Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

David Gemmell: Makedónia oroszlánja

Kr. e. 389, Spárta. Egy erőteljes birodalomban járunk, amely még sohasem vesztett egyenlő számú ellenséggel vívott csatában. Alig száz év telt el Leonidász és háromszáz társának hősies Thermopülai-helytállása óta, ráadásul sikerült békét kötni a hatalmas Perzsiával, ám mivel az ókori Hellászt mindig is a széttagoltság és a belső ellenségeskedés jellemezte, senki nem tudta átvenni a vezető szerepet a félszigeten. Spártában a fiatalokat gyermekkoruktól kezdve a harcra nevelik, még a lányok is kiképzést kapnak, a társadalomban pedig csak a katonák számítanak, mindenki más alábbvaló – köztük az idegenek is. Milyen sorsa lehet így egy félvér fiúnak? Parmeniónnak egész életében küzdenie kellett a magánnyal, társainak lenéző tekintetével makedón vére miatt. Hiába volt hős spártai az apja, hiába olyan jó – ha nem még jobb is – mint kortársai, mégsem tudják befogadni; mindösszesen egyetlen barátja, ám számtalan vágya, reménye és bosszúterve van.

 

Parmenión pedig harcol az igazságtalanság ellen, egyre erősebbé formálódik benne a cél, hogy „majd ő megmutatja a spártaiaknak”. De az élet gonosz tréfát űz a fiatal harcossal, hiába tűnik úgy, hogy sikerül bizonyítania a gőgös spártaiaknak, csak egyre magányosabbá válik. Végzetes hibák után kénytelen továbbállni Spártából, s Thébai szolgálatába áll, ahol hadvezéri tudása messze földön híressé teszi. Nevét egyre nagyobb dicsőség és rettegés övezi, de sosem képes feledni hazáját. Végül Makedóniába kerül, Philipposz királyhoz, aki szorongatott helyzetében kéri Parmenión segítségét, de még egyikük sem tud arról, hogy sorsukat előre eldöntötték. Tamisz, a jóság szolgálatára felesküdött jósnő félve a sötét jövőtől, ahol a Sötét Isten megtestesülése a pusztulásba sodorja Hellászt, már régóta terelgeti Parmeniónt az úton, melynek végén egy megszülető gyermek, Alexandrosz várja – akit később Nagy Sándorként fog a világ emlegetni…

 

Ha választanom kellene, hogy ki a kedvenc fantasy-íróm, akkor egyrészt meglehetősen nehéz dolgom lenne, másrészt pedig valószínűleg David Gemmellre esne a választásom. Gemmellre, aki nem tud annyira elvarázsolni, mint Tolkien, nem olyan sziporkázó ötletek terén, mint Sanderson, nem bonyolítja annyira a cselekményt, mint Martin, mégis képes állandóan meglepni. Ha már a Drenai-saga után elkönyveltem, mint azonos sablonra épülő kiváló történetek szerzőjét, akkor a Rigante-ciklusban megmutatja a nagyon erős ecsetvonásokkal megrajzolt karaktereinek emberi oldalát és teljesen letaglóz az élménnyel – aztán jön a Makedónia-sorozat, és újfent átértékelődik bennem Gemmell zsenialitása. A görög környezetben egy olyan történet bontakozik ki a szemünk előtt, amely nem csupán gondos kutatómunkáról, precíz pontossággal egymáshoz illesztett részletekről, de nagyfokú kreativitásról is árulkodik, hiszen úgy kellett a saját stílusához illő minimális mágiát belecsempésznie a történetbe, hogy az éppen nem válik túlzóvá, még épp belesimul a történelmi háttérbe.

 

Pont az ókori környezet miatt féltem is kicsit a Makedónia oroszlánjától, ugyanis nem vagyok nagy rajongója a történelmi regények műfajának – viszont emiatt kíváncsi is voltam, hogy Gemmell mennyire tudja felkelteni az érdeklődésemet, meg tudja-e szerettetni velem a Kr. e. IV. századi Hellászt. Talán a fentiekből már egyértelmű, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, elvégre szikár mondatain, visszafogott leírásain, archetipikus, de mégis őszinte és hiteles figuráin át én is a bronzsisakos katonák korában találtam magam, ahol építészeti csodák mellett ledér erkölcsű hölgyek is vártak rám. Ez utóbbi kicsit váratlanul is ért, hiszen korábbi műveiben sokkal kisebb figyelmet fordított a szerző az erotikára és a romantikus jelenetekre, de ezt egyáltalán nem éreztem negatívumnak, épp ellenkezőleg, kifejezetten érdekesnek tűnt, ahogy a komoly harcosok és nagy hősök korát ebből az aspektusból vizsgálta.

 

Így pedig nem csupán a heroikus fantasy (feltehetően férfi-) rajongóinak merem nyugodt szívvel ajánlani, de hiszem, hogy a hölgyek is megtalálhatják benne számításukat. Persze azért nem romantikus lányregényre kell számítani, Gemmell megőrizte legerősebb stílusjegyeit, amiktől pedig továbbra is a zsáner legjobbjai között emlegethetjük. Immár több mint egy tucatnyi regényét olvasva sem tudom megunni, alkotásai mindig nyújtanak valami olyan pluszt, amitől odaszögez a fotelba, amitől ismerősnek tetsző szereplői is meg tudnak lepni, amitől muszáj a folytatást is kézbe vennem – szerencsére ilyen téren nincs okom panaszkodni, hiszen a Delta Vision Kiadó életmű-kiadást tervez, és még sok Gemmell-mű vár magyar megjelenésére. Úgyhogy várom a következőt, mely a Makedónia oroszlánjának folytatása, a Sötét herceg lesz…

 

Részlet a regényből


Szabó Dominik - 2013. november 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

A sorozat (Makedónia-sorozat) további darabjai:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!