Főkép

Baráth Katalin első könyve, az Ida és az aranygyapjú 2003-ban jelent meg. Az ifjúsági regénypályázatra írt történetet követte tavaly A fekete zongora – akkor még a következő alcímmel: Krimi a Monarchia idejéből – melyet a magánkiadás után az idei könyvhétre immár újraszerkesztett, kibővített változatban jelentetett meg az Agave Kiadó.

A történész végzettségű, doktori tanulmányokat folytató és reklámszöveg-íróként dolgozó írónővel Dávid Veron kalandjai mellett ifjúsági irodalomról, történelmi tanulmányokról, kiadókeresésről és az internetes jelenlét fontosságáról is beszélgettünk.

ekultura.hu Mesélnél kicsit magadról? Hogyan lettél történészből írónő? És reklámszövegíró?
Baráth Katalin Zavarba ejtő a felszólítás, mert egyetlen témát kivéve bármiről szívesen és összefüggően tudok fecsegni hosszú passzusokon keresztül – az egyetlen téma pedig, aminek nehézséget okoz a fejtegetése, az én magam vagyok. Semmi különös nincs bennem, az életem se túl érdekes, a mindennapjaim ugyan nem unalmasak, de nem is különböznek sokban másokétól. Ezért is hagytam abba a naplóírást gimnazista koromban (előtte szorgosan körmöltem sok-sok éven át): elkezdtem unni magamat, ebből következően azt is, amit írok.
A kérdésben felmerülő szakma- vagy hivatásváltásokat se érdemes misztikus ködbe vonni. Egészen egyszerűen két fő csapás mentén folyik az életem: olyan dolgokkal foglalkozom szívesen, amik örömet okoznak, illetve amiből el tudom tartani magamat. Ezért tanultam magyart és történelmet az egyetemen (ahol kiderült, hogy leginkább a társadalomtörténész tanáraim azok, akikkel közös nevezőre tudok jutni az engem érdeklő problémákkal kapcsolatban, illetve akiktől a legtöbbet tudok tanulni), ezért írok történeteket, ezért dolgozom reklámszövegíróként.
 
ekultura.hu Regényt írsz, mellette több blogot vezetsz, és munkád is a szövegíráshoz köt. Mindig írtál? Tele a fiókod kiadatlan regényekkel?
Baráth Katalin Elég korán megtanultam írni és olvasni, és alighogy elsajátítottam ezeket a készségeket, azonnal verseket kezdtem körmölni egy zöld, keményfedelű füzetbe. (Főleg hős partizánokról és vezérükről, Titóról, aminek van némi köze a nyolcvanas évek Jugoszláviájában folyó oktatáshoz.) Eszembe sincs apró termetű zseninek beállítani magamat, a versírásnak valószínűleg ahhoz van legtöbb köze, hogy mindig is szerettem szerepelni (ez a késztetésem sajnos három évtizede változatlan), amit az óvó- és tanítónők ki is használtak, vagyis egy teljes évtizedre én lettem a szülővárosom egyik hivatásos versmondólánya, innen a máig tartó vonzalmam a versek iránt.
Hogy most is sokat írok, az többnyire a már említett szerepelni vágyásnak és a relatíve jó írásbeli kifejezőkészségemnek köszönhető. De üres a fiókom: a munkám elég sok időt igényel, szóval mellette se időm, se energiám hosszú távon fölösleges időtöltésre. Ha valami nagyobb dologba fogok, sokáig mérlegelem, érdemes-e rászánni az időt, futja-e az időmből, érdeklődésemből, képességeimből, és lesz-e, aki figyelmet szentel neki.
 
