Főkép

Az jutott először az eszembe az idei antológia olvasása után, hogy milyen izgalmas lesz majd egy évtized elteltével vizsgálni ezeket a köteteket. Idén ugyanis úgy érzem, hogy a novellák nagyon erősen reflektálnak a jelenünkre (vagy Jonathan Strahan válogatott ez alapján, nem tudom eldönteni, melyik valószínűbb), és a tavalyival ellentétben sokkal erősebb tematikai koncepciót lehet találni az egyes írások között. Szerintem nagyon jól mutatják, hogy mennyit változott egy év alatt a közbeszéd, mennyire hatással vannak bizonyos történések (mondjuk ki: Trump elnöksége) az amerikai szerzőkre, vagy legalábbis mennyire fontosnak érzik, hogy bizonyos kérdésekben megszólaljanak. Hogy egy évtized múlva mennyire fogjuk ezt jelentősnek tekinteni, azt most még lehetetlen eldönteni, de az mindenképp örvendetes, hogy itt van nekünk Strahan, aki összeállítja ezeket az antológiákat, mi pedig évekkel később is valamiféle képet kaphatunk arról, milyen volt egy-egy esztendő novellatermése, mi foglalkoztatta aktuálisan a fantasztikus műfajban alkotókat.

 

Ha a 2016-os évet nézzük, a mostani antológia alapján leginkább tündérmesék, elnyomott társadalmi csoportok és a klímaváltozás állt a központban. Utóbbi kettőt tekintem egyfajta reakciónak az aktuális politikai és társadalmi hangulatra, de persze mivel ezek fantasztikus novellák és nem politikai pamfletek, ezért a fő mérce még mindig az adott művek (szubjektív) minősége. Márpedig szerintem erre nem lehet panasz mondjuk a klímaváltozás kapcsán: rögtön a kötetkezdő Catherynne M. Valente egy zseniálisan menő háttérvilágot alkotott (úszó szemétszigetek!), amire egy mélyen emberi, de közben rendkívül szórakoztató eseménysort épített, a szokásosan szenzációs prózával. Paul McAuley meglepően optimista a közeljövőt illetően, pedig nem hittem volna, hogy lesznek ilyen szerzők is. Az Antarktiszon játszódó, tündékkel és mamutokkal vegyített története varázslatosan szép novella, ami közben hisz az emberben és a világ túlélő-képességében – igazán szívmelengető.

 

Nézzük a társadalmi csoportokat. A kötet egyik legjobbja, tavalyhoz hasonlóan, Sam J. Miller írása: rendkívül érzékeny, finom árnyalatokkal rendelkező novellájának főszereplője egy meleg férfi, akiben... nos, egy szörny lapul. A dolog-rajongók külön jelentésréteget fognak találni; én azt élveztem, ahogy Miller pár mondattal annyira pofon vág, hogy muszáj mindent újragondolni, amit eddig olvastunk. Geoff Ryman novellájában egy furcsa, szűznemzéssel szaporodó népet ismerünk meg, ahol nincs birtoklás, és teljesen máshogy működnek az emberi kapcsolatok; N. K. Jemisin világában nem fekete, hanem fehér a gonosz mágia; Amal El-Mohtar pedig a népmesékben fellelhető női sorsokról ír megkapó keménységgel (novellája meg is kapta a Nebula-díjat). Mindhárman érdekes alapötletből indulnak ki, remek stílusban mesélnek, simán megragad a művek hangulata, igazán elgondolkodtatóak a felvetett problémáik, de valahogy mindig kicsit didaktikusnak éreztem a mondanivaló tálalását: Millerhez képest náluk sokkal inkább kilógott a lóláb, valahogy már túl sok volt, hiába írnak fontos dolgokról.

 

De El-Mohtar tündérmese-újragondolása nem az egyetlen az antológiában. Naomi Novik és Theodora Goss is Kelet-Közép-Európába helyezi a cselekményét: előbbi nagyon szerethetően mesél egy zsidó pénzkölcsönző lányáról, míg utóbbi egy fokkal kegyetlenebben ír egy szolgálólányról, akit aztán a mese „után” is követünk, amitől még különlegesebb lesz a novella. E. Lily Yu egy boszorkány és egy lovag kapcsolatát boncolgatja (továbbá: sárkányok!), a kedvencem mégis inkább Daryl Gregory, aki az Afterparty világába kalauzol el újra. Veszettül humoros, igazán jópofa történetben írja újra Jancsi és Juliska meséjét – drogmámoros cselekménye telis-tele van izgalmas apró ötletekkel; külön örültem annak, hogy ennyire el mert szakadni a népmesék világától. Ha nagyon szeretném, akkor ebbe a kategóriába sorolhatom a „Mesé”-t, szerintem az antológia legjobb művét is. Charles Yu briliáns stílusban ad elő egy borzalmasan fájdalmas, kibírhatatlanul nyomasztó történetet, amit ellenpontként egy olyan mókás dupla-keretes szerkezetbe helyez, aminek köszönhetően mondatonként változik, hogy sírni vagy nevetni akarok inkább. Már csak ezért érdemes nekikezdeni a kötetnek.

