Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Robert Kirkman – Charlie Adlard: The Walking Dead – Élőhalottak 7. – Vihar előtti csend

Lehet, hogy van még remény a zombiapokalipszis közepette? Az elejétől kezdve ezt a kérdést feszegeti a The Walking Dead képregénysorozat, és mintha kötetről kötetre változtatna az álláspontján – az egyik részben még a lehetőségekhez képest kellemes, már-már vidám hangulat uralkodik, csak hogy a folytatásban olyan mélyre lökjön, ahonnan talán menekvés sincs. A kegyetlen világ kórképét megmutató hatodik rész a lehető legmélyebbre ereszkedett a kilátástalanság, a reményvesztettség, a bánat és szomorúság óceánjában, amit a Vihar előtti csendben muszáj volt oldani, muszáj volt valami elfogadható, netalán élhető alternatívát bemutatni. Aztán persze a folytatás megint nem sok jóval kecsegtet – de ne szaladjunk ennyire előre.

 

Miután hőseink megszabadultak a Kormányzó fogságából, látszólag békés időszak következik az életükben. Bár továbbra is érzik a szomszédos város fenyegető közelségét, s elkezdenek készülni az esetleges támadásra, a mindennapi élet jobban foglalkoztatja őket. Lori, Rick felesége ugyanis babát vár, s már közeleg a születés, amit levezényelni a lakóhelyül szolgáló börtönben nem ígérkezik olyan egyszerű feladatnak. Glenn és Maggie eközben összeházasodnak, és a közös életüket kezdik tervezgetni; Dale küzd korának velejáróival, és hogy nem felelhet meg Andrea elvárásainak; Carol nem találja a helyét ebben a felfordult valóságban; Michonne próbál megbirkózni múltjának démonaival, és valahogy beilleszkedni a kis közösségbe… – a közvetlen veszély elmúltával valahogy mindenki ráér a saját életével és sorsával foglakozni. De vajon meddig tarthat ez a békés időszak?

 

Ahogy a kötet címe is mondja, klasszikus „vihar előtti csend”-ről van szó, ami persze közel sem csendes – viszont az ilyen pillanatnyi megállások, a zavaros és gyors történések közti szünet tökéletes lehetőséget ad mindenkinek, hogy számot vessen a korábbi hetek, hónapok eseményeivel, és elkezdjen tervezni a jövőre nézve. Már, ha beszélhetünk egyáltalán tervekről, amikor abban sem lehet senki biztos, hogy megéli a holnapot. Mindenki érzi a zsigereiben, hogy hiába tűnik most éppen minden elfogadhatónak, a háttérben ott állnak az éhes zombik, s akkor még a távoli fenyegetésről nem is szóltunk – egy ilyen világban pedig ki kell használni minden nyugalmasnak tűnő másodpercet.

 

Nagy meglepetéssel olvastam például, hogy újra szóba került a zombik megfigyelése, a valamiféle tudományos alapokon nyugvó kutatás lehetősége. Nagyon régóta nem beszéltek semmi ilyesmiről, s talán ez sokkal jobban leírja ezt a „társadalmat”, mint bármi más: hiszen ha már teljesen feladták a reményt a visszafordításra, az ellenszer létrehozására; ha már nem érdekli őket a „miért?”, nem fontos többé, hogy miként történhetett mindez; ha már elfogadták ezt a borzalmas, új világot – ekkor van még értelme bármiféle reményt táplálni egy jobb életért? Nem mintha ezúttal sokkal jobb lenne a helyzet, elvégre a fő érv most is az, hogy talán így felfedezhetnek egy egyszerűbb, hatékonyabb lehetőséget a zombik legyilkolására…

 

A Vihar előtti csend a könnyebben emészthető kötetek sorát gyarapítja (ha létezhet egyáltalán ilyen), amitől azért nem lesz sokkal vidámabb. Viszont sokszor inkább csak egy-egy pillanatképet kapunk az egyes szereplők életéből, megismerhetjük az épp aktuális gondjukat, láthatunk néhány panelt róluk, aztán már lépünk is tovább a következőre – ennek a zaklatottnak tűnő, de valójában inkább csak töredezett narratívának köszönhetően pedig szerencsére nem válik unalmas sablonok szappanoperaszerű ismételgetésévé a történet. A rajzok minősége természetesen a régi, még mindig egészen remek ötletnek tartom, hogy szürkeárnyalatosak a képek, sokkal jobban erősítik az egyébként sem elhanyagolható hangulatot. Az pedig csak külön pozitívum a magyar kiadással kapcsolatban, hogy Charlie Adlard illusztrátor (nyomtatott) dedikálása is a kötetbe került, aminek azt hiszem, mindenki csak örülhet. Úgyhogy ezek után jöhet a nyolcadik rész – előreláthatólag az már jóval eseménydúsabbnak ígérkezik. Én mindenesetre várom.


Szabó Dominik - 2014. január 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!