Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Georges Simenon: Maigret csapdát állít

Párizs jelentős – bár nem kívánt – lépést tesz a „világszínvonal” felé, amikor lakosai kénytelen-kelletlen tudomásul veszik, hogy Montmartre utcáin sorozatgyilkos járkál késsel a kezében. Áldozatai (eddig öten) mind nők, akiket semmi nem kapcsol össze. Társadalmi és családi helyzetük eltérő volt, nem jártak egy társaságba, születési dátumuk sem egyezik, de még a hentesüzletben sem futottak össze. Hiába a kerületi rendőrség megerősítése, ez ugyanúgy nem vezet eredményre, miként az ilyenkor szokásos lakossági bejelentések ellenőrzése, vagy a besúgók zaklatása sem.

A lakosság aggódik, a bulvársajtóban megjelenő cikkek csak fokozzák a nyugtalanságot, Maigret pedig pályafutása legnehezebb ügyével bajlódik. Módszere ebben az esetben nem vezet eredményre, hiába töltötte agymunkával az eltelt hónapokat, sem a gyilkos kilétéhez, sem pedig tettének miértjéhez (és ezáltal a következő bűntett megelőzéséhez) nem kerül közelebb. És ekkor... Maigret baráti vacsorára megy feleségével, ahol megismerkedik Tissot professzorral, és poharazgatás közben szóba kerül a sorozatgyilkos ügye is. A beszélgetés folyományaként felügyelőnk fejében megfogalmazódik egy terv, ami talán meghozza a régen várt áttörést, valamint a gyilkos letartóztatását.

Az előző regény kapcsán már említettem azt a véleményemet, hogy Simenon nem kimondottan krimit ír, hanem álcázott lélektani regényt, mégpedig tömörített formában. Nos, itt a megerősítés, mivel ezúttal hangsúlyos formában jelentkezik az érintettek (főként a sorozatgyilkos) személyisége és cselekedeteik mozgatórugói. Mindehhez a nyomozás csak hátteret, bár meg kell adni, izgalmas hátteret nyújt, de Maigret saját mércéje szerint az ügy nem ér véget a tettes letartóztatásával, ő személy szerint azt is tudni akarja, hogy miért követte el bűnét. Ezt a kitételt nem is olyan könnyű teljesíteni, hiszen miként azt előre megmondják, az illető észjárása messze esik a megszokott, „normális” logikától.

 

Simenon nagyon jól bánik karakterei lelkivilágával, a hangsúlyos szereplők teljesen hihetően kerülnek ábrázolásra – s a befejezés után már tudjuk, hogy az FBI személyiségelemző részlege nélkül is megoldhatóak az efféle ügyek. De legalább ennyire jól sikerült ábrázolni a rémült párizsi kerület, a Montmartre hangulatát is. Kifejezetten élvezetes volt olyan krimit olvasni, amelyben nem játszik szerepet a bűnügyi labor, a technika, csupán a nyomozó ösztöne, tapasztalta, megérzése.

 

Utoljára a BBC vitte tévéképernyőre a történetet, címszerepben Rowan Atkinsonnal. Ebből az alkalomból jelentette meg újra az Agave, filmes borítóval a könyvet, ami az új formátumon kívül némi szövegfésüléssel is együtt járt, így annak is érdemes megvennie, akinek már megvan a 2005-ös kiadás.


A szerző életrajza


Galgóczi Tamás - 2016. december 28.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!