Főkép

Két éve történt, hogy megismerkedtem Friedrich Glauserrel, a svájci detektívregény-szerzővel és főszereplőjével, a szivarozó Studer őrmesterrel. Ekkor került a kezembe a Napkút Kiadó jóvoltából A kínai című regény, amely 1939-es megjelenése óta igazi klasszikusa a krimitörténetnek, mégis több mint hetven évnek kellett eltelnie a megírása óta, hogy valaki eljuttassa hozzánk, magyar olvasókhoz is. A kínai remek történet volt és elképesztően jó könyv – hamar megértettem belőle, miért neveztek el Glauserről (természetesen csak halála után) egy rangos irodalmi díjat…

 

S természetesen függővé is váltam tőle: sietve elolvastam a rövidéletű író további négy Studer-regényét, a figurát megalkotó Studer őrmestert, a lázálomszerű, mégis tökéletesen tisztességes krimimegoldású Matto birodalmát, amely nemes egyszerűséggel egy bolondokházában játszódik, a helyenként egészen abszurdan logikus A lázgörbét, s végül a posztumusz megjelent, kisregény terjedelmű A bicikliküllőt is. (Kezdőknek egyébként ez utóbbit ajánlanám az őrmesterrel való első ismerkedéshez, ha A kínai épp nincs kéznél.) Szokásommá vált figyelni a kiadó Nyomolvasó-sorozatát – és persze öt könyv után rá kellett jönnöm, hogy Glauser ennyi regényt írt Studerről és nem többet. (Meg kellett tehát kedvelnem a sorozat új szereplőjét, az osztrák Polt felügyelőt, de ez már egy másik történet.)

 

Nem csoda hát, hogy amikor kiderült, a kiadó mégis vállalkozik még egy Glauser-kötet megjelentetésére, azonnal előjegyeztem a könyvet. Ez a váratlan ajándék a magyarul Studer és társai címet kapott novelláskötet, amely az író húsz elbeszélését tartalmazza. Vannak köztük korai, például 1925-ös, de az érett, pályája csúcsára ért Glauser tollából származó, 1938-as történetek is. Többen feltűnik Studer, még többen viszont nem. Így azután azok is nagy kedvüket lelhetik a kötetben, akik hozzám hasonlóan már Studer-élményekkel eltelten erednének a svájci Maigret nyomába, de azok is, akik egyszerűen német nyelvből fordított szépirodalomra vágynak – olyanra, amilyet eddig még nem olvastak. A Studer és társai esetében a siker garantált.

 

És hogy ki volt a szerző, Friedrich Glauser? A rendkívül hányatott sorsú és rövid életű író (1896-1938) a zseniális, de elkallódott tehetség tökéletes példája. A már diákként elképesztően tehetséges, fiatal szerző családi körülményei borzalmasak: osztrák anyját kisgyerekként elveszti, svájci német apja, aki tanár, háromszor nősül, korán alkoholistává válik, s külön költözve fia nevelését a nagymamára hagyja. Ennek ellenére van hatalma ahhoz, hogy pénzlopással gyanúsított tizenhárom éves fiát internáltassa, később pedig, miután az a nyilvános gimnáziumban bukdácsol, nevelőintézetbe zárassa. Glauser minderre öngyilkossági kísérlettel válaszol. Kapcsolatuk később sem változik: az apa az, aki a 22 éves – valóban bohém és zavaros életet élő, ám közben költészettel és kritikával foglalkozó, a dadaistákhoz vonzódó – Friedrichet gondnokság alá helyezteti, mire ő válaszként fél évre eltűnik az „alvilágban”. Innentől kezdve Glauser élete a kallódás és káosz jegyében telik: szökik, csavarog, menekül, eljegyzi magát egy táncosnővel és elhagyják, börtönben ül, kényszermunkát végez, idegenlégiós, kertész, bányász, kórházban kezelik, bolondokházába kerül. Morfinfüggő, ennek következtében állandóan letartóztatják és kényszergyógykezelésre ítélik, még akkor is, amikor az élete már rendeződne. Több alkalommal kísérel meg öngyilkosságot. 1935-ben viszont megteremti Studert, s három év alatt öt történet ír róla. Egy sikeres írói pálya kezdődik (újra) ekkor: Glausert felveszik az írószövetségbe, egyéb művei is jó kritikákat kapnak, gyógykezelése befejeződik, eljegyzi magát új élettársával és esküvőre készül. Azonban ismét összeomlik: egy nappal tervezett házasságkötése előtt kap halálos agyvérzést.

 

E viharos életút azután ott hagyja lenyomatát a kötetbe válogatott novellákon is, melyeket, írja a kötet gondozója és fordítója, Szalai Lajos, Glauser igazi, legértékesebb munkáinak tekintett. Találkozhatunk kísértetekkel az elmegyógyintézetben, elgyávuló öngyilkosokkal és babonás gyilkosokkal, meg egy kecskével, amely leleplez egy bűntettet. Kalandozhatunk az idegenlégióban, de nem a Kék csillag-típusú nemes érzelmek, s nem is a Rejtő Jenő-féle börleszk világát, hanem az elfojtásokkal, agresszióval, gyűlölettel és titkokkal teli „valóságot” ismerhetjük meg ezekből a novellákból.

 

S végül persze elénk lép Studer is, aki olyannyira tökéletes ellentéte megalkotójának. A komótos tempóban élő, a kalandokról inkább csak álmodozó, rendezett és biztos családi háttérrel rendelkező őrmester maga a megtestesült nyugalom. Józan családapa, aki nagyon szereti szókimondó és aggodalmas feleségét. Tele van megértéssel és szánalommal: soha nem ítélkezik, mindig mindent próbál megérteni. Tiszta szívből megveti a helyezkedőket és a hivatali hierarchiát, s ki nem állhatja az olyanokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és el akarják venni a náluk gyengébbek vagy szegényebbek becsületét. Studer boldog úgy, ahogy van: és soha nem adja be a derekát semmilyen hatalomnak. Nagyra becsüli viszont a barátságot, a szerelmet, az étkezés örömeit és persze a finom italokat. Egyformán hallgat a tények és a megérzések szavára: nem egyszer a reális bizonyítékok egészen mást sugallnak, mint Studer hangulatai, ám utólag mindig kiderül, a látszólag földhözragadt és mindennapi őrmester álmodta meg a kalandos igazságot, a valóságot, a bizonyítékok pedig hamisan tanúskodtak.

 

A novelláskötet szórakoztató kísérője lehet mindenkinek, akit érdekelnek a kísértettörténetek, a krimik, a lélektani novellák vagy az anekdotikus elbeszélések. De bizalommal ajánlom azoknak is, akik egyszerűen szívesen olvasnak időnként olyasmit, mint a svájci irodalom…