 

Pedig akad még bőven hatásos, érzelmekben gazdag és szép novellából – ami azt illeti, ez a stílus került túlsúlyba az antológiában. Lavie Tidhart például én nagyon szoktam szeretni, most is simán elkápráztatott érzelmi és gondolati foszlányokból összeálló, végtelen magányt és szomorúságot sugárzó írása. Pedig látszólag alig történt benne valami, de annyira gyönyörű a szöveg, annyira megragad ez a kavalkád, hogy ez nem igazán érdekel. Ian R. MacLeod műve sem a cselekmény miatt fog megragadni, hanem azzal, ahogy az univerzumról, az élet értelméről mesélt: szimpatikus szereplőduója sokvilág-elméletet és az emberi érzelmek rejtélyét kutatja, és még könyvek is helyet kapnak az életükben. De említhetném Carolyn Ives Gilmant is, aki a tudatosságot, az emberi létet vizsgálja egy sofőrön és egy furcsa idegenen keresztül. Szerethető hangulatú novellája kicsit talán hosszú, de szépen van megírva: nem harsány, egyszerűen csak jó olvasni.

 

Akármennyire is szeretem azonban a hangulatos szövegeket, azért egy picit több eredeti, káprázatos ötletre vártam, legalábbis azután mindenképp, hogy tavaly főleg ilyen írások kaptak helyet az antológiában – idén ezt a vonalat talán hárman képviselték a legjobban. Seth Dickinson (akinek nemrég jelent meg magyarul az első regénye) brutálisan erős érzelmeket zúdít az olvasóra, túlcsorduló, szuggesztív prózája darabokra szabdal, miközben egy gyermekek kihasználására épülő mágiarendszer áll a háttérben. Alyssa Wong már tavaly is nagyon különleges és furcsa írással került be a kötetbe, idén sincs másként: westernes hatású, sejtelmes (egyes szám második személyben írt) műve holtakat helyez a középpontba, amit az egyedi prózája remekül kiegészít. Végül pedig muszáj megemlítenem Yoon Ha Lee-t, akinek a rókaszellemes-mechás kalandtörténete üde színfoltja a kötetnek, akár regényterjedelemben is el tudtam volna képzelni ezt a világot.

 

Még lehetne sorolni a többi emlékezetes novella szerzőjét (Paolo Bacigalupi! Joe Abercrombie! Genevieve Valentine! Aliette de Bodard! Ken Liu!), de őket már meghagynám a felfedezés örömének. Az mindenesetre biztos, hogy az idei gyűjtést az említett tematikák által és az „inkább szép, mint igazán lenyűgöző” gondolattal fogom magamban emlegetni, ami érdekes váltás a tavalyi nagyon széttartó, nagyon színes, nagyon sokféle válogatás után. Emiatt érdemes lehet inkább elnyújtani az olvasást, hogy a hasonlóságok minél kevésbé tűnjenek fel, merthogy ettől függetlenül még olvasni biztosan megéri őket. Örülök, hogy folytatódik Az év legjobb science fiction és fantasynovellái sorozat, jó kicsit képbe kerülni az angolszász megjelenések és trendek terén – kíváncsi vagyok, jövőre vajon mennyire fog megint változni az összkép.

 

Tartalomjegyzék

Jonathan Strahan: Előszó (ford. Kleinheincz Csilla)

Catherynne M. Valente: A jövő színe kék (ford. Kleinheincz Csilla)

Naomi Novik: Ezüstfonás (ford. Heinisch Mónika)

Paolo Bacigalupi: Mika Modell (ford. Horváth Norbert)

Joe Abercrombie: Két nő (ford. Vitális Szabolcs)

Rich Larson: Pattaya (ford. Vitális Szabolcs)

Alyssa Wong: Megfulladsz, hogyha itt maradsz (ford. Miks-Rédai Viktória)

Aliette de Bodard: Szellemhalászat (ford. Kleinheincz Csilla)

Daryl Gregory: Még a morzsák is finomak voltak (ford. Roboz Gábor)

Alex Irvine: A Kilences Számú Hold (ford. Heinisch Mónika)

Sam J. Miller: Szakállas dolgok (ford. Roboz Gábor)

Alice Sola Kim: Utód, bitorló, pótlék (ford. Miks-Rédai Viktória)

Seth Dickinson: Az Éj és Selyem Törvénye (ford. Kemenes Iván)

Carolyn Ives Gilman: Turné az idegennel (ford. Roboz Gábor)

Delia Sherman: A nagy detektív (ford. Kleinheincz Csilla)

Genevieve Valentine: Levelek a Themisről (ford. Miks-Rédai Viktória)

Geoff Ryman: Nevető árnyékok (ford. Kamper Gergely)

Amal El-Mohtar: Az üveg és a vas évszakai (ford. Sárpátki Ádám)

Nina Allan: Az űrutazás művészete (ford. Heinisch Mónika)

Caitlín R. Kiernan: Whisper Road (9-es számú gyilkos ballada) (ford. Kleinheincz Csilla)

N. K. Jemisin: A vörös föld boszorkánya (ford. Ballai Mária)

Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont (ford. Kleinheincz Csilla)

Lavie Tidhar: Terminál (ford. Varró Attila)

Yoon Ha Lee: Rókacsapda (ford. Juhász Viktor)

Paul McAuley: Az Antarktisz tündéi (ford. Pék Zoltán)

E. Lily Yu: Az Orion-puszta boszorkánya és a gyermeklovag (ford. Márton Zsófia)

Ken Liu: Hét születésnap (ford. Kőszeghy Anna)

Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből (ford. Pék Zoltán)

Charles Yu: Mese (ford. Roboz Gábor)