Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Könyvsaláta: A csontok öröksége / A tűzkirálynő / A látnok

Könyvsaláta rovatunkba olyan könyveket válogatunk, amelyeket ugyan elolvastunk, de valamilyen oknál fogva mégsem ihlettek meg minket annyira, hogy önálló cikket szenteljünk nekik. Ez a bizonyos ok pedig szinte bármi lehet. Talán egy sorozat sokadik részéről van szó, és úgy érezzük, a korábbi cikkekben már mindent elmondtunk az egyes kötetekről. Talán nem tetszett annyira, mint vártuk, ezért hiába vannak erényei az adott könyvnek, mégsem tudjuk igazán ajánlani. Talán csak egyszerűen annyi kiemelkedően jó könyvet olvastunk mostanában, hogy egy „simán” korrekt műről most nem jut igazán semmi az eszünkbe. Ám azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy teljesen elsikkadjanak...

 

Dolores Redondo: A csontok öröksége

(Trivium Kiadó, fordította Szelivánov Júlia)

 

Visszatérés a Baztán-völgybe... A csontok öröksége, Dolores Redondo baszk írónő krimi-trilógiájának középső része, visszavezet oda, ahová A láthatatlan őrzőben egyszer már ellátogathattunk. A Pireneusok titokzatos, apró falvakkal teli, szinte a misztikus múltból előlépett, zárt világába, ahol a szellemek, szörnyetegek és mitológiai lények talán még mindig ott élnek, szorosan a modern és civilizált emberiség közelében.

 

Az írónő előző krimije egy borzalmas sorozatgyilkosság rejtélyét bogozta ki, ezúttal azonban nőnek a tétek. Az első történet végén letartóztatott vádlott ugyanis időközben öngyilkosságot követ el, búcsúüzenete pedig egyetlen furcsa szó: Tarttalo. Vajon mi köze lehet egy baszk küklopsznak egy mai bűntényhez? Amaia Salazar felügyelő ezúttal olyan ügyet kap a kezébe, amelyben az eretnekség, boszorkányság, halottidézés és számos elfelejtett mágikus praktika ugyanakkora szerepet játszik, mint a modern természettudomány és Baszkföld történelme. Pedig neki így is épp elég gondja akad saját családi emlékeivel, s nemrég született kisgyermekével...

 

A kőkemény, helyenként realista, máshol egészen misztikus könyvben sötét és kegyetlen a rejtély, érdekfeszítő a nyomozás és váratlan a megoldás. Számomra talán csak Amaia jelleme maradt talányos, hiszen a zseniális nyomozónő meglehetősen furcsa feleségnek és anyának mutatkozik ebben a történetben, akinek mindennél, talán még a kisfia iránti szereteténél is fontosabb megbirkózni a gonosz erőkkel. Persze joggal várható, hogy a folytatás, az Áldozat a viharnak erre is magyarázatot ad majd.

 

A trilógia egyes kötetei Spanyolországban már több mint harminc kiadásban megjelentek: s a siker külföldön is biztosított, hiszen a megfilmesítés jogait A tetovált lány producere vásárolta meg. A Navarra-trilógia igazi nemzetközi bestseller: kár lenne kihagyni a köteteit.

(Baranyi Katalin)

 

Anthony Ryan: A tűzkirálynő

(Fumax Kiadó, fordította Matolcsy Kálmán)

 

Egy kifejezetten jó első és ezek után egy kissé csalódáskeltő második rész után nagyon kíváncsi voltam, hogy a trilógia befejezésében mivel fog minket meglepni Anthony Ryan. A helyzet az, hogy folytatja a második kötettel elkezdett vonalat, és egy olyan résszel zárul a sorozat, ami falazótéglának is elmenne.

