Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

David Gemmell: A Kísértetkirály

Britanniát csak egy hajszál választja el a háborútól. Az egykori Róma fénye erősen megkopott, a britek inkább a harcias, kelta vérüket hívják életre: sötét, vérben és erőszakban gazdag kornak tekinthetünk a mélyére. Bár látszólag a birodalom egységes, kérdéses, hogy ez meddig maradhat még így – Eldared király elégedetlen, és maga mellé gyűjti a szászok, jütök és brigantok csapatait is. Atticus nagykirály azonban békés megoldást keres a konfliktus kezelésére, ám orvul megölik vadászat közben. Fia, Thuro szerencsésen megússza a támadást, viszont egyedül marad a vadonban, miközben katonák üldözik – ő pedig gyenge, olvasáshoz és elmélkedéshez szokott testével még sosem fogott kardot, nemhogy bármiféle esélye lenne a hosszú távú túlélésre. Még jó, hogy összefut egy titokzatos lánnyal, Laithával és gyámapjával, a legendás Culainnel, akit egyesek Ködharcosnak vagy Lándzsalordnak is neveznek. Vajon milyen esélye van ilyen körülmények között Thurónak? Milyen sors vár az egyszerű hercegre?

 

Annyit talán elárulhatok: nem mindennapi. David Gemmell mindegyik könyvével bizonyítja, hogy mestere a történelmi környezetbe helyezett fantasy-nek, és ezúttal az Arthur-korbeli Britanniába látogathatunk el, ahol Arthur nem éppen olyan, mint amilyennek a mondákból és legendákból megismerhettük… de mondjuk senki más sem. Gemmell más könyveiben is előszeretettel szabta a saját stílusára a már ismert történeteket: a Trójában az antik háborút figyelhettük egy kicsit más szemszögből, a Makedónia-sorozatban Nagy Sándor élete került górcső alá, míg a Rigante-ciklus a kelták uralta Britanniát állította fókuszba. Ezúttal kicsit későbbre tekintünk, a lovagok sötét középkorába, amikor a Római Birodalom már betette a lábát a szigetekre, ám nem sokkal később nem hagyott mást hátra csak emlékeket, fejlődést és némi kultúrát – és ezek után a harcosok többsége még mindig sokkal szívesebben támadna rohanva, kiáltva és véres dühvel, mint stratégiával és taktikával, elvégre ez van a vérükbe kódolva, erre hívja őket a föld szava.

 

Azért nincs mindenki így: Thuro ugyan a betegségének köszönhetően sohasem kapott harci kiképzést, ám helyette Plutharkoszt olvasott, és előszeretettel vett a kezébe olyan könyveket, amiket a legtöbb katona még sohasem látott. Amikor találkozik Culainnel, a legendás harcossal, egy teljesen más életformát ismer meg, amiről eddig mindenki azt mondta, hogy ő nem képes rá. Culain azonban megmutatja neki, hogy ez közel sincs így: innentől pedig kezdetét veszi Thuro férfivá válása. S mint minden mitikus hős, Thuro is nagy lépésekkel halad előre az útján, gyenge fiúból hamarosan nagyerejű hőssé válik, akit mindenki szívesen látna a trónon – talán csak a Boszorkánykirálynő nem, akinek más tervei vannak az emberekkel. Thurót azonban semmi sem tántoríthatja el az előtte lebegő céltól, mi, izgatott olvasók pedig nem tehetünk mást, mint hátra dőlünk, és élvezzük ezt az újabb elementáris erejű Gemmell-opust.

 

Nehéz bármit is mondanom erről a regényről, ami a régi Gemmell-rajongóknak újdonság, a most ismerkedőknek pedig érdekes lehet, mindenesetre az biztos, hogy ebben a kötetben minden megjelenik, amiért megszerettük a brit szerző stílusát. Nagyívű történet birodalmak bukásáról és felemelkedéséről, csatákkal, de mégis emberien ábrázolva, s persze olyan szereplők szemén keresztül, akik tökéletesen megtestesítik az erkölcsöt és az erényt, de közben nem felejtenek el emberek lenni. Thuro és társai bár látszólag rendületlenül hiszik, hogy milyen úton kell haladniuk, mégsem biztosak benne: megtorpannak, kétségeik vannak, s bizony néha rosszul döntenek. Nem születik mindenki jó hadvezérnek és nem lesz mindenkiből egy csapásra bölcs vezető: az út látszólag egyenes, de akadhatnak olyan pillanatok az életben, amikor közel sem egyértelmű, hogy mi is a helyes lépés. David Gemmelltől azért szeretek mindig olvasni, mert ezeket a dilemmákat képes úgy megjeleníteni, hogy saját magunkon érezzük a döntések súlyát, s persze közben nagyon jól szórakozunk.

 

Ami a szokásostól egy kicsit eltér, hogy mintha A Kísértetkirályban sokkal több derülne ki a Gemmell munkásságát átszövő univerzumképről: az már eddig is egyértelmű volt, hogy előszeretettel utalgat a többi regényére, de most jóval többet mesélt arról, hogyan is képzeli el regényeinek világát – ráadásul a kötet további érdekessége, hogy már ebben is utal a csupán néhány évvel később megírt (de magyarul korábban megjelent) Makedónia-sorozatra. Úgyhogy remélem, már ebből is kiderül, hogy a Gemmell-regények ismerőinek kihagyhatatlan A Kísértetkirály – mindenki másnak pedig erősen ajánlott, ha szeretne egy klasszikus heroikus fantasy-t olvasni. A hatalom kövei sorozat azonban még csak most kezdődik, s bár látszólag mintha lezárnánk Thuro történetét, azért érezni, hogy a következő részben, A hatalom utolsó kardjában is érhetnek még minket meglepetések…


Szabó Dominik - 2015. április 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!