Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Tom Rob Smith: A 44. gyermek

Nemrég kitört rajtam a történelmikrimi-láz. Kerestem, kutattam, egyik könyvtől haladtam a másikig, régi olvasmányélményektől az új felfedezések felé, míg igazi csemegére nem találtam: ez volt A 44. gyermek. Ritkaság a detektívregények és thrillerek dömpingjében: szuggesztív hangú és egyedi kötet, amely érdekes mint krimi és mint történelmi nyomozás – amely a divatos ókori, Tudor-kori vagy 19. századi kulisszák helyett a sztálini Szovjetunióban játszódik –, ám érdekes kötet önmagában is, mint torokszorító olvasmány egy zsarnokság alatt szenvedő országról, egyáltalán, a diktatúrákról.

 

A sztálini Szovjetunió, a klasszikus kommunista diktatúra mindennapjainak történetét feldolgozni sok szempontból adóssága még a történelemtudománynak. A mai oroszokkal velük élő, sokszor feldolgozatlan hagyaték ez, amelyről nehéz írni, és még nehezebb beszélni. A ma boldog, naiv embere így egyelőre leginkább irodalmi művek segítségével próbálhatja meg elképzelni az elképzelhetetlent: legyenek e művek akár Szolzsenyicin legendás könyvei, akár Ulickaja hatalmas látószögű családtörténetei – akár jó krimik. A magyarul kiadott, Sztálin idején játszódó történelmi detektívregények között érdekes módon orosz nincsen: A vörös cár szemében a húszas évek borzalmait és a cári család végnapjait bemutató Sam Eastland amerikai, A szent tolvajjal a harmincas években játszódó szériát indító William Ryan ír szerző, A 44. gyermek írója, Tom Rob Smith pedig angol. Ezek az írók kívülállóként bizonyos szempontból talán pontatlanabb, mégis alapvetően objektívebb képet készítenek egy korról, ami ugyan sokak életének része volt, ám ha csak olvasunk róla, szinte lehetetlennek és megélhetetlennek tűnik.

 

Rettegés, félelem, állandó önkontroll és öncenzúra, koncepciós perek és beépített besúgók, a mindennapi élet átpolitizáltsága, az összes emberi kapcsolat megromlása és gyanakvással való megmérgezése – továbbá hazugság, propaganda, nyomor, éhezés, elnyomás. Ez a Szovjetunió még 1953-ban is, amikor A 44. gyermek játszódik. A történet kezdetén, februárban még senki sem tudja, hogy az év fordulópont lesz, mivel márciusban meghal Sztálin, a Generalisszimusz, a diktátor és pusztító, és új időszámítás kezdődik az ország életében. Az események júliusig tartanak, Moszkvától az Urál piszkos és elfelejtett falvaiig vezetnek minket, s nem a politikáról szólnak – legalább is először úgy tűnik. Miközben a történelem gépezetének kerekei csikorogva kezdenek el forogni, a főszereplő, Lev Gyemidov MGB-nyomozó egyszerűen csak rájön arra, hogy eddig mindent rosszul csinált az életében. Segített a titkosrendőrségnek balesetté nyilvánítani egy gyermekgyilkosságot. Kopóként felhajtott egy államellenes kémet, akiről egyértelműen kiderült, hogy mindössze egyszerű állatorvos volt. Emberek sokaságát félemlítette meg és indította el útján a halálhoz, pusztán azért, mert hitt a feljebbvalóinak, a rendszernek és a szép hazugságoknak. A kérdés már csak az, hogy belepusztul-e ebbe a felismerésbe, vagy hagyják még élni? Mi lesz a feleségével? Mi lesz a szüleivel? És mi lesz a legújabb ügyével, amely ismét gyermekgyilkosság: értelmetlen, brutális és titokzatos?

 

Miközben Gyemidov kutatásba kezd az újabb gyilkosság tettese után, fokozatosan egyre újabb kérdésekkel szembesül. Először is azzal, lehetséges-e, hogy a kommunizmusban mégsem szűnt meg a bűnözés? Mert ha vannak még valódi gyilkosságok és valódi gyilkosok – amit egyébként minden felettese tagad és elutasít –, akkor úgy kell nyomoznia, ahogyan még sohasem tette, és olyan ember után, akinek az indítékairól nem tud semmit. Lehetséges volna, hogy egy borzalmas sorozatgyilkos garázdálkodik a Szovjetunióban? S ha igen, hogyan fogja tudni megállítani? Egyszerre bukkannak fel rejtélyek a távoli múltból, az ukrajnai nagy éhínség idejéből, és elszánt ellenségek a jelenből, amelyben senki sem az, aminek látszik.

 

Lebilincselő a nyomozás a könyvben (amelyet hiába akartam többször abbahagyni, egyszerűen képtelen voltam letenni, így egyvégtében olvastam el), izgalmas a szerkesztés, s közben nagyon hitelesek és elszörnyesztőek a kulisszák: a késősztálini Szovjetunió helyszínei és alakjai. Mindenkinek ajánlom a kötetet: már csak azért is, mert nemzetközi hírnévre tett szert. A belőle készült film, melyben a hírek szerint Gary Oldman is játszik majd, 2014-ben várható.


Baranyi Katalin - 2013. október 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Tom Rob Smith)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!