Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Először éreztem úgy olvasás közben, hogy ezt a könyvet nem nyomtatásban kellene megismernem, hanem hangjáték formájában. És itt máris eljutottam az első dilemmáig: ha leírom, miért lenne jobb az a formátum, picit legyilkolom a meglepetést - bár ezt már megtette helyettem a fülszöveg, szóval, akik már olvasták a hátsó borító szövegét, azoknak nem lesz meglepetés, ha elárulom: ebben a posztapokaliptikus világban az emberek nem használhatják a szemüket. Marad az összes többi, tájékozódásra alkalmas érzékszerv, úgy mint szaglás, tapintás és hallás – főként ez utóbbi kap nagy szerepet. Vagyis a kizárólag hangokból és belső monológokból álló történet zsigeri közvetítésére tökéletesen alkalmas lehetne a hangjáték, melynek hatását még azzal is fokoznám, hogy a hallgatókat arra kérném, csukják be a szemüket, és tényleg csak a fülükre hagyatkozzanak. Mert ebben a regényben a megszokottnál sokkal nagyobb szerepet kapnak a beszédben használt hangsúlyok, valamint azok az apró neszek, amelyeket rendszerint figyelembe sem veszünk.

 

Gondoljunk csak bele, mekkora kihívást jelenthet nap mint nap látás nélkül kibotorkálni a kerekeskúthoz, és vizet hozni a házhoz úgy, hogy közben bármi vagy bárki ott állhat mellettünk, és akár a vesztünket is akarhatja – mi pedig gyakorlatilag semmit sem tehetünk, csak fohászkodhatunk és retteghetünk. Ezt az állandó halálfélelmet szerintem kevesen lennének képesek éveken át folyamatosan átélni, ennek ellenére (vagy éppen ezért) számomra teljesen hiteles volt a főszereplő, aki csak a története végére kerül őrület-közeli állapotba, addig egészen jól tartja magát. Mondjuk estében a normális alatt egészen mást kell érteni, hiszen a legkisebb neszbe is vérszomjas fenevadat, megfoghatatlan settenkedőt, mániás gyilkost vizionál – s ezzel csak a töredékét soroltam fel mindannak, amivel kitölti perceit, és tekintve, hogy napokig vele tartunk, alaposan megismerjük a félelmeit.

 

Ha úgy veszem, akkor a Madarak a dobozban egy klasszikus utazós történet, ahol nemcsak fizikai síkon gyűrjük le a távolságot, hanem egyúttal időben is nagy távot teszünk meg – több év történéseit kell megismernünk, hogy a célba érve (ha van egyáltalán olyan) teljes képet kapjunk a világ, és egyúttal narrátorunk állapotáról. Mit mondjak, nem egy örömteli sztorizásról van szó (elvégre posztapatikus, illetve posztapokaliptikus időkről van szó), és gyakorlatilag egyetlen pozitív dolog van benne: jól dokumentálja az emberiség alkalmazkodóképességét, illetve kiirthatatlan élni akarását. Ráadásul ahogyan a stresszhelyzetben összezárt, kis létszámú embercsoportok belső viszonyait ábrázolja, az mindenképpen megérne egy szociológussal folytatott beszélgetést.

 

Persze aki ragaszkodik a szőrszálhasogatáshoz, az biztosan talál vitatható pontokat a történetben – például a táplálkozás, a ruházkodás stb. megoldásának mikéntje, de ezt leszámítva a szerzőt csak dicsérni tudom az eredeti alapötletért, no meg a tisztes kidolgozásért. Műfajilag a történet egyszerre horror és thriller és bármi egyéb, ahol az emberiség kipusztulása szóba kerül. Ráadásul sikerült úgy megírni a sztorit, hogy narrátorunk, aki gyakorlatilag a főszereplő, nem kerül igazán közel hozzánk. Mintha valakinek az érzelmektől sem mentes, de alapvetően tárgyilagos naplóját olvasnánk, ami nagyon érdekes, de az utolsó oldal után nem a naplóírón elmélkedünk, hanem az általa megörökített eseményeken. Mi több, miként a naplóknál általában, itt is úgy szakad félbe a történet, hogy fogalmunk sincs a jövőről, a „mi történt ezután”-ról. Bár ezzel a véleményemmel valószínűleg kisebbségben leszek, de a befejezés ezúttal illik az előzményhez, sőt, igazából ez az egyetlen logikus lezárás.

 

A magyar kiadás borítója megegyezik az eredeti amerikai kiadáséval, ami egyáltalán nem rossz, de a tajvani kiadásé például ötletesebb lett, ha rajtam múlt volna, biztosan azt javaslom a kiadónak felhasználásra. A regény egyébként az első, és máig egyetlen műve Josh Malermannek, ami igazából egy dolog miatt fontos számomra – a következő műve nagy valószínűséggel még jobb lesz. Kár, hogy még semmit nem tudunk róla, miként arról sem, hogy a Fumax Thriller sorozatban mi jelenik meg legközelebb. Remélem, az is egy hasonlóan egyedi sztori lesz, mert a korábban említett logikai hiányosságok ellenére a Madarak a dobozban remek olvasnivaló, és nemcsak azért, mert olvastatja magát és gyakorlatilag letehetetlen, hanem mert tényleg újszerű borzongással szórakoztatja a nagyérdeműt, márpedig ez a mai világban igencsak ritkaság...


Galgóczi Tamás - 2015. július 31.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Josh Malerman) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!