Főkép

Az Autósmesék után újabb gyűjteményes kötet a Pagonytól és megannyi magyar szerzőtől, Rubik Anna számomra Quentin Blake (kedves-mókás, gyerekes és lényeglátó/mutató képeire emlékeztető illusztrációival. Tetszett az is, de ez még jobban. Talán azért is, mert több minden fér bele ebbe a koncepcióba: családi mesék.

 

Az az érzésem, hogy a szerzők zöme így vagy úgy, de személyes élményeit szőtte az itt olvasható mesékbe. Ez pedig általában bejön, nekem legalábbis – én is azt szerettem gyerekként, meg most is, ha az emberek a saját történetüket mesélik el. Ennek tudom be azt is, hogy a színvonal most jószerével végig igen magas, kivéve egyik-másik verset (bár az Autósmesékben sem sok kivetnivalót találtam). Már a kötetet nyitó Lackfi János vers meghatott: „Mama egy régi képen” a címe, és ez alighanem nyomban olyasmi, amihez jószerével mindenki tud kötődni.

 

Marék Veronika, akinek meséjéből kölcsönözték a könyv címét is, pont olyan mély érzésű, szép történetet írt, amilyet tőle el is várunk, számos generációba tartozó régi s új olvasói. S akik utána jönnek, ők is mind adnak valami jót. Ki egy mosolyt, felszabadult nevetést, ki szívmelegséget, ki olyasmiket, amik az élet szomorú, fájdalmas eseményei közé tartoznak, de egyúttal segítséget, vigaszt, feloldást is – mert a válással, a családtag halálával is kell kezdeni valamit, és lehet is, talán nem csak a mesékben.

 

Ki lehetne elemezni mindegyiket, volna mit. Miféle népmesei motívumok mai megfelelőit látni meg Tamás Zsuzsa „A hóvégi kalács”-ában vagy Menyhért Anna „Anya vándorútjá”-ban; mint ragyog át az anyai szeretet Finy Petra két kis meséjén; mennyi humor, egyszersmind társadalomkritika is van Szabó Borbála „Szegény tévé” címűjében; mennyi remek ötletet lehet meríteni áprilisi tréfákhoz Dávid Ádám hasoncímű írásából; micsoda remek tanmese a „Rozi és a Második” Tasnádi Istvántól minden szülő számára arról, hogy mint éli meg az első gyermek a második érkezését; mennyi költőiség és őszinteség van a szomorúbb mesékben, kezdve Gévai Csilla „A tükör ikerjé”-től a könyvet záró Kiss Ottó meséig, melyben újra találkozhatunk az Autósmesékből már ismert Atival.

 

De inkább csak annyit mondok: jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szeretne a gyerekeinek igazi, valóságos (olvasmány)élményeket is adni, nem csak cukormázas, hamis dolgokat.