Főkép

A Flavia de Luce rejtélyei sorozat telitalálatnak bizonyult a tavalyi évben – egyesíti mindazt, amit szeretek: jó ifjúsági regényt, krimit és gyilkosságot. Azért rögtön az elején megjegyezném, némileg csalódott vagyok a könyv címe miatt, ugyanis én még a korrektura előtt olvastam, és a kézirat a Kenderből van a hóhér kötele munkacímet kapta, ami egyből megnyert magának. Persze belátom, az érintett korosztály számára talán elrettentő lehet, vagyis inkább a gyerekek szülei számára, de tudjátok, hogy van ez: ami elsőnek kapja el a szíved, az az igazi.

 

Flavia szokásos módon a temetőben bóklászik, mert gondolkodni akar, és közben elképzel némi borzalmat. Átlagos nap, egy korántsem átlagos kislány számára. Itt ismerkedik meg Rupert Porsonnal, az ismert és a BBC üdvöskéjének tartott bábművésszel, és Niallával, az asszisztensével, akiknek lerobbant a kocsijuk. Míg a javításra várnak, belemennek, hogy előadást tartanak Bishops Lacy-ben, csakhogy valami nincs rendben: a bábos talán mégsem most jár először a településen, és amikor előadás közben áramütés következtében váratlanul meghal, Flavia természetesen él a gyanúval, hogy nem baleset történt. Már csak az a kérdés, ki, hogyan és miért…

 

A sorozatra talán az a legjobb szó, hogy üdítő – de hát mi más is lehetne, amikor egy 11 éves kislányról szól, aki mindent tud a méregkeverésről, és akinek, ki tudja miért, pokollá teszik az életét a testvérei. Ugyan gyakran felmerült bennem, hogy én szívlapáttal vennék elégtételt a galád rokonokon, Flaviát sem kell félteni: komolyan azon aggódtam, hogy előbb-utóbb megmérgez valakit, mégis, ez furcsa színt visz az egyébként diszkréten színtelen ötvenes évek világába. A de Luce család viszont meglepően tarka, itt-ott némileg felszínesek ugyan, de mégis összeköti őket a helyzetük. A papa leégett, nincs egy vasa sem, a nagylány körül legyeskednek a fiúk, a középső ki sem húzza a fejét a könyvekből, a legkisebb meg úgy furcsa, ahogyan van, és ha ez nem lenne elég, megérkezik a nehezen viselt nagynéni is, aki maga sem megy egy kis különcségért a szomszédba.

 

S ha már itt tartunk, a cselekmény ezúttal kicsit összetettebb, amihez kevesebb társadalomrajz társul, bár az is igaz, hogy meglehetősen részletes karakterábrázolások érkeznek hozzá. Szereplőink többségére egyaránt jellemző, hogy szerethető, kicsit bugyuta alakok, vagy éppen ennek az ellentéte: taszítóak és merevek. Flavia pedig készen áll arra, hogy megfejtse a lényüket. Nem mentes ő sem az előítéletektől, de hihetetlenül friss jelenség, és tagadhatatlanul kilóg a környezetéből. Továbbra is hagyományos módon gyűjtögeti a nyomokat, bebarangolja a környéket kedvenc biciklijén, kutat a könyvtárban és szünet nélkül figyel, kérdez, érdeklődik. Leás a múltba, megkeresi minden baj forrását, s miközben megállás nélkül küzd a családjával, lassan és komótosan szedegeti a lehullott morzsákat is.

 

A borító változatlanul megkapó, és még most is a kis Wednesday Adams jut róla eszembe, de nincs semmi gond egy aprócska képzelettársítással – főleg, amikor valami ennyire jó. Elvégre hol van az leírva, hogy a bűn üldözőjének felnőttnek és jólfésültnek illik lennie? Egy tudományokban jártas, folyton kíváncsi lány is megteszi. Töredelmesen bevallom, hogy kedvencem lett ez a sajátságos, kicsit szomorkás, sötétebb tónusú, szarkasztikus humorral átitatott széria, és repesve várom a harmadik kötetet. Talán kicsit korán, hiszen a második rész is még csak október 31-én jelent meg, tökéletes időzítésként arra az ünnepre, amit hivatalosan nem tartunk, mégis évről-évre egyre népszerűbb.