Főkép

Kimura Rei egy japán nemzetiségű, de magát inkább világpolgárnak tartó írónő, akinek első magyarul is kiadott regénye, a Japán rózsa egy fiatal lányról szól, aki a II. világháború poklában, hogy bosszút álljon elhunyt szeretteiért, kamikáze pilótának áll – noha nők nem lehetnek azok. A japán történelem kevésbé ismert, rejtett eseményeit és személyiségeit regényeiben megörökítő írónőt Uzseka Norbert faggatta.
 
ekultura.hu A Japán rózsa egy női kamikáze pilótáról szól, ami azért meglepő, mert elvileg csak férfiak lehettek kamikázék. Honnan jött hát az ötlet?
Kimura Rei Igen, az ötlet még számomra is nonszensznek tűnt. De aztán egy nap, miután megnéztem a National Geographic csatornán egy műsort a kamikázékról, elmentem a könyvtárba, hogy kicsit utána olvassak a történetüknek.
Ott találkoztam egy idős emberrel, aki azt mesélte, hogy régebben pletykálták, hogy létezett egy női kamikáze pilóta, bár ezt soha senki nem tudta bebizonyítani. Sajnos csak később kapott el annyira a téma, hogy úgy döntsek, könyvet írok belőle, és akkor már nem tudtam utolérni ezt az embert, de akárhogy is, maga az ötlet is elegendő alapot adott egy erőteljes és megindító történethez.
 
ekultura.hu És ezen túl hogy íródott a könyv, miféle kutatások, utánajárások, egyéb munka van benne?
Kimura Rei Természetesen alaposan utánaolvastam a témának, és azt találtam, hogy soha senki nem írt női kamikázéról, de még csak a gondolata sem merült fel egy könyvben sem. Ennek ellenére nem hagyott nyugodni az ötlet, s végül úgy döntöttem, megírom magam. Meglehet, ennek a pilótanőnek a szelleme, akinek létezését talán sosem lehet majd bizonyítani, bírt rá arra, hogy elmeséljem a történetét.
 
ekultura.hu Milyen volt a könyv fogadtatása a többi országban, ahol megjelent?
Kimura Rei Ez a regényem eddig csak Spanyolországban jelent meg, márciusban, az Ediciones B kiadónál, és bár fogyási adatokat még nem kaptam tőlük, azt mondják, tetszik az olvasóknak, megfogta őket a téma, érdekesnek és izgalmasnak tartják.
Egyébként egy nagy kínai kiadó mellett indonéz, vietnámi és indiai kiadók is megvették a könyv kiadásának jogát, de náluk csak jövőre fog megjelenni – és mindannyian bíznak a jó fogadtatásban. De német, francia és lengyel kiadók is érdeklődtek, tehát remélhetőleg hamarosan ezeken a nyelveken is megjelenhet a Japán rózsa.
 
ekultura.hu A honlapon nézegettem a többi könyvedet, és úgy látom, erősen vonzódsz az olyan különleges emberekhez és történelmi eseményekhez, akik, illetve amik egyébként nem túl ismertek. Miért van ez?
Kimura Rei Leginkább mert nem akarok olyanokról írni, akikről és amikről már sok más könyv is szól. Rengeteg olyan történelmi esemény és ember van, amikről, illetve akikről bizonyos felsőbb helyeken inkább hallgatnának.
Pl. az Awa Maru - a japán Titanic című regényem egy olyan hajóról szól, aminek elsüllyedésekor több ezer ember veszett oda, ám az USA számára ez egy igen kényelmetlen téma, ugyanis az ő haditengerészetük torpedózta meg véletlenül azt a hajót. De a japán kormány számára is, mivel belement a tárgyalásokba az amerikaiakkal, hogy elhallgassák ezt a katasztrófát, ám a kártérítésként kifizetett jókora összegek nem kerültek az elhunytak családjaihoz... És akik ott vesztek, meghaltak, nincs hangjuk, hogy elmondják a történetüket, hát elmondom helyettük én!

