Főkép

Stanislaw Lem Béke a Földön című regénye a szerző Ijon Tichy sorozatának negyedik kötete. A világhíres lengyel szerző eme kései művében sem hazudtolja meg önmagát, és eddigi történeteihez hasonlóan magas színvonalú, lassú folyású science-fictionbe oltott magvas, filozófiai gondolatokkal átitatott társadalmi szatírát állít görbe tükörként olvasói elé. A szöveg néhol kicsit nehézkesen olvasható, jókora mondatszörnyekkel tarkított, de ez talán még hozzá is ad az élményfaktorhoz – el biztosan nem vesz belőle.

 

Ijon Tichy, az űrbéli Münchausen báró ebben a könyvben éppen visszatér a Holdon tett utazásáról. A rövid kaland azonban váratlan módon zárult, hiszen egy eleddig ismeretlen fegyver – vagy valami egészen más – kettévágta Tichy corpus callosum-ját, vagyis a kéregtestjét, így agya jobb és bal féltekéje többé nem kapcsolódik egymáshoz. Ez jelen esetben annyit tesz, hogy a két ÉN nem tud kommunikálni egymással. A hihetetlen fegyver – ami minden más szervet érintetlenül hagyott – hatására a botcsinálta kém testében vajon ettől már két lélek lakozik? És melyikük az igazi, az eredeti Tichy a két, egymástól teljesen különbözően viselkedő és más dolgokra emlékező két én-tudat közül?

 

A látszólag orvosi/pszichológiai sci-finek tűnő történet hamar stílust vált, mikor kiderül, hogy Tichy azért került a Holdra, mert a Földön a különböző nemzetek nem tudták tovább viselni az elharapódzó fegyverkezés anyagi vonzatait, ezért a semleges Holdat katonai zónákra osztották, és oda telepítették fel hadi iparukat egy-egy szuper-számítógép felügyeletére bízva a fegyvergyártást és a további fejlesztéseket. Az emberi felügyelet nélküli intelligenciák viszont hamarosan olyan fegyverekkel kezdtek kísérletezni, amelyek a paranoid földi vezetőket egy elkövetkező Hold/gép – Föld/ember háború rémével kezdték riogatni. Az eddig a Holdra felküldött ellenőrök azonban sorra elbuktak a túlfejlődött gépi intelligenciák fejlesztette fegyverrendszerek ellen, ezért Tichy, mint utolsó reménység, egy szupertitkos földi fejlesztésű eszköz, egy táv, vagyis távolról irányítható test segítségével elindul felderíteni, mi is folyik a Hold gyáraiban.

 

„…Amikor a rakétaépítés már gyerekjáték volt, az űrhajósoknak még sok bajt okoztak a folyton elromló vécék. Nagy technikai gond, hogy az emberi alkat az űrbeli körülményekkel nemigen fér össze. Kín ez a mérnököknek, de a tudományos-fantasztikus szerzők nem törődnek vele, mert ahhoz ők túlságosan emelkedett lelkek. A kisdolog még hagyján, legalábbis a férfiaknál. A nagyhoz már megfelelő számítógép kell, úgynevezett defekátor. Csak az a baj, hogy ha elromlik, drámai a helyzet, és mindenki úgy boldogul, ahogyan tud.”

 

A könyv két vezérfonala jól látható és – mivel Lem könyvről van szó – biztosak lehetünk benne, hogy felettébb érdekesen, humorosan van előadva. Az első téma, a vizuális, agresszív (folyton nőre vágyó) jobb- és a „normálisabb”, elemző, racionális bal agyfélteke közti különbségek elmagyarázása. A könyvben a beszédkészséggel nem rendelkező, agresszívabb, ösztönösebb jobb félteke néhány szereplő szerint olyan információkhoz jutott, amelyek létfontosságúak a Föld szempontjából, de vajon hogy jussanak hozzá – és meddig mehetnek el, azért, hogy meg is kaparintsák?

 

A másik témakör a katonaság továbbfejlődése, a globális fegyverkezési verseny várható iránya – ’87-ben még javában létezett Kelet-Nyugat politikai tengelye –, az emberi életekben és pénzben kifejezett ára, a mesterséges gépi intelligenciák egyre nagyobb térnyerése és súlya a fejlesztésekben, valamint Lem két abszolút telitalálata: az embert teljesen nélkülöző haditechnika fokozódó elterjedése és az extrém méreteket öltő miniatürizálás. Ez az a témakör, ami mindenképpen hálás, ha szatírát akarunk írni, hiszen megszámlálhatatlanul sok módon lehet – túlzások nélkül is – szapulni, karikírozni benne az emberek erőszakon (és a félelmen) alapuló gondolkodását. Lem erre a témára most rászánt majdnem egy egész – és egészen jó, szórakoztató, gondolatébresztő – könyvet.

 

Nem mehetek el szó nélkül a távok mellett (az egyszerűség kedvéért maradjunk a távvezérelt android meghatározás mellett, bár ennél kicsit többről van szó), hiszen többször kapnak jelentős szerepet a könyvben. Ettől is fontosabb azonban, amikor a szerző a tömeges elterjedésük miatt bekövetkező társadalmi, jogi és gazdasági hatásmechanizmusokat vizsgálja. Egy röpke pillanatra el kell gondolkodnunk rajta, vajon tényleg olyan jó lesz-e, ha a „robotok” majd minden háztartás megszokott kellékei lehetnek…

 

„…Azt is tisztázni kellett jogilag, hogy ha a feleség hallani sem akar a férje által vásárolt távcsajról, fennforog-e a házastársi kötelesség megtagadásának tényállása. Lehetséges-e távos vérfertőzés, szadizmus és mazochizmus. Továbbá pederasztia. Megjelentek olyan bábuk, amelyek tetszés szerint állíthatók férfi és nő üzemmódra, a szükséges pótalkatrészeket mellékelte a gyártó cég.”

 

Az eredetileg 1987-ben íródott könyv magyarul már megjelent az N&N Kiadó gondozásában, ez az írás viszont a Szukits Kiadó gyűjteményes kötetén alapszik. Ezen kötet következő és egyben utolsó írása a Rakottas című elbeszélés-gyűjtemény, amivel hamarosan jelentkezünk.

 

(Stanislaw Lem teljes science-fiction univerzumának harmadik gyűjteményes kötete a Béke a Földön című elbeszélésen kívül még a Helyszíni szemle, a Csillagnapló, és a Rakottas című történeteket tartalmazza – a szerk.)