ekultura.hu Egy ifjúságiregény-pályázatra írtad az Ida és az aranygyapjú című regényt, amit aztán kiadtak és szép sikert is aratott. Hogy jött az ötlet, hogy belefogj? Készülsz még ifjabbaknak szóló könyvet írni?
Baráth Katalin Amíg nem volt teljes állásom, elég ágról szakadt gyerek voltam. (Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy valaha is bármi olyasmiben hiányt szenvedtem volna, amire szükségem volt.) És egy pénzdíjas kiírás ilyen helyzetben meglehetősen vonzónak tűnik, szóval kiválasztottam a legtöbb eséllyel kecsegtető kategóriát, és két szakdolgozat közt megírtam az Idát. Élveztem is, és sikerrel is jártam. A díj összegéből vettem azt a laptopot, amin most is írok.
Egyébként úgy találom, viszonylag „kezemre esik” az ifjúsági irodalom kategóriája. Szeretek egészen elvadult fantáziabirodalmakat teremteni, amit a felnőttirodalomban nem engedhetek meg magamnak „legálisan”, és (egyrészt, mert élénken emlékszem a saját kamaszkoromra, másrészt mert sokáig vezettem egy gospelkórust, ahol leginkább kiskamaszokkal dolgoztam) kedvelem ezt a korosztályt, szeretek nekik írni. Egy pályázaton döntőbe jutott egy Budapesten játszódó ifjúsági sci-fi tervem (az első fejezetet meg is írtam), egy kiadó jó véleménnyel is volt róla, szeretném is befejezni. Csak hát közbejött Dávid Veron, aki nemcsak felborította az irodalmi terveimet, hanem elég határozottan át is vette az irányítást.
 
ekultura.hu Olvastam egy tanulmányodat a századelő Magyarkanizsájának bulvársajtójáról (Baráth Katalin: Revolver és vasvilla In Médiakutató, 2006 ősz). Történészként ezek szerint foglalkoztat a társadalomtörténet. Hatással volt ez a regényedre?
Baráth Katalin Nahát, ezzel a doktori képzés részeként írt tanulmányommal még kevesen kezdtek kérdést (azaz senki), de örülök, hogy előkerült, mert jócskán van benne munkám, és sok köze is van A fekete zongorához. Igen, a társadalomtörténet (kik voltak azok az emberek, akikről nem emlékezik meg a mainstream történetírás, akiknek a nevét nem tartotta fontosnak feljegyezni a történelem) valóban érdekel.
Ez nem valami rehabilitációs indíttatású érdeklődés – sokkal inkább magunkra gondolok közben, arra, hogy nekünk, akik nem vagyunk ún. fontos emberek, nem szerepelünk az újságokban, lesz-e krónikásunk? Tudni fogja-e majd valaki, mit ettünk, mit ittunk, mivel töltöttük a mindennapjainkat, mi okozott nekünk örömet és bánatot? Ez jár a fejemben, amikor próbálom (tudományos vagy irodalmi eszközökkel) felidézni vagy inkább újrateremteni azt a világot, amiben az elődeink éltek, vagyis azok az emberek, akiknek az élete semmivel sem kevéssé jelentéktelen azoknak az életénél, akikkel tele vannak a történelemkönyvek.
 
ekultura.hu Mennyiben hasonlít Dávid Veron Baráth Katalinra?
Baráth Katalin Hú, ezt sokan kérdezik, de nem tudok rá pontos választ adni, mert ehhez nem látom eléggé kívülről magamat. Az biztos, hogy írás közben határozottan el akartam választani magamtól Veront, markánsan más egyéniséggel akartam felruházni.
Úgy gondoltam, ez sikerült is, egészen addig, amíg a legjobb barátnőm el nem olvasta a kéziratot, és ki nem jelentette, hogy Veron teljesen úgy beszél, mint én. Ezzel együtt azt hiszem, maradtak még különbségek. Veron például sokkal bátrabb, határozottabb, úttörőbb és remélem, valamivel önfejűbb is, mint én.
 
