Főkép

Neil Gaiman új könyve egy mókás meseregény. A Sandman és az Amerikai istenek írója most sem alkotott azokhoz fogható kolosszálisat, de így is felhőtlen szórakozást ád, és az sem akármi.

 

Történik egyszer, hogy egy kétgyerekes családból az anyuka elutazik egy konferenciára, és az apa marad otthon a lurkókkal. Akiknek a reggeli kukoricapelyhükhöz hiányzik a tej, s ha ez nem lenne elég katasztrófa, az apjuk sem tud anélkül teát inni. Úgyhogy emberünk lemegy a boltba tejért, aztán az idő csak telik, csak telik, és nagyon, de tényleg durván sokat kell várnia a fiának meg a lányának, aztán mikor végre hazaeszi a fene, hát olyan sztorival áll elő, amiből épeszű ember egy hangot nem hisz el – és ami roppant szórakoztató.

 

Megengedem, elsőre katyvasznak is tűnhet. Úgy kezdődik, hogy az apát glübős, zöld űrlények rabolják el, majd 18. századi kalózokkal, időutazó dinoszaurusszal, wámpírokkal, miegyebekkel találkozik, a tej pedig… hát, az is megússza valahogy, pedig kis híján előidézi az Univerzum végét. A gyorsan pergő sztori nagyívű fináléban csúcsosodik ki, még hovatovább musical betét is van – de ez még nem a vége, csak az apa meséjének.

 

Aztán, ahogy az Gaimannél gyakran megesik, a dolgok mind a helyükre kerülnek. Ez nem jelenti azt, hogy bármi zseniálisat vinne itt véghez, de megint csak valami jópofát és szerethetőt ütött össze a rá jellemző hanyag, sőt pofátlan eleganciával a számtalan különféle utalásból és apró poénból és kiszólásból (hogy csak néhányat mondjak, amik eszembe jutottak: Douglas Adams Galaxis útikalauz könyvei, Lovecraft, Roald Dahl, Daniel Pinkwatertől A titokzatos gyíkzenekar története, és így tovább). Mindezt pedig Skottie Young agyament, leginkább Tim Burton stílusával rokon rajzai koronázzák meg.

 

Gyakorló apaként tudom, hogy valóban történhetnek furcsa dolgok az emberrel, talán még annál is döbbenetesebbek és kalandosabbak, mint amiket Gaiman itt elővezet. De úgy is fogalmazhatnék, hogy egy belevaló apa igazán sok mindenre képes a gyerekeiért, és az még a csekélyebbek közé tartozik, hogy minden rá leselkedő veszély ellenére is lemegy néha a boltba tejért… Avagy: hazudni szánalmas és ártalmas, de aki így tud költeni, annak lehet, hogy szavát sem hiszik, de szeretni fogják a humoráért meg a mesélőkéjéért. Márpedig az apáknak az nagyon jól esik, ha szeretik őket.