Főkép

Töredelmesen bevallom, hogy gyerekkoromban nem olvastam egy fia Csipike történetet sem. Mai szemmel nem látom félelmetesnek a régi kiadás illusztrációit, de gyerekfejjel (amikor bezzeg a Varjú dombi mesékkel kutya bajom sem volt) valamiért taszított – meg nem érdekelt egy gonosz törpe. Remek könyvtárosunk volt, de mindenre neki sem volt ideje, például arra, hogy megnyugtasson, hogy nem is gonosz az a törpe. Egy barátom azonban olyan sokat idézi a Csipike történeteket (és akkor mindig olyan jókat nevetünk), hogy muszáj volt a kezembe vennem a Manó Könyvek-féle új összkiadást.

 

A Pásztohy Panka kedves, humoros, új illusztrációival díszített, igen szép kötet mind az öt Csipike könyvet tartalmazza. Az első (Csipike, a gonosz törpe) 1966-ban jelent meg, az utolsó (Csipike és a gonosz ostoba) 1990-ben. Méltán lett a magyar gyerekirodalom klasszikusa a sorozat, hiszen humor, kaland, izgalom és mondanivaló egyaránt van benne jócskán, s mindez mit sem kopott az eltelt időben (ellenben az új kiadás több oldalán is eltűnt egy-egy sor vagy szó az illusztrációk miatt, úgyhogy a szerkesztő, a korrektor és a tördelő kap egy-egy fekete pontot…).

 

Csipike egy erdőben él, ahol mintegy ő felügyeli a helyi apraja-nagyja életét, munkálkodását. Mai kifejezéssel élve jól fejlett egója van neki (mert hát rajta kívül senki nem gondolja komolyan, hogy azon múlik a madár dala vagy a méhek szorgoskodása, hogy ő irányítja-e mindezt), mégis szereti (szinte) mindenki, mert kedves kis fickó. Egészen addig, amíg rá nem ébreszti egy s más, hogy mégsem tőle forog a Föld – na, akkor dönt úgy, hogy gonosz lesz…

 

És ez még csak az első könyv. Utóbb, hogy mást ne mondjak, Csipike megnősül, és Fodor Sándornak történetesen a házasságról is van mit mondania – de úgy, hogy a hasamat fogtam a nevetéstől. Az erdélyi magyar író 1927-ben született, 2012-ben hunyt el, és ugyanazt az éleslátást, furfangos észjárást és mélységes, megértő, ám nem finomkodó emberismeretet szőtte soraiba, ami megannyi más erdélyi magyar írót is jellemez. Például Kukucsi, a vakond maga a megtestesült székely mentalitás és humor, a legjobb beszólások zömét az ő szájába adta alkotója. De maga Csipike is emlékezetes figura, aki messze rétegzettebb jellem, mint a legtöbb mesehős.

 

Amellett, hogy rengeteg élettapasztalat és emberség van ezekben a mesékben, könnyű belelátni a rendszer, a hatalom bírálatát is – de nem kizárólag az adott korhoz kapcsolódóan, hiszen ma ugyanúgy aktuális minden sora. Mentőövként szívesen bedobnám egy csupa politikust és hasonlót szállító, süllyedő hajóra, hogy aki elolvassa, megérti és megfogadja, az megmenekülhessen…

 

De túl messzire mentem: a lényeg az, hogy a Csipike történetek ma is ugyanolyan remek olvasmányok gyermeknek és felnőttnek, mint egykoron.