ekultura.hu Hogy jött az ötlet, hogy a századelő Ókanizsáján játszódó regényt írj? Manapság egyszerűbb eladni a korunkban játszódó, felpörgetett ritmusú könyveket, nem tartottál attól, hogy emiatt nem találja meg a közönségét?
Baráth Katalin Egy percig nem tartottam attól, hogy a történelmi téma el fogja riasztani az olvasókat. Tisztában voltam vele, hogy a századfordulót most is megkülönböztetett figyelem övezi, mint ahogy azt is tudtam, a krimi műfaját választani se hátrány. Másrészt a saját tapasztalatomra is erősen támaszkodtam, márpedig én nagyon szeretem a történelmi regényeket, a történelmi krimiket, és biztos voltam benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
 
ekultura.hu Szinte minden kritika kiemeli, hogy a könyv legnagyobb erőssége a hangulata, az a századelős miliő, amit megteremtettél, akadtak, akik a krimiszálnál is többre értékelték ezt az oldalát. Íróként törekedtél erre? És olvasóként neked mi a fontosabb, egy könyv hangulata vagy a cselekmény?
Baráth Katalin Ezekből a véleményekből sokat tanultam, legfőképpen a saját képességeimről, illetve az olvasók érdeklődéséről. Őszintén szólva írás közben a cselekményre koncentráltam, hogy a klasszikus szabályszerűségek szerint folyjék le egy rejtélyes történet. Ilyet nem könnyű szerkeszteni, bárki kipróbálhatja, nagyon óvatosan és átgondoltan kell bánni az információadagolással, a megfelelően bonyolult történet kiötléséről nem is beszélve.
Erre kiderült (már a kiadóval közös munka során), hogy jó-jó, elég kerek a történet, de a miliő sokkal érdekesebbre-érzékletesebbre sikerült, mint maga a történet. Őszintén szólva meglepődtem, mert a hangulatteremtésre csak úgy mellékesen figyeltem. Örülök, hogy a reakciókból ez nyilvánvalóvá vált – egész más lesz így írni a következő történetet.
 
ekultura.hu Veron igazi mintapéldánya az emancipálódó fiatal nőnek, aki szembemegy minden társadalmi elvárással, és ahelyett, hogy férjhez menne, állást vállal, ráadásul az Ókanizsán történtek után egy feminista lapnál kezd újságíró-gyakornokként dolgozni. Hordoz-e valamiféle üzenetet ez a szereplői pályaív?
Baráth Katalin Semmi olyat, ami tudatos. Isten ments, hogy bármi társadalmilag súlyos üzenetet sózzak az olvasók nyakába – ez nem a hozzám hasonlóan komolytalan, műfaji szerzők feladata. Ami Veronnal történik, az Veron egyéniségéből következik (szerencsés esetben). Egyszerűen azt gondolom, hogy ő így döntene, ezt választaná.
 
ekultura.hu Miért épp krimi? Ez a műfaj áll a legközelebb hozzád?
Baráth Katalin Beletelt némi időbe, míg rájöttem, hogy semmi keresnivalóm az irodalomtudomány és hivatásos kritika által körvonalazott kortárs irodalom terepén. Ehhez úgy és olyasmit kéne írnom, amihez nemcsak semmi kedvem, de megfelelő irányú tehetségem sincs.
A szórakoztató irodalom sosem állt tőlem távol, sőt. Olyan dolgokkal akarom tölteni az életemet, ami alkatilag nem idegen tőlem, amit örömmel csinálok – és a krimi, illetőleg a szórakoztató irodalom határozottan ilyen dolognak tűnik.
 
ekultura.hu Ma Magyarországon markánsan szétválik a szépirodalom és a szórakoztató irodalom. Egyiket emészthetetlennek, másikat színvonaltalannak tartja a közvélemény nagy része. Pedig vannak szép számmal olyan könyvek, mint A fekete zongora, mely akár tekinthető szórakoztató irodalomnak, ám szépirodalmi igénnyel van megírva. Szerinted mi az oka ennek a szétválasztásnak? Lehetne közelíteni egymáshoz a műfajokat és a táborokat?



