Molly Bloom: Elit játszma

A képlet pofonegyszerű.

Adott egy vidéki, középosztálybeli családból származó fiatal lány, aki, hogy elmeneküljön tehetséges testvérei nyomasztó árnyékából, a nagybetűs Los Angelesbe költözik önálló életet kezdeni. Alkalmi munkákból tartja fenn magát, míg a véletlen folytán bepillantást nem nyer a gazdagok és híresek életébe. Hamarosan az exkluzív klubba való belépőt is felfedezi: a pókert. Innentől kezdve ő a házigazdája L.A. leghírhedtebb és legnagyobb presztízzsel rendelkező pókerpartijainak, ahol nem kisebb személyek fordulnak meg, mint például Leonardo DiCaprio. Ám ahogyan játékosai is folyamatosan emelik a tétet, Molly is érzi: mindig van feljebb. A terjeszkedéssel azonban nemcsak ellenségeket szerez, de már a barátaiban sem bízhat meg…

A Molly Bloom élettörténetéhez hasonló sztorikra szokták az újságírók azt mondani, hogy „a téma az utcán hever”.

Az Elit játszma a maga nemében olyannyira elképesztő és valószerűtlen, hogy fikcióként talán nem is működne. Az egyszerű vidéki csajból lesz a póker hercegnője, és neki könyörög Ben Affleck, hogy játszhasson nála?! Ugyan már! Bármilyen nagy nevű író tolla alól is kerülne ki, nem hinnénk el, hogy ilyen fordulatok akár egy képzeletbeli világban is, de megtörténhetnek; olvasás közben csak ráncolnánk a homlokunkat, és időnként gúnyosan felkiáltanánk, „na persze!”.

Molly Bloom könyve ennek ellenére azért működik, mert amennyire meg tudjuk állapítani, a valós eseményeket írja le – időnként elejtve egy-egy sztár nevét. Nekünk, magyar olvasóknak ez külön izgalmas lehet, hiszen a hírességek ilyen jellegű botrányai nem jutnak el hozzánk maradéktalanul; de fontos megjegyezni, hogy a szerző csak azokat a szereplőket nevesítette a történetben, akikről már korábban kiszivárgott a szerencsejátékokon való részvétel, a többiek identitását továbbra is titokban tartja. Molly szerint ugyanis a történet a „pletykafaktor” nélkül, önmagában is megállja a helyét – és nem is téved.

Egyrészt Bloom kendőzetlenül őszinte. Egy pillanatig sem próbálja magát jó színben feltüntetni vagy bűnbakot játszani. Tényszerűen beszél a családja által okozott frusztrációiról, a kapzsiságáról, arról, hogy a pókerjátékok szervezése minden másnál fontosabb volt számára; hogy milyen ingatag alapra építette fel új életét; hogy miként alakult át újra és újra az értékrendje. Mint ahogy arról sem hallgat, milyen agyafúrt módon jutott előre nőként a férfiak világában, és erre mennyire büszke. Az ítéletet azonban ránk, az olvasókra bízza. Nem tér ki ugyan minden apró részletre az élete – és karrierje – alakulását illetően, a kihagyások azonban inkább fokozzák az izgalmat – vajon tudunk-e mindent? Amit viszont elénk tár, azt őszintén teszi, így lesz a könyvből egy pörgős, feszült, sodró erejű sztori.

A másik tényező, ami emlékezetessé teszi az olvasmányt, Molly személyisége, amely szinte a lapokon is átsüt. Nem csak a Mollyra, az Elit játszma főszereplőjére gondolok. Ő egy mohó, pénzéhes, de rendkívül céltudatos, és nem csupán okos, de bölcs nő is, aki annak ellenére ismerte fel, hogyan használhatja fel a maga javára a hollywoodi csillogás varázsát, hogy ő is a bűvkörébe került. Molly Bloom, a könyv szerzője azonban ennél is többet vitt véghez: azután, hogy mindent elveszített, megírta a saját történetét, annak ellenére, hogy nem író (és ez érződik is a könyv kissé egyenetlen stílusán, noha az esetlenül megfogalmazott és demagóg mondatok mellé azért igazi, idézhető bölcsességek is jutottak itt-ott). Addig kampányolt vele, amíg filmet nem készítettek belőle, és az elmúlt hetekben-hónapokban Jessica Chastain és Aaron Sorkin oldalán fotózkodhatott a vörös szőnyegen. Ahogy a legendás pókerpartikat is a semmiből építette fel, ide is a nulláról kapaszkodott vissza.

Vajon véletlen, hogy ez az „ide” ismét Hollywood belső köreit jelenti? Kit tudja? Az iróniával azért bizonyára Molly is tisztában van.