosszú távú projekt lett volna, jó sok részt terveztünk, és nem láttam a végét. Tulajdonképpen akkor szálltam ki, amikor elkezdtem a Blosszát, ami lekötötte minden energiámat és időmet. Az is ide tartozik, hogy általában nehezen tudok másokkal együttműködni a klasszikus író-rajzoló felállásban, mert teljesen más a felfogásom a képregényről, mint egyeseknek, úgy vettem észre. Azt hiszem, a saját elképzeléseimet tudom a legjobban megvalósítani. Ettől függetlenül nincs kizárva, hogy Istvánnal még lesznek közös dolgaink, sőt remélem, hogy esetleg másokkal is lesznek majd.
 
ekultura.hu: Mit gondolsz, van-e jövője a nyomtatott képregényeknek? Mennyire szól bele az internet a terjesztésbe? Hogyan lehet (már ha lehet) megélni ma egy ilyen képzőművészeti ágazatból?
Oravecz Gergely: Én úgy látom, hogy az olvasóknak valamiért még mindig fontos, hogy a képregényt nyomtatott formában olvassák. Lehet, hogy ebben van egy nagy adag nosztalgia is, de az is biztos, hogy monitoron egyszerűen nem lehet hosszabb terjedelmű képregényeket normálisan olvasni. Egy stripnél még elmegy, de már egy öt oldalas képregénynél idegesítő. Ezért aztán bízom benne, hogy van jövője a nyomtatott képregénynek. Persze nehéz erre a kérdésre itthon válaszolni, ahol az is kétséges, egyáltalán magának a képregénynek, mint médiumnak van-e bármiféle jövője. A netes terjesztés hozzásegíthet ahhoz, hogy minél több emberhez jussanak el az egyes alkotások, ráadásul gyakorlatilag ingyen – ilyen szempontból csakis áldásos szerep juthat neki. A Blosszánál kényszerű, de logikus választás volt a blog formátum, egyfelől mert a sripek önéletrajzi jellegűek voltak, ami valamelyest közelíti őket a napló műfajához, másfelől mert csak így tudtam megoldani, hogy naponta egy strip tényleg eljusson az olvasókhoz. Itthon hiába is várunk arra, hogy az újságok napi rendszerességgel közöljenek stripeket magyar alkotóktól. A feltételeket nekünk magunknak kell megteremtenünk. Szerencsére néhány friss kezdeményezésből úgy látom, erre már mások is kezdenek rájönni. Jó lenne azt gondolni, hogy ehhez a Blossza példája is hozzásegített, mert az egyik fontos dolog, amit el szerettem volna érni vele, az volt, hogy megmutassam, lelkesedés és szorgalom együtt sok mindenre képes, és ami még fontosabb: hogy ezt mások is meg tudják csinálni. Nem gondolom ugyanis, hogy én vagyok az egyetlen ember az országban, aki hónapokon keresztül minden nap meg tud rajzolni egy négy kockás képregényt. Viszont így, ebben a formában nekem jutott eszembe először.
Megélni a képregényből itthon nem lehet, ezzel, gondolom, nem mondok újat. Külföldre lehet dolgozni, de ahhoz elsősorban grafikusnak kell lenni, nem feltétlenül képregényalkotónak. A kettő nem ugyanaz. Aki a saját történeteit akarja megcsinálni, az mindenhol csak reménykedhet benne, hogy a munkáját majd elismerik, és hogy hosszú évek alatt el tud majd adni pár száz, jobb esetben pár ezer példányt egy kötetből. Persze ez az underground hozzáállás. Igazi pénz csak a mainstreamben van, ha az ember nagyon jó rajzos, kitartó és céltudatos. Az én véleményem viszont az, hogy a lényegi alkotások a margón születnek. De ezt már Alan Moore is megmondta.
Oravecz Gergelly 
ekultura.hu: Hogyan érvényesül egy képregényrajzoló a többi képzőművész között?
Oravecz Gergely: Ehhez előbb azt kellene tudni, hogy milyen összefüggésben lehet egy képregényrajzoló képzőművész. Számomra ugyanis a képregényrajzoló nagyjából a havi füzetek profi grafikusát jelenti, aki egy író keze alá dolgozik. Ez reklámgrafika, illusztráció, minden, csak nem hagyományos értelemben vett művészet. A képregényalkotó, na az már egy másik dolog. Ilyenből jóval kevesebbet tartunk számon, olyat pedig közülük, aki művészi szintre is emeli a képregényt, még kevesebbet tudunk mondani. Ez persze egy önkényes és radikális megkülönböztetés, ami nem is teljesen igaz, de a dolog lényege, hogy vigyázni kell, amikor azt mondjuk, hogy a képregény művészet. Lehet az, mert a forma alkalmassá teszi rá, de nagyon nem mindegy a tartalom. Mindenesetre ez egy bonyolult kérdés. A válaszom röviden úgy fest, hogy még a valóban művészi értékű munkákat létrehozó képregényalkotó is nehezen érvényesül a művészek között, mert a képregények nagy többsége tömegcikk, és emiatt kialakult egy előítélet a médiummal szemben.
 
