Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Képzeljük el a fényűző XVII. századot, Alexandre Dumas regényeinek korát! A királyi udvarban pompás ruhaköltemények, lovagias párbajok, bájos udvarhölgyek és háttérben leskelődő intrikusok szórakoztatják az érdeklődő olvasót, de mi történik, ha kicsit megváltoztatjuk a világ alapjait? Tegyük fel, hogy létezik varázslat, mely sokszor igen veszélyes is lehet, s Dumas legendás testőrei mágiával kötődnek védencükhöz, védelmezve életét, akár sajátjuk árán is. A Pengéknek nevezett férfiak ugyanis felkészítésük után nemcsak, hogy az ország legjobb kardforgatói lesznek, hanem egyben örökké hűséges, folyton éber és közel legyőzhetetlen védelmezők is, akik a mágikusan hozzájuk kötött személyt az utolsó leheletükig életben próbálják tartani. Fenyegesse őt háború, merénylet, vagy akár udvari intrika.

 

Durendalnak nem volt ekkora szerencséje, pedig mindenki azt hitte, hogy fényes jövő vár rá. Nevét a Pengék legendás hőse után vette magára, s úgy tűnt, rá is szolgált: már szolgálata megkezdése előtt elterjedt a híre kardforgató tehetségének. Rendkívül ígéretes növendéknek bizonyult, aki abban reménykedhetett, hogy majd a király belső testőrségéhez tartozhat, s mellette háborúnak, harcoknak, cseleknek és nagyszerű tetteknek lehet részese. Helyette azonban egy felkapaszkodott udvari pávához, egy parazitához, egy senkihez kötik – örökös szolgálatra. Miután már azt hiszi, hogy a nemes oldalán csak szenvedés és unalom vár rá, meglepő fordulatot vesznek az események. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy olyan feladatot bíznak rá, ami jóval nagyobb jelentőségű, mint amit bármikor is remélhetett volna…

 

Nem véletlenül emlegettem a cikk elején Dumas-t, ugyanis leginkább hozzá lehetne hasonlítani Dave Duncan stílusát. Mintha a testőrök Franciaországát kicsit átszabta volna, hogy aztán a saját szájíze szerint – ám logikusan és realisztikusan – építse fel, kiegészítve a megfelelő helyeken egy-két fantasy-elemmel. A középkor-jellegű környezetben jelen vannak úgy a tollas kalapok, a csipkés gallérok és a fodros ingujjak, mint a rapírral vagy hosszúkarddal vívott párviadalok, miközben az udvaroncok közti áskálódások és összeesküvések legalább annyira fontos részei a történetnek, mint a kalandok – amelyekből szintén nincs hiány. A küldetés köré szerveződött cselekmény azonban korántsem ér véget a nagy feladattal, végigkövethetjük Durendalt életének állomásain, hiszen nem csupán egyetlen tettre koncentrál a regény.

 

Ez pedig már csak azért is igen fontos, mert így több oldalról is szemügyre vehetjük az alakját, a teljes életút sokat segít abban, hogy megkedveljük a karakterét (nem mintha nem lett volna szimpatikus már az első feltűnését követően a pimasz, öntörvényű, makacs, mégis erényes szereplő), s megértsük motivációit. Kalandjai során ugyanis olyan problémákkal kénytelen szembenézni, melyek erős morális dilemma elé állítják – ahol egyik választás sem tűnik kedvezőnek. Márpedig amikor az egyik oldalon elveinek feladása és az emberi értékek sárba tiprása áll, a másik oldalon pedig a nagyobb jóért megtett, szintén végzetes következményekkel járó kényszerű cselekedet, akkor nincs egyszerű és kényelmes megoldás.

 

A morális kérdésfeltevések egyébként is a szereplők jellemfejlődésének gerincét alkotják: Duncan előszeretettel boncolgatja a Penge-léttel együtt járó örökös hűség témakörét, ezáltal figuráit olyan szituációkba vezeti, ahonnan csak megtörve és kétségbeesetten térhetnek vissza (már ha egyáltalán visszatérhetnek). Mindeközben mégsem felejti el a humort, ami nagyszerűen oldja a drámai helyzetek által okozott feszültséget, jó hangulatot és magával ragadó légkört kölcsönözve a regénynek. Az izgalmas fordulatok és cselszövések mellett szerencsére nem feledkezik meg arról, hogy elvarrjon minden szálat (vagy legalábbis majdnem mindent: az utolsó jelenetek egyikében gyakorlatilag kiszól a lapok közül, hogy mivel nem foglalkozott még), így egy önállóan is élvezhető könyvről van szó, mely után nincs kötelező „folytatása következik” felirat – noha tényleg egy sorozat kezdetéről beszélhetünk.

 

Az egyetlen negatívum, ami érheti a regényt, már nem a szerző hibája: habár a magyar fordítás sem tökéletes, igazán csak a rémes borító zavar. Hatalmas mellélövés, nem ezt szoktam meg az egyébként kifejezetten tetszetős borítókat felmutató Delta Vision Kiadótól. Ezen túllépve viszont egy olyan regényt találhatunk, amit kár lenne kihagyni a külcsín miatt – szívesen ajánlom tehát mindenkinek, akit érdekel egy ötletes kalandregény, egy érzékletes karakterdráma és egy vérbeli fantasy keveréke, ami egy izgalmas korba röpít el, ahol rendkívül szórakoztató kalandok, egy csipetnyi mágia, némi ármány, érdekes karakterek, elgondolkodtató témák és persze sokáig emlékezetes pillanatok várják az olvasót. Ez mind Dave Duncan. És egy kicsit több is.


Szabó Dominik - 2013. augusztus 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

A sorozat (A Király Pengéinek története) további darabjai:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!