Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare

A Szerelmes Shakespeare számomra fogalom. Már a videókazetta-korszak alkonyán beszereztem egyszer a filmet: a formátum avulásával pedig azonnal bekerült a házba DVD-n. Szeretem a zenéjét, a szövegét: egyik kedvenc filmem. Egy játékos és inspiráló ötlet még inspirálóbb és szórakoztatóbb megvalósítása, a főbb szerepekben olyan színésznagyságokkal, mint Colin Firth, Geoffrey Rush, Judi Dench, Ben Affleck és természetesen az általam nagyon tisztelt Joseph Fiennes, aki ebbe a szórakoztató forgatókönyvbe is képes volt sokoldalú szerepformálásával egy kis sötétséget, tragikumot és izzó vágyakozást csempészni.

 

A film azonban csak egy dolog: s sokak számára, akik olvassák ezt az ajánlót, már némiképp ódon, bár kedves darab – nehéz belegondolni, hogy jövőre már húszéves lesz… A film alapját jelentő forgatókönyv, Marc Norman és Tom Stoppard munkája viszont olyan pompás színdarabnak is, hogy igazán kár lett volna nem kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Hiszen a sztori és a mű legalább annyira való a világot jelentő deszkákra, mint a mozivászonra és a HD képernyőkre. Így eshetett meg, hogy Lee Hall segítségével 2014-ben színházi előadás lett a filmből, amelyet Londonban, majd pedig Amerikában is bemutattak. Azt pedig mi, magyarok már megszokhattuk, hogy ha egy filmsikerből színdarab készül, vagy külföldön befut egy olyan színdarab, amelyet már sikeresen filmre is vittek, abból nagy eséllyel remek előadás lesz – a Madách Színházban. Az elmúlt évekből elég csak a Mary Poppinsra, a Mamma Mia!-ra emlékeztetni, vagy a jelenleg futó A nyomorultakra, amelynek az Oscar-díjakkal jutalmazott musicalfilm bemutatása után kellett megújulnia. Igaz, ez a darab prózai, s mint ilyen, óriási kihívás a sokszor musicalszínháznak tekintett Madáchnak: ám aki megnézte, megbizonyosodhatott róla, hogy kiváló színészek remek játékát élvezte.

 

A Szerelmes Shakespeare című színdarab tehát, amelyet nemrég jelentetett meg a 21. Század Kiadó, szinte kötelező darab azok számára, akik látták vagy látni fogják a Szirtes Tamás rendezésében bemutatott, pazar, dupla szereposztással kiállított előadást a Madáchban. Azonban úgy gondolom, a könyv akkor is tartogat meglepetéseket, ha a film rajongói vagyunk. Szabó T. Anna veretesen könnyed fordításában ugyanis kezünkben tarthatjuk a szövegkönyv legjobb részeit magyarul. Hogy azután az Epilógusban csodálkozzunk, de nagyon…

 

Végül, de a legkevésbé sem utolsósorban, azok is nagyon élvezhetik a darab olvasását, akiknek életük során mindeddig sikerült elkerülniük a Madách bemutatóját és John Madden filmjét is. A Szerelmes Shakespeare ugyanis egy fergetegesen humoros szerelmi komédia igazi Shakespeare-féle, őrült modorban, tele Shakespeare-idézetekkel és –áthallásokkal, ugyanakkor vidám életrajzi vígjáték is mindenki kedvenc drámaírójáról. Will Shakespeare-ről, aki ifjan, bohón, tele tartozással, életvággyal és tanácstalansággal épp megpróbálja megírni azt a darabját, amely majd igazi, elismert szerzővé teszi: a Romeo és Ethel, a kalóz lánya című opuszt. Mígnem egy napon megismerkedik Mr. Kenttel, a páratlanul tehetséges ifjú színésszel – pontosabban a fiúruhát viselő, szépséges Lady Viola de Lessepsszel, akiből nemcsak a Shakespeare-szövegek első igazi, ihletett játszója válhatna, de William Shakespeare egyetlen, igazi, nagy szerelme is. A lányt azonban apja már odaígérte a cinikus és léha Lord Wessexnek. Így megkezdődik egy olyan történet, amiben van szerelem, vér, halál és nevetés, s amelyik feltűnően emlékeztet a Romeo és Júlia cselekményére. Arra a darabra, amely épp aközben születik, amíg Will és Viola szeretik egymást. A színház a színházban csodálatos álomvilágba repíti az olvasót, akinek lelki szemei előtt sorra játszódnak le a jobbnál jobb jelenetek.

 

És persze ebben az álomvilágban ott egy kutya is, aki az Ugorka névre hallgat, hiszen ahogyan I. Erzsébet királynő is mondja a darabban „A színházban a kutya a legjobb.” Csak tessék kivárni, míg ugrik egyet!


Baranyi Katalin - 2017. szeptember 25.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Lee Hall)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Marc Norman)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Tom Stoppard)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!