Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Christopher Moore: A velencei sárkány

Aki azt remélte, hogy Christopher Moore-t börtönbe vetik azért, mert meggyalázta Shakespeare egyes darabjainak emlékét a Bolond című regényben, az megszívta, mert ehelyett az történt, hogy Moore szabadlábon írt még egy könyvet, hogy tovább forgassa a Bárdot a sírjában. Jelen kötet A velencei kalmár és az Othello sajátosan moore-ias katyvasza, bár az író maga is bevallja, hogy nem emlékszik már, mi egyéb Shakespeare műből lopott különféle további motívumokat. Amint ennyiből is sejthető, az előzményhez hasonlóan épp úgy van itt tragikus, mint komikus szál – s legfőképp újra találkozhatunk Tarsollyal, aki itt már nem címszereplő, de alkalmanként még mindig mesélő.

 

Tarsoly, a mélynövésű, furfangos udvari bolond Velencébe utazik szerelmetes királynője, Cordelia követeként, hogy megpróbálja lebeszélni a városállam vezetőit arról, hogy újabb keresztes hadjáratot indítsanak. Ám egyesek érdekeivel ez ellentétes volna, így már nyomban a regény elején elteszik láb alól apró hősünket. Csak arra nem számítanak, hogy túléli. Arra mondjuk ő sem, de valami titokzatos vízi lény segít rajta (ez egy eufemisztikus megfogalmazása valaminek, amihez hasonló hülyeség és pajzánság csak Moore pihent elméjéből pattanhat elő). Miután partra húzza őt egy Jessica nevű zsidó lány, Tarsoly nekilát bosszút állni – és hát Charles Bronson meg Liam Neeson kismiska hozzá képest (például mert az ő bosszúállós filmjeikben kevés szerep jut a humornak, itt meg sok).

 

S ez a humor a szokásos módon alpári, illetlen, szentségtörő és politikailag inkorrekt, de persze van, hogy körmönfont és kifinomult is. Szerintem nem szégyen az ilyesmin nevetni, amennyiben Moore könyveiről van szó, mert az nagyon hiányzik a mi csuda világunkból, hogy minden ártó szándék nélkül tudjunk nevetni magunkon és másokon is, márpedig Tarsoly/Moore nem kímél senkit (de tényleg ártani sem akar, a légynek se, hacsak nem röptébe’).

 

Túl azon, hogy röpködnek a poénok meg a pofonok (az ízlések viszont meglapulnak a sarokban), Moore néhány meglepetéssel is szolgál, például az egyik mellékszereplő felbukkanására csak akkor gondoltam volna, ha Shakespeare helyett arra koncentrálok, hogy ki volt híres ember a tizenharmadik századi Velencében és Genovában (a túlságosan művelteknek már ez is épp elég info). A címszereplő sem olyan magától értetődő, én például sokáig azt hittem, A Melankólia-öböl buja bestiája bukkan fel itt újra (vagy korábban, ha időrendben nézem), de nem.

 

Van csavar a sztoriban is, de ez Moore-nál alapbeállítás. Mondanivaló pedig már csak a két feldolgozott mű miatt is bőven akad, s persze Moore úgy tudja megértetni az olvasóval, hogy akármilyen legyen is kívül, belül minden ember csupa vér és hús és csont, hogy közben könnyesre röhögjük magunkat. De kiolvasható az is a regényből, hogy a szerelem mindent legyőz, bár a moore-i értelmezésben ez részint elég ocsmány módon bizonyíttatik.


Uzseka Norbert - 2016. június 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!