ekultura.hu: A történeteket is te írod. Milyen történeteket érdemes manapság a nagyérdemű elé tálalni? Vannak-e megszokott cselekményszálak, amiket érdemes megtartani?
Oravecz Gergely: Ha a Blosszáról beszélünk, ott a történeteket nem én találtam ki, hanem csak szelektáltam az egyes napjaim eseményeiből, amiket aztán megpróbáltam narratívává alakítani, a comic strip szabályai szerint, tehát hogy lehetőleg legyen valami csattanó a végén. Ezt aztán néha tudatosan elvetettem. Úgy gondolom, az olvasók tökéletesen értették, hogy ez nem a Garfield-kategória, azaz nem feltétlenül a poén számít. Úgy éreztem, díjazzák az őszinteséget, ami ezekből a képsorokból jön. A rajzstílust is ehhez próbáltam igazítani, vagyis minél inkább közelíteni szerettem volna a „valósághoz”, miközben persze egyértelművé akartam tenni, hogy ez fikció. És nem attól lesz fikció, hogy belerajzoltam a Sandman-t, ahogy a tenyerén tart, annak a metaforájaként, hogy álmos vagyok. Hanem attól, hogy bár megtörtént eseményeken alapszik, mégsem tényeket közöl, hanem az én szűrőmön keresztül mutatja be a dolgokat, vagyis egy értelmezett valóságot tár mások elé. Mondanom sem kell, hogy a főfigura, akit magamról mintáztam, szintén el van egy kicsit csúsztatva, nem teljesen ilyen vagyok az életben. De ez a fajta kiküszöbölhetetlen és ártalmatlan torzítása a valóságnak semmivel sem másabb, mint amikor valaki a kocsmában meséli az előző nap vele megesett történéseket, vagy amikor kiválasztjuk, milyen képek kerüljenek fel rólunk a Facebookra. Folyamatosan narratívát írunk, és közben elkerülhetetlenül szelektálunk. A Blosszában ugyanez történik, csak próbáltam minél kevésbé szépíteni a dolgokon, megmutattam például azt is, amikor kapitális barom módjára viselkedtem egy szituációban. Egyszóval megpróbáltam életszagúvá tenni a stripeket. Nem tudom, hogy e miatt-e, vagy más miatt, de a Blossza sokakat megszólított, és azt hiszem, a jó történetek nyitja is valami hasonló, azaz hogy olyasmiről beszélnek, ami az emberhez szól, és arra kényszerítenek, hogy valamilyen viszonyba kerüljünk vele.
 
ekultura.hu: A cselekmények láthatóan igen személyesek. Nem ijesztő a nyilvánosság elé tárni a magánéleted? A mellékszereplőknek milyen érzés viszontlátni magukat?
Oravecz Gergely: Erre részben már válaszoltam. Személyesek, igen, de a fikciós térben mozognak. Nem gondolom feltétlenül, hogy a magánéletemet teregetném ki ezekben a stripekben. A mellékszereplők esetleg érezhetik úgy, hogy igen, de szerencsére soha nem panaszkodott egyik sem, hogy kényelmetlen lenne számára a dolog, vagy hogy megbántottam volna valamivel, persze ezt igyekeztem is elkerülni. Talán az öcsémet zavarta egy kicsit az a kultusz, ami a személye köré épült, az ő aranyköpéseit ugyanis mindenki imádta, nagyszerűen tud a mai napig beszólni nekem. Egyesek rajongói oldalt akartak létrehozni neki a Facebookon. Vele ellentétben volt olyan, aki konkrétan bele akart kerülni a stripbe, mint például Tomster, egy képregényes ismerősöm, aki bele is rajzolta magát az egyikbe.
 
