Főkép

A bölcsészbosszantó kérdések közül is különösen idegesítő, amikor afelől érdeklődnek cinikusan, hogy ugyan mi újat lehet még mondani egészen más történelmi korokban lezajlott csatákról és évtizedekkel-évszázadokkal ezelőtt megírt alkotásokról. A válasz persze egyszerű és magától értetődő. Egyrészt a kutatók ténylegesen új forrásokat fedezhetnek fel és új információkat hozhatnak a felszínre, másrészt – és talán ez a fontosabb – minden adott időszak a saját szemüvegén át lát és láttat eseményeket, jelenségeket, így a régebbi felfogások újraértékelésével és szintetizálásával eleve új megközelítésből vizsgálhatunk szinte akármit: a háborúktól a zeneművekig.

 

Richard Wagner művészi teljesítményének esetében ez ma annyit jelent, hogy bő fél évszázaddal a Harmadik Birodalom bukása és a bűneikkel való szembenézés után immár szabad és érdemes is boncolgatni a komponista antiszemita beállítottságát, valamint azt, hogy Hitler rajongása miképpen befolyásolta a máig élő Wagner-kultuszt. A szerző legfontosabb megállapítása ezzel kapcsolatban az, hogy az életmű zömét kitevő nagy operák nem a német kultúra faji megtisztításának igénye ellenére, hanem épp ennek beépülése, kifejeződése miatt tükrözhetik oly híven a korszellemet, és maradhattak máig zaklatóan izgalmasak. Millington ráadásul nem védi Wagnert olyan – egyébként lényegében jogosnak mondható – érvekkel, hogy akkoriban szinte mindenki így gondolkodott, mindössze a tényt állapítja meg, hogy a költő-zeneszerző világszemlélete nem tért el jelentősen az akkoriban uralkodó eszmei iránytól.

 

A dolog leegyszerűsítő összefoglalásánál persze sokkal érdekesebbek a ténylegesen végigvezetett gondolatok, az ideológiai beállítottság konkrét megnyilvánulásainak valóban alapos elemzései. Ahogy fontos emlékeztetni a Wagner-kedvelőket arra is, hogy bálványuk nem kizárólag komponistaként, hanem verselésében is egy feltételezett tiszta, germán-árja ősforráshoz igyekezett visszatérni, és abból meríteni, ám ugyan Bartók és Kodály neve, de általában a modernisták törekvései önkéntelenül is felmerülnek ebben a kontextusban, Millington nem emeli ki a majdhogynem ordító hasonlóságokat és direkt párhuzamokat a wagneri célok és a modernizmus elmélete és filozófiai háttere között. Hangsúlyozza viszont a Liszttel való kapcsolat kölcsönösen megtermékenyítő hatását, és elmondja, miért nem érdemes plágiumként felfogni a tőle – és esetleg másoktól – kölcsönzött zenei és kompozíciós technikai ötleteket. Érvei meggyőzőek, ugyanakkor a valóban tudományos gondolkodásmód megköveteli a szkepticizmust, és mások eredményeinek alapos (felül)vizsgálatát, ezzel is további gondolkodásra késztetve a Wagner-kutatókat.

 

És miközben a könyv tematikus felépítése kronologikus, vagyis elsősorban az életutat követi, önállóan is jól használhatók az operák kottapéldákkal illusztrált, érdekfeszítő elemzései, ahogy viszonylag tömör, de semmiképp sem vázlatos életrajzként úgyszintén élvezhető a kötet, míg a legjelentősebb és legérdekesebb adalék a Bayreuthi Fesztivál második világháború utáni történetének ismertetése. Ennek keretében képet kaphatunk a rendezések sokszínűségéről és a rendezői felfogások változásairól, és valamennyire megérthetjük, miért hat még ma is olyan elevenen ez az ellentmondásokkal teli muzsika. Azaz pontosan azt bizonyítja a könyv, hogy a bölcsészet mégiscsak valódi tudomány, melynek eredményei nemcsak életünket és tudásunkat gazdagítják, hanem valamennyire eligazodni is segítenek minket a világban.