Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

A magyar könyvkiadásban szokatlanul örömteli hír, hogy belátható időn belül befejeződött egy nem is olyan rövid fantasy-sorozat megjelenése – valljuk be, az elmúlt években túl sok olyan sorozatot láttunk (és olvastunk), aminek aztán leállt a magyar kiadása. Szerencsére a Riyria-krónikák esetében ilyen veszély nem fenyegetett (pedig azért a hat rész elég soknak tűnik), és most végre elérkeztünk kedvenc tolvajpárosunk, Royce és Hadrian kalandjainak zárásáig (egyébként angolul hamarosan megjelenik a harmadik előzménykötet is, de arról még nincs hír, hogy vajon magyarul is olvashatjuk-e ezeket). Mégpedig milyen zárásig! Az utolsó két résznél végig arról beszéltem, hogy Michael J. Sullivan részről részre jobb lesz – bár picit féltem attól, hogy a sorozat a végére kicsit elfárad, azt pedig különösen nem hittem, hogy képes lesz felülmúlni a Télvíz idején elképesztő szórakoztatási faktorát, végül nemhogy nem fáradt el, de a Percepliquis egy minden igényt kielégítő, szédítően izgalmas és szívmelengető befejezése lett a sorozatnak. Úgyhogy aki eddig ódzkodott attól, hogy belekezdjen-e, annak most nyugodt szívvel tudom mondani: kár lenne kihagyni.

 

A történetről talán már nincs is értelme írni, hiszen aki az ötödik résznél még a sorozattal tartott, az kétlem, hogy most fogja abbahagyni, de megnyugtatásul talán érdemes elmondani (kételkedett benne egyáltalán valaki?), hogy a már nagyon régóta emlegetett Percepliquis városába ezúttal tényleg eljutnak hőseink (méghozzá milyen kalandos úton!) – a tét pedig nem kisebb, mint az egész Birodalom, sőt, az egész emberi faj túlélése. Bizony, támadnak az elfek, útjukba pedig csak egy (nem is olyan) kis csapat áll: egy félelf tolvaj, egy legendás kardforgató testőr (szintén tolvaj), egy karakán és akaratos hercegnő (nem mellesleg varázslónő), egy rendkívüli memóriával rendelkező szerzetes (lélekben gyermek), egy egoista, narcisztikus és önző népvezér (aki állítólag többre hivatott, mint az elsőre tűnik), egy morcos, mindig a saját érdekét néző törpe (tolvaj, ha még nem lenne elég belőlük), valamint egy féltékeny király, a testőre, illetve két matróz (az egyikük egy szótlan óriás…).

 

Visszatérnek tehát kedvenc mellékszereplőink – nekem pedig muszáj rögtön Myronnal, a mindenre rácsodálkozó, naiv és ártatlan szerzetessel kezdenem, akit egyre jobban megszerettem a részek során: üdítő annyi marcona bandita, világuralomra törő zsarnok és megfáradt-pesszimista katona között egy olyan emberrel találkozni, aki tényleg teljes szívéből hisz abban, hogy minden lélegzetért hálát kell adni, és minden újabb nap egy újabb felfedezni való csoda. De Myron mellett a másik nagyon emlékezetes karakter számomra is meglepő módon Magnus lett, akivel ugyan mindig össze-összefutottunk, sokszor segített hőseinknek, és még többször verte át őket, de ezúttal a viselkedésének mélyére ástunk, a sorozattól szokatlanul mélyre merészkedtünk a lelkében – olyan érzelmi töltet volt ez így a vége felé, ami már nagyon hiányzott nekem.

 

Persze mostanra jobban letisztult Royce személyisége is, akinek a fejlődését (változását) az előző részben kifogásoltam; a kapcsolatok hálójában megtörtént, aminek meg kellett történnie (értékelem az író szándékát, hogy bizonyos szereplők nem rögtön az első részben jöttek össze – így nem kellett öt részen keresztül egy közepesen érdekes szerelmi szálról olvasnunk); minden rejtélyről lehullt a lepel, minden titok kiderült; ráadásul a befejezést ismerve elmondhatom, hogy mindenki elért egy olyan pontra, ahol már szívesen búcsút veszünk tőle. Így aztán tényleg nem fog el minket a hiányérzet, inkább csak mosolyogva figyeljük, ahogy kedvenc szereplőink végre tényleg egy olyan világba és olyan környezetbe kerülnek, ahol boldogok lehetnek.

 

Talán kicsit idillinek tűnik mindez, de Michael J. Sullivant eddig sem azért szerettük, mert olyan nagy meglepetéseket hozott a fantasy műfajába, hanem mert amit csinál, azt rendkívül élvezetesen teszi. Az egész sorozatot azért szerettem olvasni, mert miközben számos alkotó próbál valami igazán merészet hozni (és ezekbe igen gyakran beletörik a bicskájuk), Sullivan inkább a biztoshoz nyúl: elmond egy izgalmas és szórakoztató történetet, nem kísérletezik, hanem hiba nélkül, profin mesél. Pontosan lehet tudni, hogy ha belefogunk egy Riyria-kötetbe, akkor mit is fogunk kapni: egy olyan klasszikus fantasy-t, ami tökéletes kikapcsolódást biztosít arra a pár órára (az utolsó kötet hosszát elnézve kicsit több órára is…), akár a strandon, akár egy esős délutánon elrepít egy olyan világba, ahol egy hercegnő is beleszerethet egy kovácsba, egy műveletlen parasztlányból császárnő lehet, két tolvaj pedig megmentheti a világot. Néha pedig nincs is szükség többre.


Szabó Dominik - 2015. október 22.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!