Főkép

Az 1700-as években hatalmas tehéncsordák legeltek Texasban, ami akkor még Mexikóhoz tartozott. Amikor az 1836-os háború végén az állam független lett, a mexikói hacienda tulajdonosok többsége távozott, hátrahagyva az állatállományt. Az 1845-ös csatlakozás/bekebelezés nemcsak azt jelentette, hogy az USA jelentős földterülettel gyarapodott, hanem azt is, hogy jó áron el lehetett adni a marhákat, mert mind a nyugati területeken, mind az északi iparvárosokban szükség volt a húsra. Na persze annál jobb minőségűre, mint ami akkoriban a long-horn fajtát jellemezte, ezért aztán Angus és Hereford marhákkal keresztezték a helyi szarvasmarhákat. Persze ez az egész extenzív, takarmányozás és istálló nélküli állattartás volt, amit hatalmas méretekben folytattak Texasban – volt olyan ranch, amelyen 80000 állat legelészett. A tulajdonos tereléskor felfogadott pár cowboyt, és ha nem jött közbe semmi, akkor a végén gazdag embernek mondhatta magát. A szögesdrót feltalálásával (1874) azonban minden megváltozott, a jobb legelőket, és főként a vízlelőhelyeket körbekerítették, a cowboyok által addig köztulajdonként kezelt területek hirtelen magántulajdonná változtak. Ez azonban nem tetszett mindenkinek, drótháború kezdődött, aminek a vége az lett, hogy törvényben szabályozták a csordák áthaladását a földeken – egészen pontosan ötven kilométerenként szabad átjárást kellett biztosítania mindenkinek. Ez a kompromisszum azonban már későn jött, a túlzott legeltetés gyakorlatilag tönkretette a vidéket, a „hagyományos” marhatenyésztésnek bealkonyult.

 

Mindezen tények ismerete azért hasznos, mert segíti a 2015 tavaszán magyarul megjelent Lucky Luke történet jobb megértését. A borító megtekintése után csak annyival leszünk okosabbak, hogy hősünk ezúttal éjszakai bevetést teljesít (ezért a szürke háttér), és jóltáplált ellenfele óraláncon hordja miniatűr pisztolyát. Kettejük között pedig ott van a címben említett szögesdrót, a földön heverő drótvágó kézikészülék pedig arra utal, hogy a vita tárgyát vélhetően a kerítés megléte jelenti.

 

Ezúttal nem egy vadnyugati híresség, vagy az elnyűhetetlen Dalton-tesók okozzák a galibát, hanem a marhatenyésztő-földműves ellentét, amelyben hősünk egy felfűtött indulatokban sem szűkölködő ebéd után a farmerek táborában találja magát – akik ekkoriban főként az Európából érkező bevándorlók közül kerültek ki, és egészen másként képzelték el a boldogulást, mint mondjuk a marhabárók. Lucky feladata a szokásos lehetetlen küldetés: védje meg a rászoruló farmereket, és teremtsen olyan helyzetet, amely mindkét fél számára elfogadható.

 

Ez valóban nem könnyű feladat, még jó, hogy miközben a békéért küzdenek, Lucky és Jolly Jumper remekül elszórakoztatják egymást, a körülöttük sorjázó vadnyugati figurák pedig mindent megtesznek azért, hogy izgalmas és szórakoztató jelenetekkel töltsék ki a rendelkezésükre álló időt. A legviccesebb közöttük egyértelműen a tolókocsis nagyapa, aki alapban elégedetlen mindennel, amit a fiatalabbak csinálnak, viszont (ellentétben kortársaival, bármikor kész a tettek mezejére lépni). Azonban ha elmúlik a vész, azonmód visszavedlik szenilis, csak a hasával foglalkozó öregemberré – ráadásul picit meglepő módon számára is elérkezik a „mellékszereplő nagy pillanata”, amikor lehetősége nyílik érdemben befolyásolni a cselekményt.

 

Lévén humoros sorozat, többnyire a szórakoztató jeleneteken, vicces párbeszédeken van a hangsúly, és szerencsére ezekből van bőven. Egyszerűen muszáj mosolyogni például azon, amikor a szögesdrótot a szabadság szimbólumaként emlegetik, vagy a korábban kizárólag steakzabáló marhabárók rácsodálkoznak a zöldborsóra, no meg ott van az a jelenet, amikor Luke kivetődik a kocsmaablakon – így utólag ha belegondolok, akkor vannak emlékezetes momentumok a Szögesdrót a prérin című történetben, de ennek ellenére valamiért nincs meg benne az a fajta mozgalmasság, ami mondjuk A postakocsit jellemzi, vagy az a zsigeri humor, ami a Dalton-tesók szereplését kíséri. Ezért aztán ez az eredetileg 1967-ben íródott  történet nem kerül be nálam a tíz legjobb Lucky Luke sztori közé, de ennek ellenére örülök, hogy végre magyarul is elolvashattam.