Vagy ott van Okichi Saito és Ichiyo Higuchi, két rendkívül bátor nő, akiknek a történetét Japánon kívül aligha hallotta bárki. Pontosabban Okichi történetét, kapcsolatát a Townsend Harris nevű politikussal Puccini operája, a Pillangókisasszony is feldolgozza, mégis relatíve kevesen ismerik a nevét. Ichiyo arca pedig az 5000 yen-es bankjegyen látható, szerte a világon ismerik hát, ám hogy milyen szenvedésekben volt része, azt nagyon kevesen tudják.
Tehát elsősorban olyan nőkről írok, akik nagy hatással voltak a japán történelemre, néha a világtörténelemre is, mégis kevesen hallottak róluk. De mivel meglehetősen érzelmes ember vagyok, sosem unalmas, dokumentarista stílusban írom meg ezeket az izgalmas történeteket, hanem regényes formában.
 
ekultura.hu Vannak a regényeidben önéletrajzi, netán a családod életéből származó elemek?
Kimura Rei Természetesen. Az írók onnan szedik az ötleteiket, hogy meghallgatják, megfigyelik az embereket, és tanulnak tőlük, és én sem vagyok ez alól kivétel. Több könyvemben is (pl. Japanese Magnolia, Like a Willow Tree) a saját őseim életéből és korából idézek. Egyszer az egyik rokonom azt mondta egy családi ünnepségen, hogy „Ne mondjatok túl sokat Rei-nek, mert mindent megjegyez, és aztán rólunk fog írni”, de persze csak viccelt.
 
ekultura.hu Mesélj, kérlek, magadról! Kicsoda Kimura Rei?
Kimura Rei Jaj, mit válaszoljak erre a kérdésre? Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy nem vagyok tipikus japán. Nem igazán ragaszkodom a konvenciókhoz, aminek az is lehet az oka, hogy a gyermekkorom zömét nem is Japánban töltöttem. Édesapám orvos volt, aki több kórház beindításából is kivette a részét, számos helyen dolgozott az orvosi ellátás színvonalának növelésén. Így aztán gyermekként rengeteg érdekes, és néha elég fura helyen is laktunk. És így rengeteg különféle kultúrával és néppel ismerkedtem meg már nagyon fiatalon, aminek hatására eléggé „nemzetközi” ember lett belőlem, aki nyitott minden kultúrára és életmódra. Azt hiszem, ezek az élmények ültették el bennem annak a magvát, hogy később író legyek.
 
ekultura.hu Ezt akartam is kérdezni, hogy hogy lett belőled író? Tanultál írni?
Kimura Rei Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig is vonzott az írás. Tizenöt évesen adtam ki az első könyvemet „The Magic Sword” (Varázskard) címmel! 250 dollárt kaptam érte, amitől rendkívül gazdagnak éreztem magam, és akkoriban valóban soknak is számított ennyi pénz! Kimondottan regényírást amúgy sosem tanultam, viszont diplomát szereztem újságírásból Ausztráliában, de már azelőtt is jelentek meg könyveim. Nem tanultam, csak írtam és írtam!
 
ekultura.hu Kik a kedvenceid, akik esetleg hatottak rád?
Kimura Rei Rengeteg kedvencem van, felsorolni is nehéz volna, a klasszikusoktól, mint Misima Jukio, az olyan kortárs írókig, mint Haruki Murakami. De nem hiszem, hogy konkrétan bármely író hatott volna rám, a stílusomra, bár biztos, hogy volt, akitől merítettem ötleteket, főleg a történelmi regényeimhez.
 
ekultura.hu Van olyan kedvenc helyed, ahol szeretsz írni, vagy bármi más, körülmény vagy eszköz, amire szükséged van az íráshoz?
Kimura Rei Semmi ilyesmim nincs. Tudom, hogy mindenki úgy gondolja, hogy az íróknak békére és csöndre van szüksége az íráshoz, de nekem ezeknél sokkal fontosabb az ötlet. Nem számít, hol vagyok, akár vonaton ülve, vagy a repülőtéren a gépemre várakozva is tudok írni. Ha jön egy jó ötlet, ha elkap az ihlet, mindegy, hol vagyok, hány óra van, a legnagyobb zajban és tömegben is képes vagyok írni. Elárulok egy titkot: a Japán rózsa egyes részeit repülőn ülve, reptéren várakozva, sőt, Starbucks kávézókban ücsörögve írtam! Ezért mindig nálam van egy kis netbook, biztos ami biztos.
 
ekultura.hu Egyébként hogy telnek a hétköznapjaid?
Kimura Rei Mostanában Szingapúr és Japán között ingázok, és az írás mellett, ami a szenvedélyem és az életem, jogi szaktanácsadóként dolgozom egy ingatlanos cégnél. A szakmám szerint ügyvéd vagyok, de, bár élvezem a jogi kérdéseket is, az igazi szerelmem az írás.
 
