Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Jo Walton: Mások között

Nem igazán volt még szerencsém olyan könyvet olvasni, ami felelevenítette bennem, milyen  volt megszeretni az olvasást, hogyan éreztem magam, amikor tizenévesként faltam a könyveket, és nem számított, honnan szerzem be őket, könyvtárból, antikváriumból vagy egy ismerőstől. Azt az időszakot, amikor egyszerűen az olvasási élmény maga számított. Nyitott elmével, a világ újdonságaira fogékonyan szinte éheztem az újabb és újabb könyvélményekre, és egy-egy szerző egész életművét hajlamos voltam felhajtani, ha valamiért érdemesnek, érdekesnek találtam. Emlékszem, mennyire bizsergető élmény volt néha szót váltani egy-egy emberrel, aki ugyanazt olvasta, mint én, aki értette, miről beszélek – mármint most elsősorban a sci-fire gondolok, mert nekem az volt a gyerekkori szerelem (sőt, még mindig az). Szóval, mint mondtam, nem olvastam még ezt az érzést felelevenítő kötetet, de Jo Walton többszörös díjnyertes regénye, a Mások között pont ilyen.

 

A főszereplő fiatal lány, Mori, miután elszökik az anyjától, és soha nem látott apjához kerül, egy bentlakásos iskolába kezd járni. Itt megismerkedik más lányokkal, a szigorú lányiskolai nevelés új életmódot követel, barátságok, sőt, még szerelmek is szövődnek körülötte. Mindennapos lányregénynek tűnik ez, de a valóságban Mori más, mint a többi korabeli lány: imádja a fantasztikumot, és képes varázsolni.

 

A Mások között nagyon különleges regény. Nem hittem volna, hogy egy lányregényre azt mondom, képes volt megszólítani, de ez történt. Ebben persze nagy szerepe volt az ajánló elején felvázoltaknak, vagyis hogy elő tudta hozni belőlem azt a tizenkét-tizenhárom éves kissrácot, aki falta a sci-fi könyveket, és nagyjából mindegy volt neki, miről szólnak. Mori a sci-fit és a fantasyt is szereti, és miközben a naplóját olvassuk, az olvasmányairól is képet kaphatunk – így vonulnak fel az 1980-ig alkotó meghatározó és idehaza kevésbé ismert szerzők, mint Zelazny, Delany, Le Guin, Heinlein, Cordwainer Smith, és még sorolhatnám napestig. És miközben lelkesedéssel (vagy épp kritikával) beszél ezekről az olvasmányokról, eszünkbe juthat, mi is mennyire szeretünk könyvekről beszélni. Nem tudom, ez miért van, de szerintem mindenki, aki szeret olvasni, az szeret beszélni is a könyvekről – mert ahogy a könyvekről beszélünk, úgy saját magunkról is beszélünk. Walton regénye részben az olvasás szeretetéről szól, arról, milyen jó érzés is elmerülni ezekben a furcsa, sosem volt világokban, és hogy mennyire élvezetes nem csak elolvasni, de elgondolkodni is a könyveken.

 

A könyv azonban nem csak erről szól. Mások között – töprengjünk el ezen a címen. Kik azok a mások? Nos, mindenki. Mori ugyan extrémen kívülálló – nemcsak a sérült lába miatt, hanem az SF imádata miatt és legfőképpen, mert ismeri a varázslást és a tündérek világát –, de szerintem nem nagyon kell töprengenünk azon, hogy rájöjjünk, kamaszként mindannyian kívülállónak éreztük magunkat valamilyen szinten. A regény zsenialitása pedig számomra nem csupán abban áll, hogy felidézi az olvasás iránti szenvedélyemet – és erőteljes késztetést érzek a könyv befejezése óta pár, tinédzser korom óta elő sem vett kötet fellapozásához –, hanem hogy felelevenítette, milyen volt másnak lenni a többiek között. Akkor ezzel nem voltam tisztában, de a többiek is mások voltak. Mi nem látunk tündéreket, mint Mori, de kamaszként mi is a helyünket kerestük a világban.

 

A Mások között ifjúsági regény, de olyan okosan beszél a felnövésről, hogy a felnőtteknek is eszébe jut, min mentek keresztül. Sci-fi rajongónak lenni pedig valahol ugyanolyan különcség, mint tündéreket látni – vagy egyszerűen csak tinédzsernek lenni. Sok mindent nem tudunk ekkor még a világról, de a világ már szeretné, ha mindent tudnánk róla. Keressük a helyünket, míg rá nem jövünk, hogy talán végig tudtuk, hová tartozunk. Hisszük, hogy körülöttünk forog a világ, pedig talán épp mi keringünk mások körül. Jo Walton műve elsősorban lányregény, amiben a jól ismert felnövés-története elevenedik meg, nem túl izgalmasan, inkább andalítóan. Nem szól feltétlenül mindenkihez. De valahol mégis mindünkről szól. Rólunk, másokról.


Takács Gábor - 2016. augusztus 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!