Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Daryl Gregory: Afterparty

Bevallom, a sci-finek azt az ágát, amely a nagyon közeli jövővel foglalkozik, mindig kicsit kétkedéssel néztem. Persze nem azért, mert nem lennének ezek a könyvek jók (sőt), hanem mert nagyon óvatosan és átgondolva kell ezeket írni: nem engedheti meg ugyanis magának a szerző, hogy pár év elteltével már eljárjon felette az idő. Közeljövőről írni veszélyes: vagy igazad lesz, és amikor mindez bekövetkezik, már nem értékelik az ötletedet; vagy nem lesz igazad, és akkor meg azért tűnik gyengének az írásod. Nem tudsz mindent alapjaiban átformálni, mint a nagy űroperáknál vagy a távoli jövős történeteknél (kivéve, ha valami olyan külső mozgatórugót helyezel bele a történetbe, aminek eljöttét nem lehet előre látni), hanem muszáj apróságokkal foglalkoznod – kiemelsz a jelenből egy elemet, amit továbbgondolsz, hogy milyen hatással lehet az élet minden területére. És ha szerencséd van, egy olyan sci-fit kapsz eredményül, ami meggyőzi a jelen olvasótáborát, lenyűgözötten csettintenek, hogy „igen, tényleg ilyen lehet a jövő!” – ha pedig nagyon ügyes vagy, még némi félelmet is plántálsz a szívükbe, hogy semmiképpen ne akarják megélni. Talán mondanom sem kell, hogy Daryl Gregory-t pont ilyen szerzőnek tartom.

 

Milyenek lesznek a jövő drogjai? Gregory alapkérdése látszólag nem különösebben izgalmas – de ha melléteszünk olyan kiegészítéseket, mint hogy „és milyen lesz a jövő gyógyszeripara, merre fognak továbbfejlődni a készítmények, mi jelenik meg ebből a mindennapi ember életében?”, akkor máris sokkal hatásosabbnak tűnik. Elképzelése szerint odáig jut el a házi drogfőzés, hogy gyakorlatilag hordozható kémiai laborokban bárki tud magának bármilyen szintetikus gyógyszert/drogot „nyomtatni” (a 3D-s nyomtatással való analógia nem véletlen, és ezért aztán nem is elképzelhetetlen) – innentől kezdve pedig nincs megállás az agyra ható szerek útján. De nemcsak a parti- és a dizájnerdrogok piaca fog drasztikusan megnőni, hanem a gyógyszeripar sem adja fel a versenyt: kifejlesztenek olyan szereket, amik képesek lehetnek a skizofréniát, a különböző mentális betegségeket gyógyítani. Ám vajon mindez milyen hatással van az agy különböző részeire?

 

Lyda Rose és társai is ilyen gyógyszereken kísérleteznek – az ÚME (Új Molekuláris Entitás) 110 kifejlesztése és eladása utáni afterparty-nak azonban nem várt következményei lesznek: Lyda feleségét, a szintén kutató Mikalát valaki leszúrja; valamint másnap reggel mindenki egy új személy társaságában ébred, ugyanis mindenki elkezdi látni a saját istenét, sőt, hinni kezdenek benne. A drog túladagolásának mellékhatása, hogy valóban jelenlévő személyként érzékelik istent (ki Ganésát, ki egy angyalt) – még ha be is adják maguknak, hogy mindez egy trükk, képtelenek a szívük mélyéig meggyőződni ebben: valahol, legbelül, minden pszichiátriai kezelés és gyógyszer bevétele után is azt hiszik, hogy istenük velük van, és segíti őket. Lyda egy hosszú kórházi tartózkodás után szabadul, amikor hírül kapja, hogy valaki az ÚME 110-eshez hasonló szert árul, így aztán újdonsült társaival, egy paranoiás kormányügynökkel és egy őrült sofőrrel (aki azt hiszi, hogy a lelke a nyakában függő dobozban van) útnak indul, hogy kinyomozza, ki nyomtatja az új drogot – s hátha közben az is kiderül, ki ölte meg szerelmét az ominózus afterparty-n…

 

Már a Stony Mayhall második életében is azt szerettem nagyon Daryl Gregory-ban, hogy képes egy látszólag nem különösebben izgalmas alapötletet alapjaiban újragondolni – más megvilágításba helyezni, hogy ezáltal egy teljesen más hangulatú, a megszokottól jelentősen eltérő alkotás keletkezzen. Az Afterparty esetében sincs ez másként: adott két, látszólag egymástól különálló összetevő (a drogok és a vallás), amiket teljesen a feje tetejére állít, és úgy kombinálja össze más ötletekkel (milyen új szórakozási formák jelennek meg a drogok hatására? Miként változik meg az egyszerű egyetemista vagy éppen a kegyetlen bérgyilkos ténykedése ilyen új lehetőségek után?), hogy valami teljesen váratlant kapjunk.

 

De azt is el kell ismernem, hogy Gregory nem tör nagy babérokra: nem akar mást, csak szórakoztatni. Élvezi, ha lubickolhat egy ötletében, de nem akar komoly kérdéseket feltenni, a nyilvánvalóan adódónál mélyebben nem akar gondolkodásra késztetni. Ezáltal a regénye egy kihasználatlan lehetőségnek is tűnhet (előző magyarul megjelent könyvénél is mintha ezt róttam volna föl neki), de szerintem nem erről van szó: Gregory-nál ez stíluselem, ő sokkal inkább azt akarja elérni, hogy az jusson eszünkbe, a saját életünket miként változtatná meg egy ilyen új világ. Szórakoztatni akar, márpedig erre tökéletes ez a thrillerbe ágyazott drogos-gyógyszeres jövő: s ha közben az is eszünkbe jut, mi hogyan reagálnánk, ha egy reggel Dr. Glória ülne az ágyunk mellett… – nos, annál jobb.


Szabó Dominik - 2015. október 28.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!