Mark Lawrence: Úti testvérek

Amikor egy áprilisi könyvkiadós beszélgetésen elhangzott, hogy a Fumax Kiadó megjelenteti Mark Lawrence novelláskötetét (ami ráadásul a világon először nálunk kapható nyomtatásban, eredetileg csak e-könyvként adták ki), akkor két érzés kezdett dulakodni bennem. Egyrészt örültem, mert a fantasztikus zsánerekben itthon nagyon kevés szerzői novelláskötetet vehetünk kézbe – bár az idei évben került polcokra Ted Chiang könyve is, azért az is inkább a filmnek köszönhető, egyébként legfeljebb az olyan „sztárszerzőknek”, mint Neil Gaiman van esélye csak novellákkal megjelenni. Másrészt viszont annyira nem lelkesedtem, hiszen az elmúlt években be kellett látnom, Mark Lawrence-szel nagyon nem passzolunk egymáshoz: ugyan az első trilógiáját a végére megszerettem, a másodikat már az első rész után feladtam. Végül mégis győzött a kíváncsi-oldalam, legfőképpen azért, mert ki akartam deríteni, Lawrence milyen novellista – szerencsére nem kellett megbánnom, ugyanis az Úti testvérek egy igen szórakoztató, sokszínű és ütős novelláskötet lett.

Bár azért nem tökéletes, olyannyira, hogy az elején még erős kétségeim voltak afelől, biztos megérte-e belevágnom. Némi időnek el kellett telnie, mire sikerült ráhangolódnom Lawrence stílusára (vagy csak a fordítás csikorgott kicsit), úgyhogy nem olyan meglepő, ha azt mondom, a kötet elején lévő írásokkal nem annyira tudtam mit kezdeni. Akármennyire is érdekes volt Makin szemszöge és személyisége a „Kimentés”-ben, akármennyire is megnyerő ötlet keresztezni a Tövisek-trilógia kegyetlenségét a tündérmesékkel (a „Szendergő szépség”-ben), valahogy nem éreztem azt az átütő erőt, amit egy novellától elvárnék. Mintha Lawrence is még kísérletezgetett volna azzal, hogyan tud működni egy ilyen írás, mintha még ő sem találta volna mindig a megfelelő arányokat – vagy tényleg csak arról van szó, hogy én látok bele túl sokat a saját olvasási problémámba.

Merthogy aztán a folytatás fokozatosan egyre jobb és jobb lett (ilyenkor lenne jó tudni, hogy vajon a megírás időrendjében kerültek-e a kötetbe az írások...), és kiderült, hogy tényleg nagyon érdekes az „úti testvérek” bőrébe bújni. Már a Tövisek hercegében is nagyon hiányoltam, hogy közelebbről megismerjük Jorg rablóbandáját, pedig érezhetően olyan figurák rejtőznek közöttük, akiknek lenne mit mesélniük... Most viszont működő karaktert, izgalmas, titkokkal és fájdalmas eseményekkel terhes személyiséget nyertek, ráadásul hatásos, erősen továbbgondolásra késztető történetek keretében. Most megismerhetjük a regényben csak alig-alig sejtetett életutakat, aminek következtében más színben látjuk az egyes figurákat: motivációikat ismerve már nem arctalan gyilkosok, hanem hús-vér alakok, akiknek a múltja épp annyira hatással van a jelenükre, mint mindannyiunk esetében.

Külön örültem annak, hogy nincs két egyforma novella a kötetben. Akad itt sok-sok évvel a trilógia cselekménye előtt játszódó írás, mint az egyik kedvencem, az „Egy jó név”, ami nemcsak időben, de térben is eltávolodik a fővonaltól, megteremtve ezzel az egyik legérdekesebb főszereplőt. De ellátogatunk Jorg herceg gyerekkorába is: másik kedvencemben, az „Ismerd meg tenmagad”-ban Gomst atya kerül előtérbe – hihetetlen figyelni a hatéves herceget, és hogy miként alakult már ekkor a kapcsolatuk az atyával. „A titok”-ban Sim testvér lelkébe pillanthatunk be... már ha nem ijedünk meg attól, amit ott találunk (remek szerkezetű novella egyébként, kifejezetten ütős csattanóval); míg a „Választások”-ban Gorgoth néz nehéz döntés elébe (a nem teljesen emberi nézőpont érzésem szerint nem sikerült hibátlanul, mégis emlékezetes írás).

De többről már tényleg nem beszélnék, inkább fedezze fel mindenki maga ezt a tíz novellát, mert kiváló kiegészítője lehet A széthullott birodalom-trilógiának (sőt, bizonyos pillanataiban még A vörös királynő háborúja-trilógiának is). Viszont fontos, hogy az Úti testvérek inkább kiegészítő és nem kedvcsináló: az első három rész előtt nemigen ajánlom az olvasását. Ugyanis amellett, hogy igazán csak a trilógia ismeretében lesz hatásos és érdekes a mellékszereplők életútja, alkalmanként még spoileres is az ottani eseményekre. Jorg rajongóinak viszont kötelező olvasmány, meg fogják benne azt találni (sőt, még többet is...), amit a trilógiában szerettek.