ekultura.hu Min dolgozol jelenleg?
Kimura Rei Most egy napjainkban játszódó könyvön dolgozom, aminek a munkacíme: „Szoknyák a tanácsteremben – De ez Tokió!” A szinopszisát fel is tettem a honlapomra. Egy gonoszkás, de nagyon is valós történet négy jól képzett fiatal japán nőről, akik arra kényszerülnek, hogy teát meg kávét főzzenek a főnöküknek, ám ebbe nem akarnak beletörődni, hiszen tudják, hogy sokkal többre és jobbra képesek.
Azt remélem, hogy ez a könyv szétoszlatja az a téveszmét, ami a nyugati emberben a japán nők alázatosságáról él. Mert a japán nők már réges-régen nem csak ott csoszognak, legalább három lépésnyire a férjeik mögött! Már most nagy az érdeklődés a könyv iránt, de csak jövő év elején fogom befejezni.
 
ekultura.hu Tudom, hogy nagyon szereted a kutyákat, és az Eric nevű kutyusod kalandjairól még könyvet is írtál. Mesélj erről, kérlek!
Kimura Rei Igen, imádom a kutyákat, és a My Name is Eric című könyvemet egyaránt élvezhetik felnőttek és gyerekek is. A saját, Eric nevű pomerániai törpespiccemről mintáztam a főszereplőt, aki maga is elképesztően emberien tudott viselkedni. Sőt, el is várta, hogy emberszámba vegyem. Ha csak átlagos kutya lett volna, aligha írom meg ezt a könyvet, de ő tényleg különleges volt, és sok olyasmit csinált, amit senki ki nem nézne egy kutyából. Egyes szám első személyben írtam a könyvet, így Eric maga meséli el a történetét, és így ér véget: „Nem gondolok a halálra, mert még annyi élnivalóm van”.
 
ekultura.hu Sokat utazol, bejártad a fél világot. Az utazásaid is hatással vannak a könyveidre?
Kimura Rei Rengeteg gyönyörű helyen jártam, és minden helynek megvannak a maga történetei, amiket érdemes elmondani, tehát igen, biztosan hatnak rám az utazásaim, s különösen az emberek, akik beszélnek nekem a vágyaikról, álmaikról, életükről.
Peru például, ahol 1997-ben jártam, nagy hatást gyakorolt az Alberto Fujimori című könyvemre. Akkoriban úgy éreztem, Peru rettentesen messze van Japántól, két napig tartott az odaút, három átszállással, hogy mikor végre leszálltam a gépről, majdnem elájultam a fáradtságtól. De mikor láttam az embereket, a kultúrájukat, még a múmiákat is, akkor feledtem minden bajomat. És azt hiszem, a Machu Pichu volt a legszebb hely, ahol életemben jártam.
 
ekultura.hu A honlapodról kiderül, hogy jó sok országban megjelentek már könyveid. Milyen a kapcsolatod az olvasóiddal? Tudsz dedikálásokat, netán felolvasó esteket tartani?
Kimura Rei Szeretem az olvasóimat, ha ők nem lennének, nem volna miért írnom. Szeretném mindannyiukat megismerni, ami nyilván lehetetlen, de sokan írnak nekem e-maileket, és igyekszem ezekre válaszolgatni. Ezek bizonyítják számomra, hogy a könyveimet tényleg olvassák és szeretik, és ez nagyon inspiráló tud lenni!
Ha a könyveim kiadója megszervezi, természetesen szívesen tartok dedikálást, író-olvasó találkozókat. Az egyik legjobb ilyen Jakartában volt, amikor egy diákokkal teli helyiségben kellett válaszolnom kezdő írók kérdéseire. Tanácsokat kértek, hogyan váltsák valóra írói álmaikat, és az egész arra emlékeztett, ahogy én éreztem fiatalkoromban, telve ábrándokkal. Megindító volt látni a reményt a szemükben.
 
ekultura.hu S végül: mit üzennél magyar olvasóidnak?
Kimura Rei Szeretném, ha tudnák, mennyire nagyon remélem, hogy tetszeni fognak nekik a könyveim. Elképzelni sem tudjátok, mennyire szeretnék tudni magyarul, hogy mindezt magam mondhassam el nektek! És mert nagyon sokat jelentenek nekem a magyar olvasóim, kezdésként meg is tanultam egy szót: Köszönöm!
 
(Az interjú angolul készült, e-mailben, de az utolsó szót valóban magyarul írta oda az írónő – U.N.)