Főkép

Mi történne, ha hirtelen megtudnád, hogy a halva született gyermeked, akit sosem láttál, mégis él? Hogyan éreznél, ha kiderülne, a halott kislány, akinek már az emlékét is eltemetted magadban, valójában a legjobb egészségnek örvend, és nyolc éve nevelkedik – mások gyerekeként? S mit tennél, ha rájönnél, lehet, hogy mindezért a férjed felelős? Sophie McKenzie Mióta meghaltál című thrillere pontosan ezzel a helyzettel kezdődik.

 

Genivernek az a nap is ugyanolyan átlagosan kezdődik, mint bármelyik korábbi. A sikeres tanárnő és a még sikeresebb üzletember, Art házassága remekül működik, van pénzük, van jövőjük. Igaz, egy dolog hiányzik: a baba. Gen ugyanis nyolc éve, a kis Beth elvesztése óta képtelen megfoganni, hiába próbálkoznak lombikbébiprogrammal is. Ám ekkor egy ismeretlen nő, Lucy O`Donnell csenget be Geniver ajtaján, s elárulja, biztos tudomása van arról, hogy halottnak hitt gyereke él. Azt állítja, ő a babát ellopó ápolónő húga, s egyenesen a nővére vallotta be neki halálos ágyán a hazugságát. Vajon igazat mond Lucy? Vagy hazudik, valamilyen ördögi terv részeként? És ha hazudott, miért hal meg néhány nappal később?

 

Geniver megszállott nyomozásba kezd, amiben tulajdonképpen egyedül van. Csak egy titokzatos férfi támogatja, az ír Lorcan. De vajon nem kellene-e rá is gyanakodnia? Hiszen őt is Art mutatta be neki…

 

A regény angol írónője igen sikeres gyerekkönyv- és young adult fiction-szerző. Nyilatkozatai alapján az tette sikeres íróvá, hogy 2003-ban elbocsátották a munkahelyéről, ahol újságíróként dolgozott. Így – bár addig eszébe sem jutott, hogy fikciós történetekkel foglalkozzon – beiratkozott egy Hogyan írjunk a gyermekeknek?-képzésre, amely olyan jól sikerült, hogy 2005-ben már meg is jelent első gyerekregénye a rangos Simon és Schuster kiadónál. Azóta folyamatosan ír, egy idő óta már a felnőtteknek is, mégpedig krimit.

 

A Mióta meghaltál a jelenlegi legújabb felnőtt kötete, amely izgalmas történetével, ügyes szerkesztésével és szívszorító témájával méltó társa lehet egy jó nyaralásnak. Én csak azt a néhány dőlt betűs közbevetést sajnáltam, amelyek közül az egyik épp a kötet befejezése. Nem tudom, másnak mi a véleménye erről a szinte Hitchcock-filmbe illő, zseniálisan gonosz zárásról, de a magam részéről úgy éreztem, elrontották vele a mesémet. Márpedig rossz végű mesét nem szoktak másodszor kérni a gyerekek… Ám ettől függetlenül egy kissé hosszú, ám tempós és lebilincselő történet vár arra, aki kezébe veszi a könyvet. Érdemes!