Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Karen Cleveland: Tudnom kell

A manapság divatos domestic noir vegyítése a kémthrillerrel nem csak elsőre tűnik meglepőnek – még mindig nem teljesen értem, hogy ezt miért is kellett, de tény, miközben olvastam az egykori CIA-elemző Karen Cleveland bemutatkozó regényét, roppant jól szórakoztam. Egyébként nem is igazán domestic noir ez – kicsit erőltetetten játszanak rá az ajánlások a divatos vonulatra, tekintve, hogy ami ki kell derüljön, az kiderül nagyjából a harmincadik oldalig, az „egy ágyban az ellenséggel” feszültségforrásának helyét onnantól átveszi a családi dráma és a női szerepek összeegyeztethetetlenségének kérdése. Avagy: meddig lehet a hazája szolgálatának mindent alárendelő kémelhárító egy négy gyermekes anya és mikortól veszi át a kötelesség helyét a gyerekek érdeke? Még gonoszabban megfogalmazva: mégis ki és milyen alapon döntheti el mi a fontosabb egy anyának: a haza szolgálata vagy a gyerekei sorsa?

 

Ilyesmiről tényleg nem nagyon szólnak kémregények. Nem véletlenül – a kém általában gyermektelen, egyedülálló (és többnyire még mindig férfi), ha meg véletlenül nem, akkor is csak nagyon érintőlegesen említődik meg a család, akiket ha baj van, máris szárnyai alá vesz a tanúvédelmi program és morózus kémünk tovább pipázhat kardigánban az ellenségre vadászva. Ha meg kémünk nő, akkor még mindig inkább tűsarkúban hátsókat széjjelrugdosó szupernő és nem anya. Aki ad absurdum a pelenkázás-etetés-óvodakeresés problémáin gondolkodik munkába menet. Aki, ha kiderül, eszményi férjecskéje, aki imádja gyerekeit és boldogan maradt otthon a csecsemőkorú ikrekkel, míg anyuci építi karrierjét (és megkeresi a szívrendellenességgel született pici orvosi kezelésére valót) valójában orosz kém, nem rohan leleplezni és könnyek közt, de keményen szétrúgni formás hátsóját, hanem azon kezd el töprengeni, ha apu lelepleződik, anyut meg kirúgják, ki fizeti a négy gyerek tandíját.

 

Ami, valljuk be, valahol érthető. Cleveland regényének legnagyobb erénye pont ez az anya-szemszög: Vivian Miller, a CIA-elemzőként dolgozó családanya valójában a legközhelyesebb kertvárosi kémthrillerbe csöppen, amikor orosz alvósejtek után kutatva az általa kifejlesztett vadiúj, még kísérleti fázisban lévő profilozó szoftver kidobja a férje képét, viszont onnantól sikerül a szerzőnek kimaxolnia a főhős sajátos helyzetéből eredő belső és külső konfliktusforrásokat. Nem csak arról kapunk képet, mit tehet egy anya egy ilyen lehetetlen szituációban: visszatekinthetünk a megismerkedés-házasságkötés-gyermekvállalás köreire, láthatjuk, hogyan került Vivian bölcsészdiplomával a CIA kötelékébe, végigkísérhetjük útján a dolgozó anyaságig, eltöprenghetünk azon, milyen lehetőségei vannak egy nőnek, ha gyereket is akar meg karriert is. Nyilván ez sem valami hajj’ de eredeti téma, de egyfelől sosem lehet róla eleget olvasni, másfelől Vivian sajátos munkája és környezete ad neki egy plusz réteget.

 

Érdekesen nyúlt a szerző Vivian alakjához: sokan kritizálták – némiképp joggal – a nő naivitását, kémhez nem illő életképtelenségét, azt, hogy hagyja magát a végtelenségig megvezetni, hogy még a férj lelepleződése után sem veszi észre a körülötte settenkedő megtévesztőket. Nem tudom eldönteni, hogy ez valóban hiba-e vagy tudatos döntés: elvégre Vivian nem valamiféle csúcském, ő egy irodakukac elemző (igazából a szó szoros értelmében kém jó ha kettő van a történetben), átesett egy alapképzésen, de egyébként tipikus bölcsész, aki egész nap túrja az aktáit. Ráadásul végső döntéseit, azt, hogy miben akar hinni, megint csak erősen befolyásolja az, hogy milyen jövőt képzel el kis családjának. Szóval én nem vagyok meggyőződve róla, hogy Vivian olyan naiv, mint amilyennek elsőre tűnik. Szerintem inkább nagyon is tudatosan dönt úgy, ahogy. Karen Cleveland regénye sem olyan butuska domestic thriller, mint aminek elsőre tűnik. Inkább nagyon is jól összerakott könyv az anyaság és a karrier összeegyeztetésének nehézségeiről és az anya- és kémvadász-szerep ellentmondásairól. Messze nem egy szépirodalmi igényű szöveg, fényévekre van John le Carré lenyűgözően szövevényes kémregényeitől, de egyhétvégés szórakozásnak kiváló. Ráadásul kifejezetten pörgős és filmszerű szerkesztésének köszönhetően optimális alapanyag Hollywoodnak – nem véletlen, hogy már el is keltek a jogok. Ha hinni lehet a híreknek, Charlize Theron az Atomic Blonde után ismét kémbőrbe bújik.


Kovács Tímea - 2018. április 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Karen Cleveland)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!