Főkép

„A tetteink mindig kísértenek minket” Lucie Lomová ezzel a mondattal vázolja fel legújabb képregényének mondanivalóját már az első oldalon. A téma közhelyesnek tűnhet... én is annak találtam egészen addig, amíg bele nem kezdtem ténylegesen a történet olvasásába. A 11. Képregényfesztiválra magyar nyelven is megjelent Lőttek az előadásnak a már említett cseh írónő 16. alkotása, amivel számomra bizonyította, hogy érdemes lesz rá odafigyelni a jövőben, ha eddig nem is követtem munkásságát.

 

De kezdjünk először a történettel: a középpontjában egy idős házaspár áll, akik egy különös módon meggyilkolt színész ügyében nyomoznak. Feladatukat megnehezíti, hogy az áldozat csupán helyettesítette az aznap megbetegedett társát – vajon ki lehetett a valódi célpont?

 

A képregény legnagyobb erénye az eszméletlen dinamizmusa, ritmusa. A cselekmény sosem ül le, folyamatosan történik valami új, a párbeszédek pedig pattogósak. Ráadásul, ami még jobban megfűszerezi az egészet, az a környezet: a történet nagyrészt egy színházban játszódik, az írónő pedig érezhetően otthonosan mozog benne, ami nem is csoda, hisz dramaturgiát tanult, és színházban dolgozott évekig. Nagyon életszerűen és őszintén mutatja be, mi zajlik a kulisszák mögött, az öltözőkben, továbbá rávilágít a művészek lelki világára is.

 

Érdekes döntés Lucie Lomová részéről, hogy nem a manapság megszokott fiatal, kigyúrt, macsó karaktereket választotta, hanem egy idősebb generációt célzott meg. Ezáltal hőseink érettebbek, de kiszolgáltatottabbak is egyaránt – éppen ettől lesznek hitelesek. Mindezen túl pedig az egész történetet átjárja a fekete humor, ami még az esetleg kicsit laposabb részeket is izgalmasabbá és érdekesebbé teszi.

 

A rajzok főleg a comic strip-es stílusra emlékeztetnek; pár vonallal megrajzolt fekete-fehér képkockák, amik ugyan nem túl bonyolultak, de ettől még nagyszerűek (a stílus egyébként talán nem meglepő, hisz az írónő is előszeretettel olvas rövid, csattanós képsorokat). Külön érdemes kiemelni az árnyékolást, amellyel szintén nagyon jól bánik: könnyedén hangulatosabbá varázsolja vele a jeleneteket.

 

A képregény szó hallatán a legtöbb embernek a szuperhősök és agyatlan, gyermeteg történetek jutnak eszükbe, holott ez a műfaj nem fullad ki ennyinél. Éppen ezért, aki nyitott arra, hogy a kevésbé népszerű gyöngyszemek közül is válogasson és netán a történet rövid ismertetésének elolvasása folytán kedvet kapott a Lőttek az előadásnak című alkotáshoz, mindenképp tegyen vele egy próbát – közhelyes téma ide vagy oda, ez bizony egyedi és rendkívül szórakoztató volt.