Főkép

Mindig öröm, amikor egy történet a lezárásához ér. Öröm az olvasónak (vagy nézőnek), hogy az általa megszeretett vagy megutált szereplők sorsa végre előtte is feltárul, a szálakat elvarrják, és a korábban esetleg nem értett részletek végül magyarázatot kapnak. Legalábbis én ezzel mindig így voltam, és több ezernyi könyv, képregény elolvasása, vagy film megnézése után is mindig elfog az izgalom, ahogy az egész alkotás vége felé közeledek.

 

És különösen nagy öröm, amikor az annyiszor panaszolt kis magyar képregénypiacon nem egy külföldi alkotás utolsó kötete, hanem egy magyar képregényes saját trilógiája kerül befejezésre. Öröm látni, hogy ha hosszabb várakozás után is, de – a „lassan járj, tovább érsz” elvet követve – végül csak kiteljesedik a történet, és egyben megkapja a maga lezárását is. Én pedig személy szerint még jobban örülök, hisz nagy kedvencem, a Vári Tamás által megalkotott jövőbe keveredett Theo történetét tarthatom a kezemben.

 

Nem is tudom, hol kezdjem a felsorolását annak, amivel ez a kötet megörvendeztetett. Mondjuk ott, hogy megjelent, ráadásul egy rendkívül frappáns borítóval, amelyet Vadas Máté színei varázsolnak még gyönyörűbbé. És persze az öröm folytatódik, amikor rájövünk, hogy a trilógia záró felvonása majd kétszer olyan hosszú, mint az eddigi kötetek – persze van is minek kitöltenie, hiszen nagy feladat várt erre füzetre: nemcsak végig kellett vinnie a történetet, de azért akadtak bőven elvarratlan szálak is az eddigiek folyamán. És csalódnunk nem is kell, hiszen Vári Tamás és Sebestyén Bence nemcsak a maguknak feldobott labdákat csapkodják le ügyesen, hanem még epikusabbá teszik az egészet ellentétes karakterek párbajaival, töméntelen akcióval és egy, az egész sorozat profiljába illő, a modern társadalmat „csúnyán” kioktató lezárással. Ugyan néhol akadnak olyan fordulatok, amik szerintem kicsit hirtelenül, magyarázat nélkül lettek bevezetve, és talán egy-két csavarral több is került a füzetbe, mégis az egészet tekintve egy rendkívül kellemes és valóban epikus történetet kaptunk, a már megszokott filozofálgatással megtöltve.

 

Persze egy képregény esetében vannak még bőven területek, amiket ki lehet (sőt, inkább ki kell) használni, és Tamás jól átgondolt, stílusos módon meg is teszi ezt. Mert mondjuk ott az egész sorozat tipográfiája: a hátoldalon felbukkanó jel, a rögtön az első oldalon lévő, a képregény világából származó idézet, vagy az egész oldalas festmények. És mindez olyan egységes a sorozat három füzetében, hogy öröm őket csak úgy lapozgatni, egymás mellé téve nézegetni is. Arról nem is beszélve, hogy a három kötet egész oldalas rajzai végre teljessé váltak, és a végére belefolytak a történet fő sodrába is. Remek dramaturgiai húzás volt ez Tamás részéről, amely már az első szám megjelenésekor is sokat sejtetett, de így látva őket, a magyar képregény-rajongó egy könnycseppet morzsol el szeme sarkában (persze csak óvatosan, nehogy összekenje vele a füzeteket). De Tamás ezzel nem elégszik meg, és olyan kis finomságokat is elrejt a füzetben, mint például a harcjeleneteknél a panelek tükrözése a szomszédos oldalakon, amitől az egész még dinamikusabbá válik.

 

Mindezek tetejében az a két év, ami alatt végül a történet mindhárom kötete megjelent, egyben fejlődést is hozott Tamás stílusában. Persze a főbb stílusjegyek mind megmaradtak, a rajzok egyértelműen passzolnak egymáshoz, mindegy melyik füzetet melyik mellé tesszük, de mégis a fent említett apró trükk is egyértelművé teszi ezt. A panelek ezúttal sokkal kitöltöttebbekké váltak, mint az első füzetben, mert ugyan ott sem voltak különösebben nagy gondok velük, csak a háttér tűnt sokszor üresnek, ám a harmadikban Tamás érezhetően odafigyelt arra, hogy ne maradjanak légüres terek. Néhol ezt rendkívül alapos és részletes munkával érte el (a füzet elején található kikötős résznél rengeteg ilyennel találkozhatunk), néhol viszont egész egyszerű megoldásokat választott, amik a környezet miatt is különösen jól mutatnak.

 

Annyi bizonyos, hogy Vári Tamás mindenképpen fontos pontja lesz egy jövőben írandó magyar képregénytörténelmi műnek, hiszen szórakoztató, mégis mélyebb mondanivalót hordozó, rendkívül átgondolt történetét remek rajzok kísérik, ráadásul kidolgozott koncepcióba és magával ragadó hangulatba csomagolta, amit kitartással és szorgalommal juttatott éveken keresztül a rajongók kezében. Nem tudom, hogy ez után milyen egyéni projektbe vág majd bele, de hogy én gondolkodás nélkül megveszem, az már biztos.