Baráth Katalin A szétválasztásnak egyszerre vannak egzisztenciális és hagyományban gyökerező okai. Amíg a hivatásos kritika által definiált (teremtett) irodalom ad munkát ugyanennek a kritikának, mindkettőnek létszükséglet a másik.
Ebbe a kételemű táplálékláncba természetszerűen nem fér bele más tényező, sem egy többrétegű olvasóközönség képzete, sem egy többrétegű irodalom létezésének az elismerése. A magam részéről nem bánom, hogy nem kell a mogyorónyi szekértáborok között zarándokolnom, ösztöndíjért vagy állami támogatásért kilincselnem. Amivel együtt jár az is, hogy bizonyos kritikuskörök és elitista orgánumok akkor is megvetően fognak nyilatkozni a könyveimről és a képességeimről, ha A fekete zongoránál sokkal-sokkal jobb krimiket írok. Ha ez azért van így, mert Arthur Conan Doyle, Agatha Christie és Steven Saylor műfaját választottam, hát istenem, én nem tudok kétségbeesni miatta.
 
ekultura.hu Tavaly jelent meg a könyv saját kiadásodban. Miért döntöttél úgy, hogy saját magad adod ki? Számítottál ekkora sikerre? Hogy került a könyv az Agavéhoz újrakiadásra?
Baráth Katalin Képmutatás lenne azt mondanom, hogy nem számítottam a sikerre. Amikor beneveztem a HVG Goldenblog versenyébe A fekete zongora blogját, igenis reméltem, hogy lesz, aki belebotlik, észreveszi, elolvassa, és szeretni fogja. Így is történt. Ekkor már hónapok óta házaltam tökéletesen visszhangtalanul a kézirattal. Mivel úgy tűnt, akadna, aki megvenné a sztorit könyv alakban, és a házalás is reménytelibbnek látszott egy kézbe fogható tárggyal, mint egy könnyen figyelmen kívül hagyható e-maillel, nem volt nagy kockázat 100 példányban kinyomtatni a kéziratot.
Könyvként került hát A fekete zongora olyan kritikusokhoz is, akikről tudtam, hogy nem idegenkednek a krimitől (ők nagyon-nagyon kevesen vannak). Közülük Szilágyi Zsófia volt az, aki végül időt szánt nemcsak az olvasásra, hanem a recenzióírásra is (ezért sosem tudok elég hálás lenni neki), és az ő írására figyelt fel az Agave. Innentől kezdve elég gördülékenyen követték egymást az események.
 
ekultura.hu Magyarországon szokatlanul közvetlen kapcsolatban állsz az olvasóiddal. Számtalan könyves blogon találkozni a kommentjeiddel, twittelsz, sőt, magad is írtál könyves portálra ajánlót. Mit gondolsz az internetes jelenlét fontosságáról?
Baráth Katalin Annak, aki azt szeretné, hogy észrevegyék, amit csinál (én például azt szeretném), az internet nélkülözhetetlen. Persze nem árt az se, ha az emberben van némi társas hajlam, vagyis szeret és hajlandó beszédbe elegyedni másokkal, kommunikációs csatornától függetlenül.
A könyves oldalakra nem a saját irodalmi munkásságom érdekében járok, hanem mert szeretem a könyveket, szeretek olvasni, szeretek a könyvekről beszélgetni és mindent tudni.
 
ekultura.hu Az első kiadás sikerében óriási szerepe volt egy maroknyi könyves bloggernek, akiknek az ajánlásaiból aztán az új kiadásban idéztetek is. Ez a fajta elismerés Magyarországon merőben szokatlan, ezért is okozott hatalmas örömöt a bloggertársadalomnak. Honnan jött ennek az ötlete?
Baráth Katalin Az ötlet teljes mértékben az Agavétól származik, én csak egyetérteni tudok vele. Ritka lehetőség egy könyvben olyan olvasóktól idézni, akik önszántukból, mindenféle anyagi vagy szerkesztői kényszer nélkül olvasták a könyvet, és az elismerő megjegyzéseiket sem diktálta senki, csak a saját ízlésük és akaratuk. Nekem személy szerint nagy örömet jelent, hogy A fekete zongorának ilyen első olvasók jutottak.
 
