Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Cixin Liu: A Háromtest-probléma

Nem szokványosan indul az utóbbi idők legsikeresebb kínai sci-fi regénye. A Háromtest-probléma első jelenetében szemtanúi lehetünk, ahogy a kínai kulturális forradalom jegyében három tizenéves diáklány agyonver egy fizikaprofesszort. Gondolnánk, hogy ilyen apróságokon múlik az emberiség sorsa? Pedig ez az a momentum, ami elindítja az események láncolatát, ami végül fajunk élethalálharcával csúcsosodik ki.

 

A fizikus lánya, Ye Wenjie, mint „megbízhatatlan elem” Belső-Kína egy fakitermelő telepére kerül. Azonban hiába nézte végig a saját szemével apja brutális halálát, nem képes belesüllyedni a kommunista Kína realitásába, és inkább a gerincét törné, mintsem hogy meghajoljon. De szerencséje van: hamarosan bekerül egy titkos katonai projektbe, és a Vörös Part bázisra szállítják. A Vörös Part egy hatalmas rádióállomás, aminek céljai egyelőre még ködösek, viszont itt legalább Wenjie használhatja asztrofizikai ismereteit. De amikor azt hinné, hogy elmenekülhet a tudomány világába az eszmék és ideológiák kegyetlen valóságától, újra szembesülnie kell vele: elég egy apró szó, és mindennek vége.

 

Negyven évvel később Wang Miaót különleges megbeszélésre hívják. A világ különböző pontjain a tudósok rejtélyes okok miatt sorra követnek el öngyilkosságot. Az egyetlen kapcsolat pedig egy játék: a Háromtest-probléma. A férfi először megpróbál a valóságban, a tudósok különc világában a megoldásra lelni, ám végül őt is magába szippantja a Háromtest különös világa. Egy világ, ahol a váltakozó idejű stabil korokat megjósolhatatlan időben lecsapó kaotikus korok követik: perszelő hőség, mérhetetlen fagy, szárazság, földrengések. Hogy mi a cél? És hogyan kapcsolódik mindez a tudósok halálához, és egy negyven évvel ezelőtti titkos projekthez? És vajon meg lehet állítani azt, ami be fog következni?

 

Cixin Liu (ez a szerző nevének angol átírása, nyelvtudás híján nem kísérlem meg a magyarítást) trilógiája joggal lett világhírű. Az eredetileg 2007-ben megjelent könyv 2015-ben elnyerte az egyik legrangosabb science fiction elismerést, a Hugo-díjat, és éppen ezért nem gondolnám, hogy olyan nagyon elütne a nyugati SF-től, mint gondolnánk. Igen, kissé talán furcsán halmozza a különféle komponenseket, és a szöveg is hol megejtően lírai, hol pedig hihetetlenül egyszerű, mégis, nem kell neki sok, hogy beszippantsa az olvasót. Pedig tényleg nem szokványos felütéssel indít: a kulturális forradalom őrültségét bemutató jelenetekhez hasonlóakkal az ember a kommunizmusról és más diktatúrákról szóló történelmi regényekben találkozhat. Én is sok hasonló témájú könyvet olvastam, mégis, a könyv képes megragadni azt, ami erre az egészre jellemző. Az abszurditást, az embertelenséget, azt, ahogyan egész nemzetek az őrület határára sodródnak. És mindez nagyon fontos része a történetnek, hiszen ez a katalizátora annak, ahogyan a szereplők cselekszenek, és ahogyan a fantasztikus történetszál is alakul.

 

Nem akarok sokat elárulni a cselekményből és a főbb fordulatokból – egyesek szerint már az ront az olvasási élményen, ha elolvassuk a magyar fülszöveget –, de legyen elég annyi, hogy egyik pillanatban még Az ötödik évszak jutott eszembe, a következőben pedig Ted Chiang. Liu egyszer szabadjára engedi a fantáziáját és tobzódik abban, mennyi különös dolgot kitalálhat, máskor viszont visszaszáll a realitás talajára, és a fizika eszközeit veti be, hogy varázsoljon. Mert aminek a történet utolsó harmadában szemtanúi lehetünk, az igazi varázslat: az a fajta, amiért az ember szereti a sci-fit. Meghökkentő ötletek, a maga nemében remek humor, és kínzó gondolatok az emberiségről. Megérdemeljük mi ezt a bolygót, amit módszeresen tönkreteszünk? Megérdemeljük mi azt a sok csodát, amit az élettől kapunk, miközben megkeserítjük mások életét? Nem jön el a büntetés a sok hazugság, gonoszság és pazarlás után?

 

A Háromtest-probléma remek könyv, ami szerintem pont azért más, mint a nyugati kortársai, mert egy nép ambivalens történelméből táplálkozik. Egyszerre büszke és szégyelli magát azért, amit elért, egyszerre bizakodik és borong a jövőn. Meri azt mondani: igen, az emberiség lehet, hogy megérdemelne egy jó nagy pofont azért, amit évszázadok óta művel. A kegyetlenség mértéke – szemben azzal, amit az utópikus kommunista sci-fi jósolt – mintha a tudományos haladás mértékével csak nőtt volna. Hiába az emberiség életét jobbá tevő fejlődés, a találmányok, az univerzum egyre szélesebb ismerete, az emberekben mélyen gyökerező sötétség, a félelem és a kegyetlenség újra és újra fellángol. Elég csak végignézni a világ mai állásán...

 

De mégsem tudom azt mondani, hogy A Háromtest-probléma pesszimista könyv. Mert azt is mondja: lehet változás. Igen, megjavulhatunk. Megbánhatjuk bűneinket, vezekelhetünk, és talán képesek leszünk megváltozni. Éppen ezért várom nagyon a trilógia többi kötetét: tudni akarom, hogyan sikerül az emberiségnek megváltoznia.


Takács Gábor - 2016. december 29.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Cixin Liu)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!