Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Jason Aaron – Kieron Gillen: Vader lezuhan

ROOOARRGH AR RUU!” – hirdeti a fülszöveg, s ennél jobban én sem tudom kifejezni, hogy mi is vár az érdeklődőkre ezen a 144 lapon... Najó, nézzük komolyabban: megérkeztünk a Marvel által újraindított Star Wars képregények első közös történetéhez, egy ún. crossoverhez. Az ilyen eseményeknél az alkotók fognak kettő vagy több, aktuálisan futó képregénysorozatot (ez esetben a két főbb címet, a Star Wars-t és a Darth Vadert), hogy bennük (a sorozatok állandó szereplőivel) közös sztorit mutassanak be. A szuperhősös képregényeknél jellemzően ilyen crossoverekkel próbálják megdobni kicsit az eladásokat, vagy legalábbis felhívni a figyelmet olyan sorozatokra is, amelyeket esetleg kevesebben ismernek (és vesznek). A Star Wars esetében szerintem ilyesmire nem volt szükség, sokkal inkább kreatív oldalról tűnt fontosnak: hiszen mit ér egy olyan Star Wars történet, amelyben nem csapnak össze a lázadók Vaderrel?

 

Elvégre mégiscsak az adja a cselekményben rejtőző feszültség jelentős részét, hogy előbb-utóbb Luke, Leia és Han triója bizony találkozni fog a Sötét Nagyúrral – mindannyian ezt várjuk folyamatosan, még ha közben izgatottan olvasgatjuk is az „egyéb” kalandokat. De az igazi ínyencség maga a nagy találkozó, és arra vagyunk nagyon kíváncsiak, hogy mikor, milyen körülmények között fog megtörténni, hogyan reagálnak majd a szereplők. Az előbbit különösebb probléma nélkül el is árulhatom: a Vrogas Vas bolygó a történet helyszíne, miután Vader megtudta, hogy az a szőke pilóta, aki felrobbantotta a Halálcsillagot, nem más, mint egy Skywalker. Luke és Vader először az űrben találkozik, hogy aztán a bolygó felszínén folytatódjon a hajsza, miközben Leia hercegnő sem akarja elszalasztani a lehetőséget, hogy bosszút álljon az Alderaanért. Az eseményekből pedig Han és dr. Aphra sem maradhat ki...

 

A szuperhős-képregényeknél a crossoverek másik jellemző vonása, hogy ritkán mutatnak túl a „van valami nagy fenyegetés, gyűjtsük össze a hősöket, hogy együtt szálljanak szembe vele” koncepción, aminek hatására sokszor egyszerű és unalmas csihi-puhiba fullad a cselekmény. Nagyon vártam, hogy Jason Aaron és Kieron Gillen hogyan fogja mindezt megoldani a Star Warson belül – vajon ők is maradnak a biztos harcnál, vagy valami másra koncentrálnak? A válasz látszólag egyértelműen az előbbi, mégis, azért ez közel sem volt „egyszerű” vagy „unalmas”. Ugyanis bár a történet elég hamar olyan irányt vesz, ahol mindenki mindenkivel harcba bocsátkozik (Vader a lázadókkal és Luke-kal, Han csapata Aphrával és csapatával, és így tovább), mégis sikerült annyi humort, annyi ötletet és kreativitást belecsempészniük a lövöldözésbe, hogy én nem is tudom, mikor szórakoztam ennyire jól egy „egyszerű” csatán.

 

Egyenesen fergeteges, ahogy Aaron és Gillen (három-három részt írtak mind a ketten) kiaknázza mindazt a lehetőséget, ami a két eltérő oldalban rejlik. Már a kezdetektől jelentős humorforrás volt Vader csapatának anti-lázadók stílusa, ahol a csempésznek, a protokoll- és az asztromech-droidnak is megvolt a maga „negatív” párja – amikor pedig végre találkoznak egymással, akkor bátran a szabadjára engedték mindazt, ami a koncepcióban rejlett. Olykor már inkább gegek sorozatára emlékeztetett a csata, mintsem jól megkomponált cselekményre, de ez abszolút jót tett neki. Könnyed, gördülékeny minden jelenet, dinamikusan felépítettek az egyes mozzanatok (ezt az előző részekben nem mindig éreztem, most ilyen téren nagyon látom a fejlődést), és tényleg nem a drámaiságon vagy a feszültségen van a hangsúly, hanem inkább a vicces beszólások és metapoénok halmazán, amitől bár izgulni nem annyira fogunk az eseményeken, legalább egy pillanatra sem unjuk el magunkat.

 

Azért is örülök, hogy ezt az utat választották az alkotók, mert alapból hátrányos helyzetből indultak: mivel ismerjük a szereplők életét (elvégre legtöbbjükkel találkozunk A Birodalom visszavágban), a lehetséges halálukon nem lett volna túl sok izgulnivaló. Így viszont élvezhetünk egy remekül bemutatott, bár tulajdonképpen tét nélküli összecsapást az eddigi kötetekben megismert figurák között, no meg a rajzolók szokás szerint profi munkáját (a Darth Vader állandó rajzolója, Salvador Larroca továbbra is toronymagasan jobb a „szomszédjánál”, aki ezúttal Mike Deodato – egyszerűen nem értem, miért tűnik minden rajz a Star Warsban ilyen átlagosnak). A legvégén érdekes irányt vesznek az események, úgyhogy valószínűleg még fontosnak is szánják az itteni történéseket – meglátjuk a Lázadó börtönben és A sho-toruni háborúban.


Szabó Dominik - 2017. október 25.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!