Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Martin H. Greenberg (szerk.): Az Alapítvány barátai

Ha feltesszük azt a kérdést, hogy kicsoda Isaac Asimov, szinte nem találunk olyan, a fantasztikumot szerető olvasót, aki ne tudna erre helyesen válaszolni. Ha nem is olvasott tőle, még akkor is hallott a science fiction legnépszerűbb és talán legnagyobb hatású szerzőjéről. SF olvasók generációi nőttek fel a könyvein; Hari Seldon és R. Daniel, a pszichohistória és a robotika három törvénye, logikai csavarok és fifikás bűnügyek kitalálójaként maradt meg az emberekben. Nem sok sci-fi rajongó van, aki ne tudna legalább egy történetet felidézni tőle, és ne vallaná be, hogy bizony egy-egy asimovi regény vagy novella is hatással volt rajongásának kialakulására. Így lehetnek ezzel a sci-fi írók is, ennek ékes példája az 1989-ben megjelent Az Alapítvány barátai, amiben 17 szerző emlékezett meg egy-egy írással a Nagy Öreg pályájának fél évszázados évfordulójáról.

 

Nem szeretnék belemenni mindegyik írás ismertetésébe. Egyrészt mert némelyik írás tényleg csupán egy egyszer olvasható, nem túlságosan kiemelkedő történet. Másrészt meghagynám az olvasóknak azt a szellemi játékot, ami azzal jár, hogy ráébredünk, melyik általunk ismert vagy szeretett SF világban játszódik az adott novella, éppen milyen szereplő bukkan fel benne. Kifejezetten jópofa játék ez, én nagyon élveztem a találgatást.

 

Ami az összképet illeti, a kötetre a leginkább a „tisztességes” és „méltó” szavakat tudnám ráaggatni. Még a leggyengébb novellák is tisztességesek, hatásos módon állítanak emléket Asimov egy-egy legendás történetének. Vannak itt sztorik robotokról – ezekből van a legtöbb –, az Alapítvány világából, feltűnnek legendás nyomozók, egyesek kifordítják a veterán szerző regényeinek alaphelyzeteit, sőt, van, aki magát Asimovot helyezi fantasztikus novella főszereplőjévé.

 

Az egyik legszórakoztatóbb pont egy ilyen novella – Connie Willis regényeit bár sokan nem szeretik, azt el kell fogadni, novellistaként kiváló: nincs ez másként most sem, amikor az öreg Asimov szembesül saját robotjainak problémáival. Willis írásán kívül még hármat tudnék mondani, ami képes túllépni azon, hogy szimplán tisztelegjen a nagymester előtt. A kötet első írása, Pamela Sargenttől „A sávfutó” nagyon meglepett, mert ez egy YA disztópia: a főhős egy fiatal lány, aki egy disztópikus világban próbál szembemenni az elvárásokkal. Sargent írása azonban okosabb a sablonok ismételgetésénél – 1989-ben nem tudom, beszélhetünk-e YA sablonokról –, remekül reflektál Asimov világának egy fontos kérdésére: az erős női szereplők ordító hiányára. Az egész köteten végigvonul egyébként, hogy mennyire ódivatú ma már Asimov világa a klasszikus amerikai kisvárosi életmóddal egy olyan univerzumban, ahol az ember a csillagok között jár. „A sávfutó” kifejezetten jól köti össze a modern témát – nők helyzete egy férfiközpontú társadalomban – az asimovi szövegvilág egyik fő kérdésével. Ugyancsak ezt teszi Shiela Finch a „PAPPI”-ban, ami meg arra remek példa, mennyire is nincsenek Asimov könyveiben érzékenyen megírt emberi kapcsolatok. Finch a robotokat arra használja fel, hogy rávilágítson a főhős és édesanyja közti viszonyra, ami az első, felületes képnél sokkal rétegeltebb és mélyebb.

