Főkép

Nem hittem volna, hogy valaha még Hellboy megjelenést fogunk köszönteni a magyar piacon. Már akkor úgy tűnt, hogy elkéstünk, amikor 2010-ben, évekkel a filmek után a Cartaphilus belekezdett a sorozatba, most meg aztán pláne – hiába érkezik jövőre egy új mozi David Harbourral, Milla Jovovich-csal és Ian McShane-nel, nem úgy néz ki, hogy olyan hatalmasat fog durranni. Akárhogy is, igen örvendetes, hogy a Vad Virágok Könyvműhely megpróbálkozik Mike Mignola kultképregényével, ráadásul meglehetősen egyedi konstrukcióban, ugyanis a puhatáblás kötetek mellett érkeznek a két-két kötetet összefogó omnibus kiadások is (nagyon exkluzívnak ígérkezően), mind-mind „oversized”, vagyis a szokottnál nagyobb méretben. Most már csak abban kell reménykednünk, hogy a mostani képregényes fellendülés tovább elbírja kedvenc piros hősünk kalandjait...

 

További jó hír, hogy már a puhatáblás kiadás is vastagabb, mint a Cartaphilus változata, vagyis a három régi kötet ezúttal majdnem kettőbe bele fog férni – ennek megfelelően a mostani A pusztítás magja tartalmazza a címadó sztori mellett a „Szent Auguszt farkasai” és „A leláncolt koporsó” történeteket is. Ami már csak azért is jó hír, mert sokkal teljesebb képet fognak azok kapni, akik most vágnak először bele a Hellboy-ba. A pusztítás magja bár szerintem remek kiindulósztori, azért még magán viseli a bevezető történetek problémáit is: inkább csak bemutatja a világot, a szereplőket és azok egymás közötti viszonyait, még nem megy bele olyan mélyen a háttérbe vagy a karakterek lelki világába, nem olyan csavaros és összetett a cselekmény, nem mellesleg még az alkotók is ízlelgetik, hogy mi mindent lehet kihozni ebből a nagyon szórakoztató koncepcióból.

 

De hogy miről is van szó? Valamikor a II. világháború végén járunk, Hitler okkult hatalmakat megnyerve próbál győzedelmeskedni, ám nem egészen úgy sül el minden, ahogy várná. A titokzatos figura, akibe minden bizalmát veti, úgy tűnik, mintha felsült volna a pokoli hatalom megidézése közben – jóllehet arról egyikük sem tud, hogy közben valahol máshol titokzatos módon egy piros, kőkarú, szörnyszerű fiú jelenik meg. A fiú így a nácik helyett az amerikaiakhoz kerül, hogy aztán ötven év elteltével, a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal (PKVH, eredetileg BRPD) alkalmazásában, társaival együtt mindenféle okkult bűntények után nyomozzon...

 

Eredetileg a filmeken keresztül ismerkedtem meg Hellboy kalandjaival, és már akkor megfogalmaztam magamban, hogy szerintem a koncepció legnagyobb vonzerejét nem a sötét erőkkel babráló, horror-utalásokban gazdag háttérvilág adja, hanem a főszereplő, maga Hellboy. Lovecrafti rémségek ide vagy oda, mintha a fókusz (legalábbis az általam eddig olvasott füzetekben) mindig inkább Hellboy-ra kerülne, mintha mindig rajta, az ő szemén keresztül merülnénk bele ebbe a világba. És ahhoz, hogy ennyire szórakoztató legyen ez a sorozat, kell a gúnyos, kiszólogató, „badass” stílusa, aminek hatására mintha még a legnagyobb borzalmakkal is lazán, már-már flegmán szállna szembe. Ezt a képregényben még tovább erősíti a narráció, vagy éppen „A leláncolt koporsó”-ban a tűnődő, már-már bánatos és szomorú hangulat, jóval komplexebb képet festve a „szörnyről”.

 

A „menőséghez” természetesen elengedhetetlen a grafikai megvalósítás is. Mike Mignola stílusát valaki vagy szereti, vagy nem, legalábbis eddig középútról nem nagyon hallottam még – mindenesetre én inkább a pozitív oldalt erősítem, leginkább a színezés hatására. A régebbi kiadásnál nem is tűnt fel annyira, de most, a nagyobb oldalaknak köszönhetően több lehetőségünk van megfigyelni a rajzokat, és két megállapításra jutottam. Egyrészt Mignola szerintem nagyon sokat köszönhet a színezőinek; másrészt nagyon jól néznek ki ezek a képek ilyen méretben (sőt, talán még a papír is jobb minőségűnek tűnik). A teljes oldalas rajzok, akár valami pokolbéli rémséggel, akár csak Hellboy-jal, igencsak badassek – hatásosak, önmagukban megteremtik a hangulat egy részét, amire nagyon jól rá tud játszani ez az okkult légkör. Ehhez pedig még az sem szükséges, hogy részletesebbek legyenek a képek, Mignola stílusa abszolút illik ide.

 

Örülök, hogy folytatódik, vagyis újrakezdődik ez a sorozat, hátha most jobban megtalálja a célközönségét, így végig tud érni ez a nem is olyan beláthatatlan hosszúságú sorozat. Aki most találkozik először Hellboy-jal, annak mindenképpen ajánlanám, hogy tegyen egy próbát vele, főleg ha érdeklik a néha nem is csak enyhén horrorba hajló, kifejezetten felnőtteknek szóló képregények. Aki pedig már korábban is ismerte... nos, őket szerintem nem sokat kell biztatni, hogy vágjanak bele újra.