ekultura.hu: Mennyire vonod be a közvetlen környezeted az alkotói folyamatba? Volt már olyan strip, amit más talált ki, vagy - a cselekményen túl - hasznos ötletet adott?
Oravecz Gergely: Szívesen vettem minden ötletet, de gyakorlatilag sohasem valósítottam meg őket. Ilyen szempontból tényleg nagyon személyesek a stripek, mert belülről kellett jönnie valami érzésnek vagy akárminek ahhoz, hogy meg tudjam ragadni. Tágabb összefüggésben persze majdnem minden ötlet kívülről érkezett, elvégre legtöbbször a környezetemben történt valami, amit megképregényesítésre érdemesnek tartottam. De azt a történést nekem kellett észrevenni, nekem kellett meglátni benne a pluszt, vagy különlegességet, ha úgy tetszik. Az egyik stripben látható, ahogy odamegyek az öcsémhez tanácsért, hogy mégis hogyan fejezzem be a képsort, és ő elküld a francba, és ez a csattanója az egésznek - igen, de ha normális választ kaptam volna tőle, valószínűleg nem fogadom meg, és a strip sem készül el. Viszont a Papírmozi antológia negyedik számában megjelent most egy két oldalas képregényem, amit teljes mértékben egy nőismerősöm személyes sztorija ihletett – de az egy egészen más műfaj.
 
ekultura.hu: Az Alfabéta-díj hatással van-e a jelenlegi életedre és munkáidra?
Oravecz Gergely: Egyelőre még nem érzem a hatását, de valójában azt sem tudom, milyen hatásokra kéne számítanom. A képregényes közegben eddig is elismerték a munkámat, ez nem változott. Egy ilyen díj inkább kifelé szól, az apropóján lehet interjúkat készíteni a szerzővel, és lehet recenziókat írni a műről olyan fórumokon, amiket olyanok is olvasnak, akik ezen a körön kívül vannak, és ez jó, mert hozzájuk is eljut a híre. A Blosszáról egyébként azt kell tudni, hogy rengetegen követték napi szinten azok közül, akik amúgy nem olvasnak képregényt. Ilyen szempontból annak örülnék legjobban, ha egy kiadó bevállalná, és megjelentetné egy kötetben, megtérülő befektetés lenne szerintem. A díjhoz kapcsolódó pozitív vagy negatív hatásokról mindenesetre később tudnék csak beszámolni, túl kevés idő telt még el ahhoz.
 
ekultura.hu: Végül mit üzennél azoknak, akik a képregényrajzolásban találják meg önmagukat, s komolyan szeretnének foglalkozni ezzel az alkotási formával?
Oravecz Gergely: Azt, hogy tudniuk kell, ezt csak szeretetből érdemes csinálni. Többektől hallom, hogy a kezdeti lelkesedésük alábbhagyott, ami érthető, de elszomorító is. Sajnos nekem sem jut mostanában időm képregénykészítésre, de remegve várom a percet, amikor végre felszabadulok a mindenféle nyomás alól, amit a vizsgák meg a hasonló dolgok jelentenek, és újra ceruzát ragadhatok. A képregénykészítés rengeteg lemondással jár. Amikor a Blosszát csináltam, négy hónapon keresztül csak négy-öt órákat aludtam, nem jutott időm a barátaimra és a családomra, egyedül az volt a fontos, hogy minden másnap reggel ott legyen az újabb strip a blogon. Azt kell mondjam, hogy ez, még ha nem is ennyire végletes formában, de csak így működik. Lakatos Istvántól, a Lencsilány szerzőjétől hallottam: vagy felégetsz magad körül mindent, és kizárólag a képregénynek élsz, vagy valami olyasmivel foglalkozol, amiből pénzt is látsz, és nem teszi tönkre az életed. Érthető, hogy akik itthon annak idején hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a képregényalkotásba, mára többnyire kiszálltak a buliból. Ugyanakkor a magyar képregénynek szüksége lenne őrült, már-már démoni figurákra, akik mindenre hajlandóak érte. Megéri foglalkozni vele, azt hiszem, ez lenne a lényege a mondandómnak.
 
ekultura.hu: Köszönöm a beszélgetést.
Oravecz Gergely: Én köszönöm a lehetőséget.

Fotó: Kékes Szaffi


Petrof Hajnalka Alkony - 2011. május 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!