Főkép

A Szukitsnál már 2012-ben megjelent egy Jeffrey Brown-féle Star Wars kötet, a Darth Vader és fia, ám a folytatásaira mostanáig kellett várni. A három kis könyvecskét már a Kolibri adta ki, s a lehető legjobbkor, hiszen a Csillagok háborúja folytatása Karácsonykor kerül majd a mozikba – a fa alá meg ezek a könyvek, bármely Star Wars rajongó szülőnek ajándékba.

 

Amint azt minden SW-fan tudja, a Sötét Nagyúrnak nemcsak fia volt, de lánya is, s ő a másik főszereplője a Vader kicsi hercegnője című kötetnek. Lányos apák számára a könyv minden oldala rejt valami ismerőset, amin a valóságban jobbára sokkal nehezebb nevetni, mint ha Brown rajzain látjuk viszont. Már az első kötetnél is azt éreztem, hogy az író-rajzoló ugyanolyan jól ismeri az apaság örömeit és nehézségeit, mint a Star Wars univerzumot, és a hercegnős rész is ezt bizonyítja.

 

A Jó éjt, Darth Vader a szülői lét egy, sokak számára mindennapos problémáját helyezi középpontba: azt, amikor a gyerekeket rá kéne venni, hogy elaludjanak. Brown megmutatja, hogy ehhez még a sith erő sem elegendő, és gyakran olyan kihívást jelent, melyhez képest egy Halálcsillag megépítése is gyerekjáték. A könyvön belül találni egy másik könyvet, melyből Vader a gyermekeinek olvas fel pontosan olyan kínrímekbe torkolló versikéket, amilyenekkel túlságosan is sok gyerekkönyv van tele (például: Aludj jól, kedves Millenium Falcon, álmodban az űrféreg nehogy megharapjon). Ebben a kötetben a korábbi kettőhöz mérten jóval több szerep jut a klasszikus filmtrilógián túli SW részeknek, s ugyanez igaz a Darth Vader és barátai című könyvecskére is. Ez eléggé vegyes, nincs olyan központi vezérszál, melyre az egy-két oldalas minisztorikat felfűzhetné Brown (minthogy Darth Vadernek nincsenek is barátai!), bár elég sok kép foglalkozik így vagy úgy a barátsággal. De attól még jó pár remekbeszabott poén került ebbe is.

Egy könyv alapján nem mertem volna kijelenteni, de így, látva mind a négyet, már bízvást állíthatom, hogy Jeffrey Brown könyvei a jóízlés határán belül cukik, nagyon szerethetőek és szórakoztatóak, és nagyon rossz helyen állnak a legótvarabb, legpénzlehúzósabb Star Wars cuccok listáján.