 

Azért a hossz önmagában még nem hátrány, főleg, ha sikerül érdemi tartalommal megtölteni. Úgy érzem azonban, hogy Ryan egyszerűen túl nagy feladat elé állította magát: az első két részben addig tologatta a bábukat, amíg a harmadik részre szinte semmi mozgástere sem maradt, és kénytelen volt erőszakot tenni a történeten vagy a karaktereken, hogy minden úgy történjen, ahogy szeretné. Az olvasót pedig nem segíti, hogy az első száz oldalon folyton hátra kell lapozni a névjegyzékhez, hogy kiderüljön, a több tucatnyi, alig egy jellemvonásból álló mellékszereplő közül éppen ki kerül elő – és akkor még arról nem beszéltem, hogy ezúttal a csatákat sem sikerült teljes mértékben élvezni, annyira „kötelezőnek” éreztem a szerepeltetésüket. Nem mintha ne lennének szórakoztatóak az események (van itt Spartacus-stílusú rabszolgalázadás és nehéz, spirituális út a jeges északra; van itt egy kissé őrült királynő, aki mindent megtesz az ellensége elpusztítása érdekében, de ne feledjük a költőt se, aki egy megszállt városban próbál túlélni, miközben minden oldalról fenyegetik), és szimpatikusak a háttér mélyítésére tett törekvések is, de egyszerűen sok ez az egész.

 

Aki szerette A várúr harcokkal teli történetét, és szeretne még tovább merülni a Hollóárnyék-trilógia univerzumának világában, annak persze szívesen ajánlom A tűzkirálynőt is, nem fogja megbánni a választást. Viszont aki inkább A vér éneke karakterközpontú, elmélyedős, hangulatos vonalát szereti, annak nem biztos, hogy érdemes a folytatásokkal próbálkoznia, mert félek, hozzám hasonlóan csalódottan fogja becsukni a könyvet.

(Szabó Dominik)

 

René Goscinny – Albert Uderzo: A látnok

(Móra Könyvkiadó, fordította Bayer Antal)

 

A sors kifürkészhetetlen akaratából ezt az Asterix történetet első ízben még a múlt században, német nyelvű kiadásban vettem kézbe (nagyjából nulla nyelvtudás birtokában), és bár a sztori akadálymentesen követhető volt, azért számos homályos részlet eloszlatásában nagy szerepe volt az évekkel későbbi újvidéki magyar kiadásnak, ami szokás szerint tartalmazott pár vicces mondatot, de a szöveg helyenként tájidegennek tűnt. A végleges és tartalmilag helyes megoldást – szokás szerint – Bayer Antal fordítása jelenti, amely a felújított sorozatban jelent meg magyarul, most már a Móra gondozásában.

 

A látnok minden korosztály számára élvezhető epizód, viszont azt mondom, teljes mértékben inkább a felnőtteknek szól, mivel olyan témával foglalkozik – emberi hiszékenység – amelynek teljes szépségében történő befogadásához nem árt némi tapasztalat. Odáig nem megyek el, hogy a látnokot korunk politikusaival hasonlítsam össze, akik mindig azt mondják, amit a közönségük hallani akar, de nagy változás a jelek szerint nem történt a gallok regnálása óta az emberiség egészét tekintve. A történet szerint Asterix ezúttal első nekifutásra alulmarad a falubeliek hiszékenységével (vagy inkább naivitásával) visszaélő látnokkal szemben, de a józan paraszti ész (no meg a druidavarázs) nem adja fel olyan könnyedén, hiába minden római cselszövés.

 

Az érdekességek közé tartozik, hogy a jósokról szóló zárójeles oldalon, mint jövőbeli építkezési mód, szerepel Uderzo vidéki házának képe. Egyébként az ügyeletes római tiszt szellemi képességeit jól jellemzi, hogy kockázás közben felszólítja a látnokot, hogy mondjon egy számot 1 és 12 között. Az nem derül ki, mégis ezt hogyan képzeli megvalósítani két kockával, de ezek után egy pillanatig sem sajnáltam azért, ami rá várt.

 

Szokás szerint szórakoztató kalandot kapunk, mely nemcsak a falubeliek jellemrajzát árnyalja, hanem egy leporolt képi világot (sokkal szebbek a színek, mint korábban), ami miatt még akkor is érdemes beszerezni, ha rendelkezünk valamilyen korábbi verzióval.

(Galgóczi Tamás)


ekultura.hu - 2016. szeptember 15.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Dolores Redondo) további művei:


  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!