Főkép

A ZSIGER.hu kiadó már több mint két éve jelenti az egyik legüdébb színfoltját a magyar képregény-piacnak, és a kezdeti szárnybontogatás után, legnagyobb örömömre, lassan, de biztosan elkezdtek nyitni a némileg hagyományosabb képregények felé is. Így eshetett, hogy a tavalyi Raiz után ismét Ambrus Izsák (akinek a nevét szerintem már csak fogadásból is mindig másként írják) tollából olvashatunk, ezúttal a Lucas Grande-t, egy szatirikus western sztorit (vagyis remélem, hogy csak annak kezdetét), amiben természetesen azért felfedezhetők a Zsigeres kiadványokra jellemző abszurd, meta-elemek. A címszereplő Lucas egy minden hájjal megkent cowboy, olyan tipikus rosszarcú antihős, aki pénzért mindenre hajlandó, nem igazán veti meg az italt, és a lovával beszélget. Egy nap az ő életébe sétál be a Londoni Múzeum munkatársa, Jonathan Landon, aki a Szúnyog-hegyhez keres vezetőt, ahol egy ősi ereklye bújik meg.

 

A füzet mindössze 22 oldal, úgyhogy nagyon nagy történetet azért ne várjon senki, de a rövidke sztori jó pár dologgal kárpótol a hosszáért. Egyrészt klasszikus, Lucky Luke kalandjait is megidéző szituációs poénokkal (például azzal, hogy Lucas meglehetősen egyéni módon gyújt tüzet), másrészt a már említett, és szerintem a Lucas Grande csúcspontját jelentő meta-történetszállal, ami tényleg nagyon vicces. Ha csak ezért az egy momentumért írta/rajzolta a szerző a füzetet, már megérte. Remélem azonban, hogy nem erről van szó, mert szerintem simán benne lenne egy western (paródia) sorozat ígérete a Lucas Grandéban, és én a magam részéről nagyon szívesen olvasgatnám a részeges cowboy további kalandjait.

 

Az eladásokkal, úgy tűnik, nincs gond egyelőre (legalábbis a Képregénybörzén elég hamar elkapkodták a cuccot), bár nem tudom, ez Zsigeres számokban pontosan mennyit jelent, úgyhogy remélhetőleg hamarosan érkezhet a folytatás. Ha pedig nem, akkor az egyetlen számot mindenképp érdemes beszerezni, akár a hamarosan megrendezésre kerülő Hungarocomixon, amire a szerző a Raiz 2.0-val is készül, ami az első képregény ismeretében szintén kötelező.