Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Robin Hobb: A végzet hajója I-II.

Lezárásához érkezett az Élőhajók-trilógia. Az egyes szereplők lassan sodródnak végzetük felé, ám addig még számtalan kisebb-nagyobb veszedelemmel kell megküzdeniük – Althea például továbbra is töretlenül vissza akarja szerezni családja élőhajóját, az időközben jelentős változásokon átesett Viviánát, amiben segítségére van a titokzatos északi nő, Borostyán és a kitagadott kalmár, Brashen Trell is. A Paragon élőhajóval utaznak a Kalóz-szigetek viszontagságos világa felé, azzal a hajóval, akit korábban őrültnek, tébolyodottnak, egyenesen beszámíthatatlannak tartottak. Mégis útnak indulnak, bízva abban, hogy Paragon már túljutott múltjának sötét foltjain: azzal viszont egyikük sem számolt, hogy épp a Kalóz-szigeteken bukkannak valami olyasmire, ami alapjaiban rengeti meg a hajó bizonytalan jellemét.

 

Kennit, a Viviána újdonsült kapitánya sem tud igazán mit kezdeni hajójának megváltozott személyiségével, mégsem fordíthatja el semmit céljától: akármi is történjen, ő lesz a kalózok királya – segítségére van felesége, Etta és a Vestrit kalmárcsalád egyetlen hajón maradt tagja, Wintrow, az egykori papnövendék, aki Kennit és Etta irányítása alatt fiúból férfivá érik. Persze családjának többi tagja sem tétlenkedik: Bingtonban kitör a káosz, az újjáépítést pedig mintha senki nem sürgetné: Serilla, az uralkodó szívbéli társa csak a saját céljait nézi, egyedül Ronika Vestrit mer kiállni vele szemben. Ám az uralkodót elrabolták, Máltával együtt egy apró csónakban sodródik a Záporfolyam savas vizén, s megmenekülésük erősen kérdéses: csupán Reyn bízik még abban, hogy menyasszonya előkerül. Azonban mindenek felett ott repül Tintaglia, a gubójából kiszabadult sárkány, akit nem érdeklik az emberek kicsinyes harcai és veszekedései: fajának túlélésért képes bármit megtenni, még a szövetségre lépni az emberekkel is…

 

Felsorolni sem egyszerű, hány szereplőt mozgat trilógiájának befejezésében Robin Hobb, a kezdeti néhány nézőpont-karakterből kész tömeg lett, amivel egy ideig hasonlóan nehezen tud mit kezdeni, mint mondjuk George R. R. Martin. Kicsit olyan érzésünk lehet, mintha néhány száz oldalon keresztül semmi sem történne, csupán visszatérünk kedvenc karaktereink életébe; jóllehet egy ezer oldal feletti könyvnél ez szinte már nem is annyira feltűnő (azért határozottan nem ajánlom, hogy a trilógiát egyben olvassuk, az már megfeküdheti a tűrőképességünket). Ráadásul mivel Hobb megelégszik három regénnyel egy sorozatban, mindez nem válik túlzóvá – mire véglegesen elvesznénk a számtalan figura életútjában, nagyszerűen egybefonódnak a szálak, és megkapjuk azt a katartikus finálét, amire már nagyon régóta vártunk.

 

Ettől eltekintve viszont csak lelkendezve tudok mesélni az Élőhajók-ciklusról (és annak zárlatáról), ugyanis lényegében egyesül benne minden, amit egy zseniális fantasy-től elvárok. Kezdve rögtön a háttérrel: Hobb ezúttal talán még a Látnok-sorozatnál is mélyebben gondolta át a sárkányokat. Nem csupán „díszítőelemként” használja ezeket a fenséges lényeket, mint más szerzők, hanem tényleg alapjaira bontja a koncepciót, érdemben foglalkozik az emberi társadalomra gyakorolt hatásukkal, jellemükkel, de még a biológiai fejlődésükkel is. A végzet hajójának végére kénytelenek vagyunk mindent átértékelni, amit korábban gondoltunk Hobb világáról, teljesen más szemmel kezdjük el nézni a különböző elemeit. Úgy kerül a fókuszba a mindent átjáró mágia, hogy közben észre sem vesszük: az írónő mindent aprólékosan kimunkált, még az egyszerű, látszólag „odavetett” dolgok mögött is komoly ötlet és elgondolás áll.

 

A hangsúly azonban természetesen ezúttal is a karakterekre kerül a történet helyett. Bár utóbbi is rendkívüli izgalmakat, sőt, nagyszabású eseményeket tartogat (ami még a kalóztörténetek rajongóinak szívét is megdobogtatja), igazából a szereplők miatt fogunk beleszeretni a sorozatba. Még csak nem is azért, mert esetleg olyan szimpatikus vagy könnyen megkedvelhető alakokról lenne szó: sokuk épp ellenkezőleg, idegesítőnek, netalán ellenszenvesnek érződik. Ellenben a több mint háromezer oldalnyi szöveg során olyan mélységekig megismerjük őket, hogy hibáik, vétkeit ellenére is elkezdünk kötődni hozzájuk. Hobb zsenialitása nem kis mértékben rejlik ebben: az esendő, a szó legzavaróbb értelmében emberi szereplőiről tényleg elfogadjuk, hogy hús-vér alakok, akik úgy viselkednek hibáikban és jótetteikben is, mint ahogy mi tennénk. Megértjük őket, együtt nevetünk és sírunk velük – s a végén nyugtázzuk, hogy a végzet útjai mindig oda vezetnek, ahova kell.

 

Nehéz szavakkal leírni mindazt az élményt, amit Robin Hobbnak köszönhetek az Élőhajók-trilógia folyamán. Már eddig is kedvenc szerzőim között tartottam számon, de a három regény (vagyis hat kötet a magyar kiadásban) alatt bebizonyította, hogy képes minden várakozásomat felülmúlni. Egy ízig-vérig élő, lélegző, eleven világot teremtett, amelyben mindenkinek megvan a helye – még nekem is, a kíváncsi olvasónak, aki szeretne egy ilyen csoda részese lenni. Ezért aztán tényleg csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálkozzon meg ezzel a varázslattal, merüljön el Hobb univerzumában, fedezze fel magának mindazt az élményt, amit a fantasy tartogathat számára: garantálom, hogy nem fogja megbánni.


Szabó Dominik - 2014. április 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!