Főkép

A magyar képregény-művészet a 20. század második felében virágzását élte, de emellett egy mai szemmel talán különösnek ható, népnevelő irányt is követett, ugyanis a garmadával megjelenő képregények legtöbbje egy-egy világirodalmi klasszikus rajzos átdolgozása volt. Valószínűleg sokak, köztük én is ezen képregények révén találkoztam először sok híres regény történetével, így a Salamon király kincsét is előbb olvastam képregényben, és csak néhány évvel később került a kezembe H. Rider Haggard eredetije.

 

Allan Quatermain – minden kalandorok 19. századi viktoriánus ősatyja, Haggard számtalan, későbbi történetében feltűnt főhőse – Afrikában élő és Afrikát jól ismerő vadász, akit Sir Henry Curtis, a vagyonos angol gentleman fogad fel, hogy segítsen neki felkutatni az Afrika mélyén eltűnt testvérét, aki eredetileg a legendás Salamon király gyémántbányáinak keresésére indult. Curtist nem érdekli sem a pénz, sem a gyémántok, ő csak az öccsét akarja megtalálni, Quatermain pedig úgy fogalmaz, hogy ő vadász, nem pedig szerencsevadász, így egyértelművé válik, hogy egyiküket sem maga a kincs motiválja.

 

Quatermain még évekkel korábban hozzájutott egy XVI. századi kincskereső kalandor, José Silvestra naplójához, amely térképet is tartalmaz Salamon király bányáihoz, így Quatermain és Curtis egy csapat teherhordóval, valamint egy hozzájuk csapódó, a fehérek közt nevelkedett, ezért a nyelvüket, szokásaikat jól ismerő, Umpoba nevű büszke zulu harcossal útnak indul Afrika szívébe.

 

A képregényváltozat először 1975-ben jelent meg, majd 1984-ben a Füles rejtvénymagazin számaiban folytatásokban. A magyar képregényírás ekkortájt egyetlen személyhez kötődött: Cs. Horváth Tibor több száz világirodalmi regényt dolgozott át képregény-forgatókönyvvé, és egy egészen másfajta eszköztárat használt, mint a mai kortárs képregények. Elsődlegesen rengeteget tömörített és húzott az eredeti művekből, így férhetett bele a Salamon király kincse is mindössze 32 oldalba, emiatt inkább nevezném az eredeti regény rajzos kivonatának, mintsem teljes értékű adaptációnak. Például John Good kapitány a képregényben egy egyszerű összekötővé zsugorodott, aki a történet elején összeismerteti Quatermaint Curtisszel, de ezután többet nem szerepel, noha a regényben ő is része az expedíciónak. Szintén kimaradt számtalan esemény és kaland, fontosabb karakterek összevonásra kerültek, és Quatermain megmarad a híres vadász, Curtis pedig az angol kalandor gentleman skatulyájában. Sőt, Cs. Horváth kihagyta azt a klasszikus napfogyatkozásos jelenetet is, amely azóta szinte megkerülhetetlen toposszá vált a primitív népekkel való találkozásokat tartalmazó történetekben.

 

Azonban a történet még így is követhető és jól működik, mivel ez az egyszerűsített struktúra is dinamikusan felépített: minden oldalon akad újabb izgalom, kaland, fordulat, ami folyamatosan viszi előre a történetet a végkifejletig, és talán még az sem annyira zavaró, hogy Curtis öccséről Cs. Horváth a végére konkrétan megfeledkezik.

 

Ami miatt azonban a Salamon király kincse képregény igazán élvezetessé válik, az a rajzoló, Zórád Ernő. Zórád az egyik leghíresebb magyar rajzoló, egyben grafikus és festő volt (első képregénye, az 1957-es Winnetou az első magyar szóbuborékos képregény), fantasztikus rajzain valóban életre kel Afrika. Érdemes részletesen megcsodálni minden képkockáját, legyen az egy dühödt elefánt, egy monumentális csatajelenet vagy akár az afrikai szavanna, karakterei egyediek és több, látványos képkockára még harminc év távlatából is emlékeztem. Zórád életében több, mint 300 képregényt rajzolt, noha eredetileg grafikusnak, festőnek készült, csakhogy azt akkoriban nem engedték, így sokunk örömére hosszú évtizedekre a képregényeknél ragadt. Vizualitása, stílusa messziről felismerhető: nem mondom, hogy a mai képregények mellett nem hat kicsit retrónak, de ettől még igazi művészi teljesítmény, és ha Zórád Ernő ma is élne, akkor szerintem a mai kornak megfelelő stílusban is könnyedén képes lenne elképesztő minőségben alkotni.

 

A Nero Blanco Comix Zórád Ernő-sorozatát címtől függetlenül érdemes követni, mert olyan klasszikus regények képregény változatát adták már ki, mint a Twist Olivér, az Aranyásók Alaszkában vagy az Invanhoe, és mindegyik gyönyörűen megrajzolt, klasszikus történet.