Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Nemes István (szerk.): Matróztánc

Amikor a Cherubion Kiadó éves fantasy antológiáit kézbe veszem, mindig ambivalens érzések kerülgetnek. Egyrészt a korábbi esztendők már megmutatták, hogy születhetnek egészen kiváló írások is, igazi remekekre lehet találni a kötetekben – másrészt viszont az szintén világossá vált, hogy nagyon mellé is lehet fogni. Harmadrészt azonban mindenképpen szeretném olvasni ezeket a kiadványokat, már csak azért is, hogy mintegy rajta tartva az ujjam a magyar fantasztikus irodalom ütőerén, kiderüljön, éppen merre is tartanak a marcona zsoldosok, bájos amazonok, ocsmány szörnyek és harcias ifjak jellemezte Cherubion Kiadó írói. Ezek következtében mindig egy kis távolságtartással közeledek az antológiákhoz, így legalább nagyobb a meglepetésem is, amikor egy jobb kötetbe merülhetek bele. Márpedig a Matróztánc a jobbak közé tartozik.

 

Kezdve rögtön mindjárt John Caldwell címadó regényével, amitől igazság szerint féltem kissé. Az elmúlt évek Caldwell-négykezesei (Mytheronból szeretettel és A Káoszfattyú) ugyanis nagyon nem nyerték el a tetszésemet, noha mivel a hazai viszonylatban lassan kultikus státuszt szerző félork, Skandar Graun kalandjait néha szívesen veszem elő, azért abban is bíztam, hogy ezúttal egy szórakoztató elbeszélést olvashatok. És így is történt: az alig tíz-tizenkét éves félorkkal történt események a maguk könnyed, de mégis humoros (szerencsére ezúttal még a humor sem volt zavaróan kínos) stílusukban tökéletes alapot szolgáltatnak, amire érdekes cselekményt sikerült felfűzni – kategóriájában kifejezetten remek írás született.

 

S ami azt illeti, a folytatásban sem sokat panaszkodhattam a színvonal miatt. Noha ehhez nem árt a rajongásom a kalózos swashbuckler műfaja iránt: ugyanis a Matróztánc antológiába olyan művek kerültek bele, amelyek mind-mind erősen kötődnek a kalózokhoz. Ezek az izgalomra, a kalandra, az akcióra nagy hangsúlyt fektető történetek jellemzően a tengeren vagy ahhoz közel játszódnak, gyakorta rablások, veszélyes megbízások és ehhez hasonlók játsszák a főszerepet, lehetőség szerint könnyed hangvételben – egészen remek példa mondjuk Craig McCormack novellája, amelyben egy kapitány egy váratlanul nyereségesnek ígérkező küldetést vállal el, hogy aztán olyan nehézségekkel szembesüljön, amivel egészen biztos nem számolt, amikor jóhiszeműen elindult a kikötőből.

 

Az egyik legígéretesebb kezdetű elbeszélés Allen Newmanhez kötődik, akinél a Piperkőcnek is nevezett kalózkapitány nem mindennapi megpróbáltatásairól olvashatunk az élőhalottakkal vívott harc során. A végére aztán kisebb káoszba torkollik a történet, de ettől még egészen jól szórakoztam (bár az olyasmit nehezen veszi be a gyomrom, amikor a félig letépett arcú szereplő a sikítozó agónia helyett elkezd viccelődni), már csak azért is, mert az ügyesen bemutatott karakterek és a köztük lévő kapcsolat sok érdekességet rejtett magában. Ezzel szemben Dougal Glendower „Szemet szemért” című novellája stílusa miatt kifejezetten nehezen indult, ám ügyes koncepciójának és érdekes cselekményének köszönhetően a végére kellően megkedveltem ahhoz, hogy élvezni tudjam: bár már három kötet óta birkózom Glendower hangjával, bízom abban, hogy előbb-utóbb elérünk a közös nevezőre.

 

Az antológia utolsó írásai is kellemesen megleptek: Tim Morgantől például a kötet talán legjobb írását olvashattam. Pedig még csak tengerre sem szállnak benne, gyakorlatilag egy kikötőbeli kutatás története, ám a környezet hangulatos leírása és a figurák közti viszonyok ügyes bemutatása miatt elég hamar magával ragadott a cselekménye, s noha voltak olyan motívumai, amiknek eleinte annyira nem örültem, a végére ezekről is kiderült, hogy a történet közel sem öncélú, inkább kifejezetten lényeges elemei voltak. Eric Muldoom zárónovellája a szerző talán legismertebb hősét, Codricot helyezi középpontba, s a borzalmas szörnyek nagyszámú jelenléte mellett is kellemesen szórakoztató tudott maradni. Bár Codric néha már-már zavarba ejtően legyőzhetetlennek tűnt, és azért a csápos hímvesszők említésétől is megkíméltem volna magam, azért összességében itt is pozitív a mérleg – mint ahogyan az egész Matróztánc esetében.

 

Nem tudtam, hogy mire is számítsak, amikor kinyitottam a közel ötszáz oldalas novellagyűjteményt, de legnagyobb örömömre lényegesen szórakoztatóbbnak bizonyult, mint mondjuk a tavalyi fantasy antológia. Persze nem tökéletes, akadnak gyengébb pillanatai, de szerencsére inkább csak egy-egy részlet vagy esemény tekintetében éreztem problémásnak az egyes történeteket, a „nagy egészet” tekintve jóval barátságosabb a kép. Úgyhogy bátran merem ajánlani mindenkinek, akit kicsit is érdekel a magyar fantasztikum, kalózokra, kalandokra vagy csupán csak szórakoztató művekre kíváncsi: nem hiszem, hogy csalódni fog. Én pedig ott leszek jövőre is a következő antológiánál – ami ráadásul elvileg a Kalóztánc címet fogja viselni, így talán ott sem lesz hiány a tenger haramiáiból.

 

Tartalomjegyzék

John Caldwell: Matróztánc

Allen Newman: Legrass Mathir, a Piperkőc története

Dougal Glendower: Szemet szemért

Craig McCormack: Meirani intrikák

Nora Westlake: Enoke

Tim Morgan: Árnyak a múltból

Eric Muldoom: Vadászidény


Szabó Dominik - 2014. január 25.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!