Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Amy Kathleen Ryan könyve igazi poszt-apokaliptikus young adult, abból is egy jobban kivitelezett darab, és természetesen, ahogy mostanában lenni szokott, egy trilógia bevezető része. Régóta szerettem volna olvasni a könyvet, ám csak most jutottam el idáig – de sebaj, ami késik, nem múlik. Nem valami terjengős olvasmány, így hamar végezni lehet vele, noha a gyors olvasáshoz nagyban hozzájárul az izgalmas történet is. Sodort magával a cselekmény, a karakterek nagy részét rögtön megkedveltem, s bár volt, akit csak később, mégis izgultam értük, és szurkoltam nekik.

A távoli jövőben járunk, ahol a Földön kialakult állapotok miatt új otthont kellett keresni az emberiség számára. Kidolgoztak hát egy programot, aminek keretén belül két modern űrhajót (az Empyreumot és az Új Látóhatárt) indítottak útnak azzal a céllal, hogy letelepedésre és továbbélésre alkalmas helyet találjanak. Évekkel ezelőtt indult el a két űrhajó, egymással szövetségben, ám valamilyen rejtélyes katasztrófa miatt mindkét űrhajón meddőség alakult ki, vagyis egy ideig nem születtek gyermekek.

A két főszereplő, Waverly és Kieran az Empyreumon született, ahol békességben élnek mindaddig, amíg a másik űrhajó váratlanul rájuk nem támad, és el nem rabolja az összes lánygyermeket – az Új Látóhatáron ugyanis máig nem tudták megoldani a meddőségi gondot, és a lányok „segítségével” akarnak megoldást találni a helyzetre. A támadás során a felnőttek egy része az elrabolt lányok után indul, hogy megmentse őket, a többiek viszont megbetegszenek, sokan meg is halnak, így nem lesznek nagy hasznára a megrongálódott űrhajón maradt fiúknak. Waverly és Kieran tehát elszakad egymástól, mindketten nehéz utat járnak be, és megtapasztalják, hogy a valós élet egyáltalán nem olyan békés és könnyű, mint amilyennek hitték…

A történetet Waverly és Kieran szemszögéből látjuk: az előbbi segítségével azt, mi történik az elrabolt lányokkal, akiket a másik űrhajó erőszakkal visz magával, míg Kieran segítségével az Empyreumon maradt fiatal fiúk életét ismerjük meg, illetve azt, hogyan próbálnak ismét rendet teremteni, bármiféle felnőtt segítség nélkül. A könyv mindkét része érdekes és megrázó, engem ugyanúgy lekötöttek Waverly és Kieran fejezetei is – a végére mindketten nagy utat jártak be, és sokat változtak.

A kialakult helyzetben a fiatalok sokféleképpen reagálnak, de mégis hihető módon. Waverly feladata a vele együtt elrabolt lányok védelme és megszöktetése, hogy tartsa bennük a lelket, hogy ne hódoljanak be az annyira jól hangzó ígéreteknek és demagóg szövegnek; a másik űrhajó vezetője, Anne Mather ugyanis felér egy kisebb diktátorral. Igazán jól csinálja a dolgát, tudja, mivel kell a lányokat sakkban tartani, mit kell mondani vagy tenni, hogy elhitesse velük a hazugságait, és a lányok egy részét hibáztatni sem lehet, amiért hittek neki. Például Felicity-t teljes mértékben megértettem, hogy miért csatlakozott az úgynevezett fogva tartóihoz, és hogy miért nem akart elmenekülni – mert számára itt adatott meg a biztonság, amire mindig is vágyott. Waverly és segítői persze később rávilágítanak a tényre, hogy Mather szavainak nagy része ámítás, és hogy innen csak úgy szabadulhatnak, ha készek a szökésre: ebben a helyzetben pedig Waverly erős figurája igazi támasz, ahogy minden körülmény között hajlandó kiállni az igazáért.

A másik szálon egy, A Legyek Urához hasonló társadalom kialakulását láthatjuk, hiszen a fiúk egyedül maradtak a megrongált űrhajón, felnőttek nélkül, akik tudnának segíteni, irányítani a javítási munkálatokat, megszervezni a túlélők életét. Kieran az elején nehézkesen kezd neki a dolgoknak, hibázik, mint minden ember, és emiatt majdnem pórul is jár, de végül összeszedi magát, és teszi, amit egy jó vezetőnek tennie kell. Mégis, sokaknak ellenszenves lehet a karaktere, de én látom benne az erőt: Waverly-hez hasonlóan egészen új emberré kell válnia. Persze neki se mennek könnyen a dolgok, hiszen meg kell küzdenie az ellenlábasa, Seth támadásaival, sőt, a többi fiút is motiválnia kell valahogy, hogy ne adják fel a reményt.

A két űrhajó gyakorlatilag minden szükségessel felszerelt mesterséges otthonként funkcionál az űrutazás ideje alatt. Találhatunk lakórészeket, vagy épp vezérlőhelyiségeket, ott szántanak és vetnek, gyümölcsöket termesztenek, így képesek magukat ellátni. De van „közösségért élő” választott vezetőség is, ami azonban egyik hajón se olyan őszinte, mint amilyennek mutatja magát. Titkolóznak az embereik és a társaik előtt, elnyomás alatt tartják őket, és mindennél fontosabb számukra a népesség megfelelő növekedése, ami a korábbi termékenységi gondok következtében alakult így – épp ezért már az alig tizenéves Waverly-től és Kierantól is azt várják, hogy házasodjanak össze, és alapítsanak családot. Az őket körülvevő külső világról viszont nem sok mindent tudunk meg, csak annyit, hogy a Föld és az emberiség veszélyben van, és ezért új hazát kell keresniük – ám hogy pontosan mi is történt, az nem derül ki. Talán majd a folytatásban…

Az érdekes és izgalmas cselekmény, ha úgy vesszük, lényegében két, egymással párhuzamosan futó történet, amiben szerencsére nincs nagy romantikázás, csak az elején, mivel párosunk később elszakad egymástól. A karakterek szerethetőek, és mindegyik hiteles a maga módján – megszerettem a két főszereplőt, de még Sethet is, annak ellenére, hogy sok tettével nem értettem egyet. Kicsit úgy tűnt, mintha a fiú menet közben megőrült volna, jót tett aztán neki, hogy visszafogták, mielőtt még jobban „elkanászodott volna”. A történet vége alapján nagyjából sejteni lehet, hogy merre fog haladni a folytatás, de ez nem annyira baj. A magyar borító egyébként szerintem ötletes és csodaszép, a Ragyogás pedig egy remek könyv, nekem legalábbis nagyon tetszett, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom.