Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Kondor Vilmos: A bűntől keletre

Aki járt mostanában könyvesboltban, valószínűleg már tudja, hogy Kondor Vilmos új regényt írt. A szerző népszerűségéhez illően ugyanis számos helyen állnak csinosan feltornyozva az ízlésesen fehér-vörös borítós, az eddigi Kondorokhoz mérten kisebb termetű, viszont kemény táblás kötetek. Rajtuk sárga csík hirdeti: Az elnök halott. Így aztán nyilván mondani sem kell, hogy ez az új regény, A bűntől keletre is krimi: csakhogy nem történelmi, a múltat felidéző detektívregény, s nem is kalandregényes történelmi thriller, mint a Szent Korona-sorozat két tagja. Nem: ízig-vérig friss, mai történet, amely 2015-ben játszódik, a regénybeli áldozat pedig Magyarország miniszterelnöke.

 

Nos, igen. Hány amerikai krimiben és mozifilmben láttunk már szenátorokat, pártvezéreket, sőt, az Egyesült Államok egyes elnökeit merénylet áldozatául esni (sőt, néha rossz útra térni, gyilkolni, gyilkoltatni). A nagy nehezen megteremtődő kortárs magyar szórakoztató irodalomban azonban ezek az ötletek szinte teljességgel tabuk voltak. Eddig. Persze nem csoda: hiszen ha valaki úgy dönt, hogy 2015-ben játszódó krimijének első áldozata a magyar miniszterelnök lesz, akkor vállalja, hogy mutat valami hiteleset a mai Magyarországból, sőt, ítéletet is mond róla. Meg lehet ezt csinálni úgy, hogy ne egy szimpla bulvár-kulcsregénynél kössünk ki?

 

Úgy gondolom, Kondor Vilmosnak sikerült olyan könyvet írnia, ami igen jó krimi. És az marad akkor is, ha túljutottunk a lelkes szörnyülködésen afelett, hogy igen, ez a sztori úgy indul, hogy valaki a születésnapi ünnepségén meggyilkolja a miniszterelnökünket. Igaz, a minestronelevesbe borult halott a Magyar Polgári Párt vezetője, halálakor két nappal múlt ötvenéves, soha életében nem sportolt, túlsúlyos volt, továbbá három lány apja és egy feltűnési viszketegségben szenvedő miniszterelnökné férje… Szóval ez egy másik 2015 és egy másik valóság… Amely meglehetősen emlékeztet a miénkre.

 

A könyv azonban nem(csak) kulcsregény. Igen, többé-kevésbé a mi Magyarországunkat láthatjuk benne, természetesen csak a főbb vonalakkal felrajzolva. A további pártok például: a koalíciós partner Demokrata Keresztények (akiket sajnos igen zavaróan DK-nak hívnak), a Szocialisták Magyarországi Pártja és a Magyar Élet Pártja: vagyis létezik egy gyenge baloldal, egy előretörő szélsőjobb, no meg, ami jobbközépen van. A titkosszolgálat mindenbe beledugja az orrát, ami vagy nagyon is rendjén való, vagy egyáltalán nem az. Vannak sztárpolitikusok és vannak háttéremberek. És a sok intrika, helyezkedés és botrány mellett van Magyarország is: a fővárosban felmosórongyarcú metróellenőrökkel, elhagyott, kertes házas utcácskákkal, vidéken meg sötétséggel és fáradt nyomorral.

 

Amitől azonban az embert tényleg elkezdi érdekelni, ki ölhette meg a miniszterelnököt, az Ferenczy nyomozó személye. Nálam legalábbis ez döntött arról, hogy tetszik-e a könyv vagy nem: Ferenczyt az első percben megkedveltem, így aztán követtem volna, bármit is nyomoz. Azonnal tetszett, hogy rendőr, akinél – elvileg – egyértelmű, mi a megoldandó feladata, s az is, hogy az eredményeiről kinek és hogyan kell beszámolnia. Persze a történet végén le kell számolnunk ezzel az illúzióval… De Ferenczy mint ember is vonzó lett. Magányos, önsorsrontó, önpusztító, ám makacsul becsületes. Okos és empatikus, akinek az életében mégis több hely és szeretet jut egy béna kutyának, mint a többi embernek. Ő volt a megfelelő hős ehhez a minden hősiességet elvető történethez.

 

Amelynek igazán csavaros és érdekes cselekmény jutott. Igaz, nem klasszikus, rejtélyfejtő krimit kap benne az olvasó: egy idő után már látszik, ki lesz a gyilkos, majd arra is rájöhetünk, mi az indítéka. Ám ekkor még mindig hátra van a kérdés: vajon hogyan lehet majd ezt az egész ügyet leleplezni? Itt válik egyrészt nagyon igazzá, másrészt kalandosan izgalmassá az egyébként realistán kiábrándító krimi. Talán emiatt, a befejezés miatt érzik néhányan úgy, hogy ez egy sötét, depressziós könyv. Én azonban igen fordulatosnak és szórakoztatónak találtam, sok humorral (Ferenczynek például van, mégpedig egészen fanyar) és még több jóleső iróniával. Olyasféle regény lett, amit akkor is szívesen újraolvasunk, ha már ismerjük a befejezését: a szereplők, a hangulat, a regényszöveg élvezete kedvéért.

 

Én is biztosan újraolvasom majd hamarosan. Igaz, akkor sem fog minden tetszeni. Például a mottók: az egyik csak lóg a levegőben, a másikból zárómondat lett – de tényleg szükség volt rájuk? Vagy szegény Stefanovics alezredes: belőle semmi sem állt össze számomra azon kívül, hogy érdemes lenne tanulni tőle egy kis káromkodástant. Érzem, hogy talán egy apai alakot kellett volna látnom benne, aki a totális kiábrándultságát önti szavakba: de valahogy ez mégsem derült ki a jeleneteiből. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a kiadóváltás jót tett a Kondor-szövegeknek: A bűntől keletre sokkal alaposabban gondozott szöveg elütések és félbe maradt mondatok nélkül. Eddig is nagyon jó volt Kondort olvasni, de most talán még jobb lett.

 

Kíváncsi vagyok, mi lesz a szerző következő meglepetése. Egy újabb Ferenczy-regény? Vagy visszatér a Wertheimerekhez és a Szent Koronához? Netán valami egészen újba fog? Mindenesetre kíváncsian várom: és ha megjelent, már olvasom is.


Baranyi Katalin - 2015. november 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!