 

Utoljára hagytam a kötet legjobb írását, ami nem más, mint Orson Scott Card kisregénye, „Az eredetkutató”. A válogatás több szerzője is csalódást okozott számomra, pedig sokat vártam tőlük, Card viszont nem hogy megugrotta az elvárt szintet, de még túl is szárnyalta azt. Írása egyszerre illeszkedik bele Asimov Alapítvány-univerzumába, tölti meg tartalommal, mélyíti el a Seldon-éra hátterét és ad hozzá Hari Seldon mítoszához, ugyanakkor túl is lép mindezen. Igazi cardi történet, ahol minden a helyén van. A tudományos világról alkotott kép, a cselekmény machinációi érdekesek, ugyanakkor fókuszban mégis két ember személyes kapcsolata áll, ahogyan próbálják megérteni és irányítani – nem is ez a jó szó, inkább észrevétlenül formálni – a másikat, még a csikorgó fordításon is átsüt a lírai stílus. A főhősök végtelenül emberiek és esendőek még akkor is, ha éppen a Galaxis sorsa múlik rajtuk. Card könyvei sokszor fájóan intim közelségbe hozzák az embereket, és ezúttal is ez történik: elviszi Asimov világába a karakterdrámát, ezzel pedig véleményem szerint a végsőkig feszíti ezt az irodalmi univerzumot – tökéletesen kiteljesíti azt.

 

A lelkendezés után azonban szomorú kötelességemnek érzem, hogy beszéljek kicsit a magyar kiadás szöveggondozásának problémáiról. Én nem vagyok az a fajta olvasó, aki sokszor panaszkodik a fordításokra, de ennél a kötetnél már én sem tudom ezt megállni, különösen, amikor a rossz megoldások szinte élvezhetetlenné tesznek egyes szövegrészeket. Az olvasó széles palettáról válogathat az olyan magyartalan kifejezésektől kezdve, mint az „egy ötletem született”, egészen az egyértelmű félrefordításokig, mint irodakomplexus szó használata irodakomplexum helyett. Azon talán már nem is érdemes fennakadnom, hogy egy kötetben, ahol több szerző (Asimové mellett) a saját fiktív világából is emel át elemeket, illik utána nézni a kifejezések, nevek és terminus technicusok esetleges magyar fordításának – így lesz Sikamlós Jimből, mindenki acélpatkányából, egy helyütt Csusszanós Jim. Mindezek olyasmik, amikre a szöveggondozás során ügyelni kellett volna, különösen egy nagy múltú sci-fi kiadónál.

 

Visszatérve a kötetre, mindennek ellenére a fenti négy kiemelt íráson túl is találkozhatunk sok szórakoztató, kalandos, izgalmas novellával, de szerintem a kiemelt történetek azok, amik igazán egyedivé és olvasásra érdemessé teszik a kötetet. Aki szereti Asimovot, azért, aki nem, az pedig azért vegye kézbe a könyvet. Bár nem biztos, hogy mindegyik írás maradéktalanul fog tetszeni – nekem sem tetszett mindegyik –, de az biztos, hogy mindenki fog találni olyat, ami számára érdekes, sőt, esetleg elgondolkodtató. És mi mást kívánhatott volna a Nagy Öreg, mint hogy olyan emléket állítsanak neki, amiben mindenki örömét lelheti?

 

Tartalomjegyzék
Pamela Sargent: A sávfutó
Robert Silverberg: Asenion megoldása
Edward Wellen: Gyilkosság Urth-fokon
shortstory by Harry Turtledove: Trantor eleste
Connie Willis: Dilemma
George Alec Effinger: Maureen Birnbaum a Sötétség után
Mike Resnick: Egyensúly
Barry N. Malzberg: Örökös jelenlét
Sheila Finch: PAPPI
Frederik Pohl: Találkozó a Mérföld-Magasben
Poul Anderson: Platón barlangja
George Zebrowski: Az Alapítvány értelme
Robert Sheckley: A Betonpréri autóvadászai
Edward D. Hoch: A meghallott beszélgetés
Hal Clement: Tintafolt
Harry Harrison: A robotika negyedik törvénye
Orson Scott Card: Az eredetkutató


Takács Gábor - 2016. január 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Pamela Sargent)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Shiela Finch)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!