ekultura.hu Olvasóként mi a kedvenc műfajod? Kiket olvasol szívesen és miért?
Baráth Katalin Bármit elolvasok, amihez épp kedvem van. Mostanában leginkább szórakoztató irodalmat (köztük főleg Agave szerzőket) és verseket. A kortárs magyar irodalom szerintem a költészet terén mutat föl igazán nagy teljesítményeket. A legutóbbi Szálinger, Krusovszky és Győrffy köteteket nem tudom elég nagyra becsülni.
 
ekultura.hu Könyved kapcsán a legtöbbször Agatha Christie neve merül fel. Tudatosan merítettél tőle, vagy pusztán arról van szó, hogy szereted és hatottak rád a krimijei? Szerinted is van hasonlóság Veron és Miss Marple között?
Baráth Katalin Régebben sok Christie-krimit olvastam, kedvelem is őket, de semmi hasonlóságra nem törekedtem. Az összehasonlítást szerintem a történelmi (régimódi, „poros”) miliő és a klasszikus „kitalálós” szerkezet okozza. És Veron kikérné magának, hogy egy pletykás vénasszonyhoz hasonlítsák. Miss Marple meg valószínűleg helytelenítően csóválná a fejét Veron módszerei és viselkedése láttán.
 
ekultura.hu A kötetbe bekerült novellák egyikében nem túl hízelgően ábrázolod a legendás Poirot felügyelőt. Ezek szerint Miss Marple rajongóinak táborát erősíted?
Baráth Katalin A Miss Marple-történeteket jobban kedvelem valóban, de a két nyomozófigura közül egyiket se részesítem előnyben, mindkettő úgy jó, ahogy van. Miss Marple egyszerűen eszembe se jutott, mint novellatéma, csak Poirot-t tudtam elhelyezni Veron világában, ahol Veron természetszerűen otthon van, Poirot-val ellentétben. Azaz itt nem a tojásfejű belga megszégyenítéséről lenne szó, hanem a honi körülmények sajátosságairól, márpedig itt egy angol szalonokhoz szokott nyomozó módszerei nem feltétlenül válnak be.
 
ekultura.hu Honnan jött az ötlet, hogy blogon folytatódjanak Veron kalandjai?
Baráth Katalin Természetesnek találtam, hogy ne ítéljem halálra a blogot, hanem „ujjgyakorlatozásra” használjam. Ugyanakkor engem is szórakoztat, hogy itt következmények nélkül archaizálhatok és használhatom a naplóformát, ami a könyvekben nem válna be.
 
ekultura.hu Lesz sorozat belőle? Tervezel más regényeket? Esetleg más műfajban is szívesen kipróbálnád magad?
Baráth Katalin Még szép, hogy lesz sorozat. Ha minden megfelelően alakul, akkor a következő könyvhéten már olvashatóak lesznek Veron legújabb kalandjai. Ezekről annyit mondhatok, hogy földrajzilag és a szereplők tekintetében is sok újdonsággal szolgálnak majd.
Persze nem tervezem, hogy az életemet mostantól kizárólag Veronnal kötöm össze. Érdekelnek más korszakok, más közönség, a mese, a fantasztikum… És szívesen írnék egy történetet férfi hőssel.
 
ekultura.hu A jövőben elsősorban író, elsősorban reklámszöveg-író, vagy elsősorban történész szeretnél lenni? Vagy egyszerre mind a három?
Baráth Katalin Ahogy korábban már mondtam: olyan dolgokkal szeretném tölteni az életemet, amiket szeretek, teljesen mindegy, minek kell mindehhez nevezni magamat. Most se tudom megmondani, melyik a foglalkozásom a három közül. Csak azt, hogy ritkán unatkozom.

Fotó: Majsai Rita