Főkép

Adott egy főfelügyelő, magának való, zenekedvelő, aki szereti követni a megérzéseit. Továbbá egy új bűneset, egy megfoghatatlan, nemtelen és különös sorozatgyilkossal, aki csak azután öli meg az áldozatait, hogy telefonon lejátszott nekik egy baljós dallamot. Mire emlékeztet a zeneszám? Mi lehet az indíték a hidegvérrel elkövetett gyilkosságokra? Håkan Nesser új regénye ismét tipikus skandináv krimi: titokzatos, realista, szomorkás és intelligens.

 

Őszintén örültem, amikor végre ismét Nesser-kötet jelent meg az Animus Kiadó Skandináv krimik sorozatában: A visszatérés. S íme, máris itt az újabb regény! Nem tudom, mi az oka, hogy hat év kihagyás után a svéd krimiszerző ismét oszlopos tagjává vált a sorozat szerzői gárdájának (talán fogytán a Nesbøk…), de én igazán örültem neki. Sokféle mű lát napvilágot a szériában, de kevés az olyan, mint az író immár négy regénye.

 

Olyan, amelyik nem akar nagyot, nincs benne sem világösszeesküvés, sem óriási bűnszövetkezet, sem nagyon-nagyon-nagyon rafinált sorozatgyilkos, állandó, idegölően titokzatos és bomlott belső monológokkal. Csak éppen szívósan, néha földhözragadtan, néha zseniális megérzésekkel, néha pedig nagyon emberien folyik egy-egy nyomozás. Bár az esetek is érdekesek és körmönfontak, számomra az igazi értékük a főszereplőnek, Van Veeteren felügyelőnek az alakjában, s a történetek utánozhatatlanul jóvátehetetlen, borongós hangulatában rejlik. A négy eset mély és igazi tragédiákat rajzol fel: nemcsak szórakoztat, de meg is lep és el is gondolkodtat. A felügyelő pedig mindig önmagával vívódva, kínlódva nyomoz: sokszor megsejt valamit abból, amire később bizonyítékot és talál – is többször is úgy érzi, kár megtalálni a bizonyítékot… Mégis, az igazságnak ki kell derülnie.

 

A Nő anyajeggyel – azt hiszem – a legjobb az eddig magyarul kiadott négy regény közül. (Nekem még A Borkmann-elvnél is jobban tetszett, pedig a hangulatukban erős a hasonlóság.) A szokás szerint családias hangulatú nyomozás, amelyben minden „alrendőrnek” is van arca és saját sztorija, ezúttal az első perctől kezdve le van maradva a gyilkos mögött egy lépéssel. Ám az is egyre inkább bizonyossá válik, hogy a kulcs a rejtély megfejtéséhez valamiféle sötét és a múltban nagyon mélyre elásott titok: csak ha ez megvan, akkor sikerül majd utolérni a tettest. De vajon képes lesz-e a felügyelő gárdája felfedezni az igazságot?

 

A regénynek csak a magyar borítóképe előtt állok tanácstalanul: egyébként egy igen jól fordított, sejtelmes, érdekes és sötét történetet kap az olvasó, ahol talán nem is az a legfontosabb, hogy megtudjuk a gyilkos nevét – sokkal inkább az, hogy rájöjjünk, miért is cselekszik.